Somlyó Zoltán - Jövel, szivar...

Jövel, szivar, te szájam barna hídja,
te híd magam és engem között:
mely fodrok-bodrok kontyát kötözöd
avíttan fényes, tört hajszálamra!

Egykor atyámnak piros ajka tartott,
míg téli estén rámrebbent a füst.
Haján ott kószált már a bú-ezüst,
mint holdsugár, ha ér alkonyi parkot.

S ma, hogy kékfinom bóbitád belep
s elandalít sok eléretlen révbe:
úgy szeretnék egy fiút magam mellé,

ki - mint én voltam -, bátrabb éberebb.
S míg apjának nevezne, csókot kérve,
számból szelíden a szivart kivenné...