A Sátoraljaújhelyi Dohánygyár története

Büszkén mondhatjuk, hogy hazánk legrégebbi dohánygyára működik ma Sátoraljaújhelyen. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezt a „címet” a folyamatos gyárbezárások útján érte csak el, mert nem ez volt a legrégebben felállított üzem, persze ez a tény semmit sem von le 126 éves működésének eredményeiből.

Az 1890-es évek végén 21 dohánygyár termelt Magyarországon, 197 tisztviselő, 233 altiszt, 1322 férfi- és 17.968 fő női munkás szorgos közreműködésével, és Dohányjövedék éves nyeresége 12 millió Korona körül alakult.

A Sátoraljaújhely környékén pusztító filoxéra-járvány a szőlőművelést szinte ellehetetlenítette, és ez nagymértékű munkanélküliséghez vezetett, így egyre erősödött az elvándorlás. A Kincsár további dohánygyárak felállítását tervezte, ami egy remek lehetőség volt a lakosság foglalkoztatására. Eleinte Sátoraljaújhely mellett még versenyben volt Arad, Pécs, Szekszárd és Tokaj is, de ezek nem nyerték el a gyártelepítés jogát.

1891. november 26-án, 80 munkással indult meg a szivargyártás, akkor még átmenetileg a régi postahivatal épületében. A 4-5 hetes betanulási időre 25 krajcár volt a fizetség, mely később 50-55 krajcárra emelkedett. A Zemplén című hetilap ámulatának ad hangot 1892 májusában, hiszen ahol fél éve még posta állt, ott már az ötszázezredik szivart sodorják. A napi termelés 15-20 ezer szál körül alakult, volt olyan munkáspár (2 nő párban dolgozott együtt), akik egy nap alatt 900 szivart is megfontak!

Reggel ¾ 6-kor tömött sorokban várakoztak a gyárudvar deszkakerítésénél a munkásnők, bebocsátásra várva, legtöbbjük 14-17 éves lány. A gyári harang megkondult, a kapu megnyílt, és mindenki igyekezett a beosztása szerinti helyére. A gyártási épület mellett felsorakoztatott hordókban, vödrökben lévő víz szolgált kézmosásra a negyedórás ebédszünet előtt. A gyártás egy 30 méteres teremben folyt, melynek falait szentképek és a király arcképe díszítette, de helyet kapott egy nagy munkaidő jelző óra, kifüggesztett munkarend és szabályrendelet is. Nyolc nagy munkaasztal mindegyikénél négy-négy munkás szorgoskodott: jobb oldalon a bábnők, kik a szivarbábot elkészítették, bal oldalt pedig a fonónők, akik a lesajtolt bábot a borítéklevéllel átfonták. Nagy kötényükben gyűjtötték a már fel nem használható törmeléket, melyet összesajtolva, a pipadohányt készítő kassai gyárnak továbbküldtek.

A gyártási helyiségek tisztaságát a seprőnő biztosította, ki megállás nélkül sepert egész nap. A munkások asztalát bádoggal vonták be, éles késükkel ezen vágták ki a szivarhoz szükséges formájú szalagot a dohánylevélből. A fonónő előtt már több eszköz sorakozott: sok különféle ónkupak, melyekkel a kész szivarok csúcsát megformálta, hiszen ez minden márkánál eltérő volt. Az elkészült szivarokat az átvevőnő megszámolta, és egyúttal minőségüket is ellenőrizte, így kerülhettek csak a csomagolási osztályra, ahol egy praktikus gép 50 darabonként összekötegelte őket. Két kötegből lett egy forgalomképes doboz. Az ilyen faládákból 12.000 szálnyit tettek egy nagy gyártmányládába, és így szállították az egyes dohánynagyárudákba.

Nagyjából így zajlott a munkásélet, míg este 6-kor a harang ismét megszólalt. Újabb tömörülés, hármas sorokban gyülekeztek a motozáshoz, mert bizony, aki kincstári tulajdont „magánál felejtett”, azt a munkából azonnal kizárták. Ekkor kezdődött az éjjeli műszak: a két tűzőr a két nagy udvari lámpát meggyújtotta, és negyedóránként végigjárták az egész gyárudvart.

1892. április 4-i keltezésű szerződésben a kincstár telket vásárolt a településtől új dohánygyár építésére, 9835 frt.-ért, melyet még megtoldottak egy szomszédos földbirtokkal is. A gyár építését a Gregersen G. és Fiai cég végezte, közel 317.000 frt.-ért.

