Siótour 1.
DOHÁNYMÚZEUM, 2010, május 4 - 08:50

Típus:
füstszűrős cigaretta
Kiszerelés:
20 db
Ár:
kereskedelmi forgalomban nem volt kapható
Gyártó:
Egri Dohánygyár
Forrás:
saját darab
Az 1947-ben létrejött községi idegenforgalmi hivatal célja az volt, hogy visszacsábítsa Siófokra azt a vendégkört, melyet a háború miatt elveszített. Vaságyakon, szalmazsákokon kezdték az üdültetést. 1959-ben nyitott az első két kemping: a bélatelepi és a földvári, valamint volt még egy ifjúsági szálló Fonyódon. Ugyan az északi parton tevékenykedő Balatontourist nagy konkurenciát jelentett, hamar egyértelművé vált, hogy a Siotour a legeredményesebb megyei idegenforgalmi hivatal az országban, sőt az IBUSZ mögött a második helyet foglalta el. 1997-ben a részvénytársaság már mintegy kétmilliárd forintot érő vagyont kezelt.