Hunyadi Sándor - Cigarettafüst

Olvasom, hogy az angorai nemzetgyűlés megszavazta a monopóliumtörvényt. Ami azt jelenti, hogy a magánvállalkozók kezéből kivették a dohánygyártás iparát. Rossz lesz ezután már a török trafik is. Vége a karcsú Alának, amelynek teste gömbölyű volt és nem lapos, mint az egyiptomi cigaretták termete. A próféta szakállára ennek nem lett volna szabad megtörténni! Nem értem Angorát, hiszen ott férfiak hozzák a törvényeket, hát nem lennének dohányosok?

Szegény magamnak nagyon édes volt az egyiptomi dohány illatos azúrfüstje. Én egészen le vagyok törve, amióta funkcionállal kevert Regált szívok. Óh, török trafik, Angora! Hadd álmodom magam vissza a monopóliumtörvény aktualitásán keresztül az édes múltba.

Tehát: Délután van, békebeli délután. Ülök a kávéházban, feketézem, és nagyon tőkésnek érzem magam, mert van a zsebemben vagy huszonhárom korona. A pettyes Médiával éppen elkészültem. Már csak a csücske van. Ám azt is eldobom, és kiabálni kezdek:
- Cigarettát! És rohan a bogárszemű, babszemnyi pikoló, elém zökkenti a márványra-barnára lakkozott tölgyfa ládikóját. Néz rám tömpe kis orrával, hogy mit választok?

Hát lássuk csak?! A ládikában a szivarok osztálya mellett két skatulya csillagos, fiumei Princeszász kínálkozik. Kell az ördögnek. Gyerünk csak a Nílus ábrándos területére. Íme, az első lehetőség, a "Hyksos". Emlékeznek még rá? Kék övben arany betűkkel volt nyomtatva a neve. Akkor nem kellett, azt mondtuk, hogy száraz a füstje. Óh, be jó volna ma belőle egy szippantás! Aztán itt az aranyvégű "Ramses". Kinek ízlett? Senkinek. Parvenünek tartottuk az egyiptomiak társadalmában. Majd szemem előtt lebeg a "Gianaclis", az aranykorongból kinyúló kék szárnyakkal. Félrelöktem annak idején, hogy édeskés. Ma elmennék érte egy lábon Tordáig. A "Laurens" gyártmányoknál egy pillanatig gondolkoztam. Kacéran mosolygott felém a trombitás, aranyszopókás, vékony "Figáró". De aztán bágyadtan legyintettem, "Óh, ez sem kell, nőknek való". A tarka "Luxort" túlságosan untam, és igazán nem tudom, hogy mit csináltam volna, ha eszembe ne jut valami. Rákiáltottam a pikolóra:
- Menj, hozz öt darab nagy Dimitrinót!

És a kölyök rohant föl a főpincérhez, aki odaadott neki a maga külön szentélyéből öt vastag, aranyvégű, ópiumos cigarettát. Istenem, milyen remek alkotás volt ez a nagy Dimitrinó. Álmot keltő, édes, felejthetetlen. Az igaz, hogy nagyon sokba is került, kilenc krajcárba!