1893. október 15-re készült el az igazgatási- és a két raktárépület, és a hatalmas gyártási részleget is befejezték 1894. július 30-ra. Ősszel megindult a termelés az új épületben 316 munkással, ami a korábbinál jóval több volt, azonban az új gyár méreteihez képest igen kevés. A régebben mezőgazdasággal foglalkozó környékbeliek még a munkanélküliség ellenére sem szívesen vállaltak munkát zárt falak közt, ezért célzott munkástoborzásba kellett kezdeni. 50 nő részére ingyenes szállást ajánlottak az üzem területén, a többieknek szállás hozzájárulást. Ez meg is hozta az eredményét: 1897-re az állomány 620 főre duzzadt.

A világháború már 1914-ben éreztette hatását a gyárban: a Felvidéken megsérült katonákat a vasútállomásról egyenesen ide szállították, a munkatermeket hadikórházzá alakították és egy év leforgása alatt közel 5300 sebesültet ápoltak itt. A termelés csak részlegesen folyt ezalatt, így a hiány rögvest megmutatkozott.

1920 után nagyobb arányú gépesítésbe, modernizációba kezdtek, hogy a gyártás ismét teljes kapacitású legyen. A gépesítés miatt csökkent a munkáslétszám, de a további elbocsájtások megelőzése miatt bevezették a fizetetlen hétfői szabadnapot. Jelentős változás volt 1932-ben, hogy a kereslet csökkenése miatt megszűntették a szivargyártást, a felszabadult munkaerőt viszont tovább alkalmazták a cigarettakészítésnél. Szintén ebben az évben rendezték, parkosították a gyárudvart. A termelés akkoriban napi egymillió szál cigaretta (Dráma és Hunnia), 2500 kg 25 grammos Legfinomabb Magyar cigarettadohány, és 2-3000 db szivar.

Nem tartott sokáig a nyugalom és a fejlődés, a II. világháború ismét nehézségeket gördített a termelés elé. A harcok közeledtével a katonaság a gépek egy részét leszerelte, a nyersanyagot és a késztermékeket elvitte. Hogy valami kevés a berendezésből megmaradt, az pár munkásnak köszönhető, akik a leszerelt alkatrészeket és villanymotorokat a készáruraktár padlózata alá rejtették. 1944-ben a gyártást végleg leállították, sőt még parancs is volt az üzem aláaknázására és felrobbantására, amire szerencsére nem került már sor.

1944. december 9-én indult meg a gyárban a romeltakarítás és helyreállítás, a megmaradt gépek javítása, és a hó végén, ha minimális szinten is, de újraindult a termelés, akkor még csak kézi erővel.

1945 januárjában már néhány gép is üzemképes állapotba került, melyekhez az energiát még csupán egy traktor által meghajtott áramfejlesztő szolgálta. Három műszakban termeltek, de még kizárólag a szovjet katonaság részére készült 160 mázsa pipadohány, 72 millió Symphonia, és 2,5 millió szovjet feliratú szopókás cigaretta.

1945 júniusában a Vörös Hadsereg parancsnokságától átvette a gyárat a Sátoraljaújhelyi Pénzügyigazgatóság, és ezzel megkezdődött a lassú fejlődés. Ehhez elengedhetetlennek tartották a munkaverseny meghirdetését. Élmunkás brigádok alakultak, akik nem csak a termelésből vették ki a részüket, de számos közösségi eseményen is együttesen vettek részt.

1947-re már 4 dohányvágó, 5 cigarettagyártó és 2 db hüvelykészítő gép dolgozott. Két műszakban készült a Magyar és a Munkás cigaretta, augusztus 1-től a 3 éves Terv, december 11-től a Harmonia. 1949-ben az éves cigarettatermelés elérte az ötszáz-, a következő évben megközelítette a hatszázmilliót.

1951-ben megszűnt a kézi gyártás és csomagolás, újabb gépek üzembe helyezésével az évi termelés meghaladta 1,5 milliárd szálat. A Sellő helyett bevezették a Bástya és az 5 éves Terv cigarettát.

1965 után, a lágymányosi gyár bezárása miatt sok ottani márkát átvettek, így nem csak a kommersznek számító, népszerű Symphonia gyártása kezdődött meg, de a minőségi Budapest, Budavár, Lánchíd, Luxus és Opera is már Sátoraljaújhelyen készült.

1968-ban felújították az üzem teljes elektromos hálózatát és a gépparkot is korszerűsítették. 1969-re szinte megszűnt, illetve minimálisra csökkent az emberi erővel történő anyagmozgatás.

1976-ban az éves termelés meghaladja az ötmilliárd szálat, de csökken a kereslet a Symphonia iránt, mert egyre többen áttérnek ennek filteres változatára. Viszont a Kossuth termelése növekszik, és a Munkás márkát is gyártani kezdik. Általános tendencia, hogy növekszik a kereslet a füstszűrős termékek iránt, a gyárak többsége ezt az igényt követi is, és az a furcsa helyzet áll elő, hogy az újhelyi gyár szinte egyedüli gyártójává válik az elavultnak számító filter nélküli cigarettáknak. Szinte lehetetlen, hogy korszerűtlen gépeikkel lépést tudjanak tartani a többi üzemmel, de 1977-ben mégis megkezdik a filteres Symphonia, 1979-től pedig a Románc gyártását.

