Szilágyi György - Füstbe ment drámák

Darumadár a kék égről
a színpadra szálldogál,
Kék Darut szív a színész, míg
jár vagy ül vagy álldogál…

A színházban csődöt mondott
a nikotinelvonás,
cigarettafüstbe fullad
ma már minden elvonás…

Kémdrámában egy doboz Terv
minden tervet felborít,
s nem lát tisztán senki sem, mert
a füst mindent elborít…

Népszínműben, eresz alá,
hol a gazda üstje áll,
nem a fürge füsti fecske,
hanem Fecske füstje száll…

Kuruckori tévéjáték:
csendélet a táborban,
tárogató zokog, de mi
füstölög a távolban?

Operatőr a kamerát
agg vitézre mereszti,
ki a füstöt pipájából
totálplánban ereszti…

Füst szivárog a képernyőt
körülvevő rámából,
s a gondolat egy füst alatt
megy füstbe a drámából…

Tévéfilm: egy bomba bakfis
vánszorog egy laklival,
majd egymásnak s ágynak esnek,
s elszívnak egy paklival…

S bár a tévé többet füstöl,
ebben el fog vérezni,
mert a színház előnye, hogy
ott a füstöt érezni!

A színész, ha előveszi
zsebéből a szelencét,
rágyújt, pár slukk és a néző
tudja mit szív: Velencét…

Parasztdráma: pipadohány,
csípős, amely köhögtet,
bohózatban bagózik a
komikus, úgy röhögtet…

S ha a darab nyugati, hát
rágyújtanak Camelre,
amit csak a kritikusok
szippantanak le mellre…

Egykor a hős kardjába dőlt,
ma viszont a füst öli,
s amíg öli, a nézőket
azalatt kifüstöli…

Szeretnék már drámát látni,
- magyart, svédet, arabot -
nikotintól mentes, tiszta
levegőjű darabot!

Mert mi lenne, ha a néző,
ki a füsttől ma kába,
olykor egy kis kultúrát is
szippantana magába…?!

(1966.)