A dohányzás illemtana - anno

„A burnót-vevés’ ’s kínálásának csak megbízott körben van helye, ’s itt is csak ritkán. Orrát burnóttal teletömni, szipákolás közben suhogni, a’ pixist veregetni, nyitogatni, orra’ tisztításával rekedt vagy elfojtó lármát tenni igen illetlen. Az Előkelők előtt tiszta orral szükség megjelenni, ’s ha volna is vele bajunk, végezzünk csendesen. Az orrkendőn végignézni, a kifujt takonyt eldörzsölni, ’s effélét tenni nem szabad."

(Bilkei Pap Ferenc: A világi ember, vagy az illendőség, kecsesség, finom életmód, ’s nyájas udvariasság regulái, 1816.)

„Étkezés után legjobban esik a füstölés a dohányzóban, vagy a boudoire-ban, kellemes csevegés mellett. Érdekes jelenség a csinos fiatal asszon jobb kezének finom, hosszu ujjai között a piciny cigarettával. Kecsesen dől a puha vánkosokra, kerül minden keresett mozdulatot, a cigarettát sohasem feledi ajkai között anélkül, hogy ujjai közé ne fogná, s beszéd közben nem szorítja ajka szegletébe – ez még férfiaknak sem illő. Finom hölgy sohasem rágja vagy nedvesíti szivarját, hanem csak az ajkához érinti, szippant belőle, természetes módon fújja el a füstöt, némely pikáns szépségnek meg van engedve, hogy finom kis orrán át bocsássa ki, de affektálás nélkül. Nő kezébe, ajkai közé csak finom, illatos cigaretta való, vannak ugyan, akik erős szivarokat is elbírnak, de ez kivételes eset. Ha rágyújtottunk, nem szabad mohón szívni, de kialudni se engedjük, a dohányzás nyugodt tempót kíván, ami az előkelőség bizonyos jellemvonása.

(Wohl Janka: Egy nagyvilági hölgy, 1894.)

Ha nincs az asztalon hamutartó, az nem azt jelenti, hogy a szivar hamuját a földre kell dobnunk, hanem azt, hogy kérnünk kell egy hamutartót.

(Szabó István Andor: Az úriember, 1923.)