1981-ben a gyár termékeinek 28%-a már filteres cigaretta. A következő évben megjelent új termék, a Perilla a magasabb igényeket kielégítő külsővel és beltartalommal készült, mégsem nyerte el a fogyasztók tetszését, ami viszonylagosan magas, 14,50 Ft-os árával is magyarázható. Az első évben legyártott 55 millió szál után gyártását beszüntették. Hasonló minőségű, de alacsonyabb árú márka kifejlesztésével próbálkoztak, így még ugyanabban az évben a trafikokba került az arany és ezüst Dukát. Azonos dohánykeverékkel készültek, a kettő közti különbséget csupán a normál és a ventillációs filter jelentette. 1983-ra már közel 50-50 %-ra változott a filteres és a kommersz cigaretták aránya, így a termelés fejlesztésének további irányvonala már egyértelműen látszott. Első lépésként megkezdték a krepp és acetát filterrudak gyáron belüli előállítását, hogy önellátóvá váljanak.

1985-ben került bevezetésre a hosszú méretű, ámde filter nélküli SD márka és a füstszűrős Quint, valamint a pécsi gyártól vett licenc szerint már Sopianae is készült Sátoraljaújhelyen. 1986-os fejlesztés a Symphonia mentolos változata, 1987-ben jelent meg az egri és a debreceni gyárakkal, valamint a Dohánykutató Intézettel közösen kifejlesztett Arany Symphonia. Magyarország vezető cigarettamárkáját igyekeztek tovább fejleszteni, hogy még több alternatívát kínáljanak a fogyasztóknak, ez a törekvés két új taggal bővítette a színesedő termékcsaládot: 1989 szeptemberében vezették be a Symphonia Extra 84 és 100 mm-es változatát.

Közeledett a gyár alapításának századik évfordulója, így a rendszerváltás évében több jelentős fejlesztés is történt: felújították a gyártási épületet, a nyers- és készáru raktárt, a szertárt, a bölcsőde-óvoda épületét. A termelés meghaladta az 5,5 milliárd szálat, melynek már 68%-a volt filteres cigaretta, és megjelent az üzem legújabb terméke Black néven. Kedvezően végződtek a világhírű, francia Seita céggel folytatott licenc-tárgyalások, ami lehetővel tette a közismert Gauloises márka hazai gyártását. Szükség is volt erre a lépésre, mert már egyre nagyobb fogyasztói igény mutatkozott a nemzetközi márkák iránt.

A Gauloises-t hamarosan újabb világmárkák követték, amikor a privatizáció során, 1992. július 28-án az Egyesült Államok második legnagyobb dohányipari cége, a Reynolds Tobacco Company (RJR) az állami részvények felvásárlásával a sátoraljaújhelyi dohánygyár főrészvényesévé vált. A vezetőség a minőségi követelményeiknek megfelelően modernizálta a gyártósorokat, és rövid időn belül piacra dobta Magyarországon a cég legismertebb termékeit (Winston, Salem, Camel). Emellett folytatódott a még továbbra is kelendő, hagyományos, szűrő nélküli márkák (Munkás és Kossuth) gyártása is.

1997-ben az RJR kivonult Magyarországról, így a gyár részvényeit eladta a Continental Dohányipari Csoportnak. A magyar tulajdonú vállalkozás ezzel megmentette a gyárat a szinte biztos bezárástól.

A kilencvenes évek elején továbbra is az egyre csökkenő keresletű Munkást és Kossuthot gyártották, amikkel már nehezen lehetett volna versenyképesnek maradni. Modernizációs törekvésként 1994 körül megjelent a Kossuth Extra, korszerű keménydobozos csomagolásban, de nem lett túl sikeres még az aktívszenes szűrő ellenére sem. Nagyobb fejlődést és előrelépést a tiszavirág életű hódmezővásárhelyi gyártól átvett P20 és Pannónia márka jelentette, melyekkel - alacsony áruk miatt - rövid időn belül sok fogyasztót szereztek. Mindkettő a mai napig forgalomban van, utóbbi az idők folyamán számtalan variánsban készült, sőt még romániai és szlovákiai exportra is gyártották.

Mérföldkőnek is nevezhetjük az 1998-as évet, mert több új márkát is bevezettek. Ekkor jelent meg a Sámán sima és light változatban, illetve a Hungária termékcsalád első két tagja piros és kék csomagolásban. Nem kellett sokat várni a további változatok érkezésére, hamarosan követte az első kettőt a fehér super light, és a zöld, mentolos változat. Az évek során megszámlálhatatlan csomagolásban gyártották, az utóbbi időben jellegzetes budapesti motívumokkal a dobozon, de 2012 nyarán alkalmi, olimpiai kiadás is készült belőlük. 1998 után még pár évig gyártották a kevésbé ismert Kingstone márkát is.

A jövedéki adó emelése az árak egyre nagyobb drágulását eredményezte, így új tendencia kezdett kibontakozni a hazai dohánypiacon: megjelent a szivarka. Az 1800-as évek közepe óta a cigarettát hívták így hivatalosan, bár ezt a kifejezést a beszédben aligha használta valaki is. Mégis több, mint száz évnek kellett eltelnie, mire már a csomagolásokon is a ”cigaretta” lett a hivatalos elnevezés, nagyon helyesen, hiszen a szivarka kisméretű szivart kellene, hogy jelentsen. A nyelvi változást az egykori Corvina márka hozhatta, ami valóban szivarka volt: a dohányszálakat nem papírba, hanem dohányfóliába töltötték.

Ezt a mintát követték az újkori szivarkák is, így a 2001-ben bevezetett Marshall márka is, mely pár év után cigarettává alakult, de nemsokára végleg eltűnt. Sikeresebb lett a 2003 óta gyártott Sláger. Puha csomagban eleinte csak sima, később light változatban volt kapható. Ahogy változtak az új termékfajtára vonatkozó szabványok és előírások, úgy változott a szivarka is. 84 helyett 100 mm-es lett, majd a papírhoz hasonlóan egyenes ragasztású fóliát felváltotta a csigavonalban feltekert. A legújabb előírások szerint már ez is tilos, és 2015 óta szivarkát már csak valódi dohánylevél boríthat. A Sláger minden változtatást végigasszisztált, mindnek eleget is tett, így ma már négy különféle változatban is kapható.

2002-ben jelent meg háromféle Matrix cigaretta, különleges, UV-fény hatására világító feliratú dobozban. Ennek is számos verziója létezett az eltelt 15 évben. Új termék volt a Dover, szintén háromféle erősségben, 2003-tól pedig az Enter, mely hamarosan hosszú, szivarka formátumban is kapható lett. A folyamatos drágulás tovább erősítette a szivarkák piacát, így 2006-tól bevezették a Silverado márkát, ebből 2010-től már hagyományos cigaretta is készült. 2009-től kapható a Momentos, ami egy felsőbb kategóriás, ízesített szivarka, cherry és vanília aromával. 2013-as újítás volt a Pegasus cigaretta piros és kék csomagban, de ez és a korábbi Enter két év után beleolvadt a Hungária márkába.

A Pegasusból népszerűbb lett az a különleges szivarka, amely gigantikus hosszúságánál fogva tetszőleges helyen kettévágható, így amellett, hogy dupla mennyiségű szívni valót kapunk, még a kedvünk, és az időnk alapján is megválaszthatjuk, hogy mekkora darabot kérünk belőle. A kezdeti három helyett ma már hat változatban kapható. További trendeket követett a gyár, amikor 2013-ban bevezette az adalékanyag-mentes Acapulco márkát.

A rendszerváltás után Sátoraljaújhelyen csak cigaretta készült, de idővel egyre többen választották a házi cigarettakészítést. Új piaci rést tudott betölteni a gyár, amikor a szivarkával egy időben bevezette a Sláger cigarettadohányt. Felsorolni is nehéz lenne, hogy azóta hány változatban és kiszerelésben készültek a különböző vágott dohányok. Eleinte még önálló név alatt jelentek meg ezek, majd már a népszerű cigarettamárkákkal azonos néven és csomagolásban készültek: Festival, First, Hungária, Kossuth, Mátrix, Silverado, Sláger, Sodró. A legtöbb mellé azonos nevű cigarettahüvelyt is gyártanak.

A hazai dohányzástörténet szempontjából sajnálatos, hogy az egykoron a gyár fő profilját adó, ovális keresztmetszetű, filter nélküli cigaretták végleg eltűntek a hazai boltokból. Természetesen, érthető okokból történt ez így, fogyasztásuk már minimálisra zsugorodott. Elsőként a Munkást vonták ki a forgalomból 2004-ben, 59 év után, majd a 64 éve gyártott Kossuth is megszűnt 2012-ben.

A privatizáció óta közel 6 milliárd forintot fektetettek a gyártógépekbe és berendezésekbe, az építkezésekbe és a munkaerőbe. Ennek eredményeként mostanra mindennemű dohánytermékek előállítására alkalmas, nemzetközi színvonalú gyárrá vált a sátoraljaújhelyi.

 

KÉPEK A GYÁRRÓL ÉS A MINDENNAPOKRÓL