Fiumei Dohánygyár

Fiumei Dohánygyár

1851-1948.
ma: Krešimirova ulica 28B, 51000 Rijeka, Horvátország
___________________________________________________________________________________

Fiume városa egykor Magyarország legfontosabb tengeri kikötője volt. A hatalmas kereskedelmi forgalom miatt ideális hely volt különféle üzemek létesítésére. A Kvarner-öböl partján 1826-ig cukorfinomító üzemelt, majd a hatalmas épületet 1832-1848-ig a magyar honvédség laktanyaként használta. 1851. május 24-én ezt az épületet vásárolta meg a kincstár 100.000 forintért, és ebben rendeztek be új dohánygyárat.


Pesti Napló, 1853.05.03.

1867-ben kibővítették a Virginia szivar gyártására szánt épületszárnnyal és ezzel a Monarchia legnagyobb dohányfeldolgozó üzeme lett. 1880-ban 160 millió, tíz évvel később már 250 millió szál cigaretta készült az üzemben. Évente átlagosan 12.000 métermázsa - leginkább török, egyiptomi és amerikai - dohányt dolgoztak fel, melyből 1895-ben 49 millió darab szivar és 212 millió cigaretta, 64.000 kg pipadohány és 8600 kg tubák készült. A gyártmányok értéke ebben az évben megközelítette az 5 millió forintot. Már az első évben 1500, 1862-ben 2400, 1884-ben pedig 2600, főleg női munkás dolgozott a gyárban, meglepően jó szociális körülmények között. Ebédet, egészségügyi vizsgálatokat, orvosi ellátást és fizetett betegszabadságot is kaptak.


Az épület még cukorfinomítóként, 1832 körül

„A város nyugati részében a tágas vasúti állomáson túl egész sor nevezetes épület következik a Volosca felé vezető Corsia Deák nevű úton. Nehány vendégfogadó előtt a szép platán-fasor alatt elhaladva, legközelebb érjük a magyar kir. dohánygyár épületét. Ez Magyarország legnagyobb dohánygyára, melynek Fiume és környéke népére különös fontossága van. A hatalmas épületben 2500 munkás nyer napi foglalkozást, s köztük rendesen 2300 leány. A köznép fiatal leányai csoportonként még Buccari környékéről is bejárnak a dohánygyárba s este felé, a munka után sokszor látni és hallani, a mint a Draga-völgyön dalolva, nevetgélve vonúlnak haza. A leány-munkások átlagos napi keresménye 75–80 krajczár, a férfimunkásoké 120–130 krajczár.” – írja Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című mű IX. kötete 1893-ban.


1850 körül

A gyár a termelés csúcspontját 1908-ban érte el, ekkor 23 millió szivart, 371 millió cigarettát, 582 tonna vágott dohányt és 16 tonna dohánykivonatot állított elő. Furcsa módon, háborús időben, 1915 tavaszán láttak neki a gyár bővítésének. A Budapesti Hírlap szerint „az ehhez szükséges költség meghaladja az egy millió koronát, a mire az idei költségvetésben 450.000 koronát irányoztak elő. Az átalakítás után a gyár három emeletes lesz, s a szabad kikötőben levő dohányraktár is a kibővített épületben nyer majd elhelyezést.”


1869.

Az első világháború és a Monarchia bukása után – ha csökkentett kapacitással is, – de az immár olasz irányítás alá került gyár folytatta a termelést. A munkakörülmények folyamatosan romlottak, a szociális juttatások elmaradoztak, ezért egyre gyakrabban fordultak elő kisebb-nagyobb sztrájkok.


1870 körül

A II. világháború a hanyatlást csak tovább fokozta, ami végül a gyár végleges bezárásához vezetett 1948-ban. Utolsó igazgatója Augusto Vannini volt. A leszerelt gépeket és felszereléseket a rovinji dohánygyárba szállították át.


1870 körül

1947-től a várost Jugoszláviához csatolták. 1949 és 1995 között motor- és traktorgyár működött az épületegyüttesben. Az egyre pusztuló gyárépület később szerencsére műemléki védettséget kapott, és különféle helyreállítási munkák után könyvtárat, Rijeka város múzeumát, modern- és kortárs művészeti múzeumot alakítottak ki benne.


Munkaterem

A gyár utolsó, még élő dolgozója, a 92 éves Tonica Rubinić 2017-ben mesélt emlékeiről a novilist.hr horvát híroldalnak. Elmondta, hogy 1940-ben, tizenöt éves korában került a gyárba, mert – bár szeretett volna továbbtanulni – apja nyomására munkát kellett vállalnia. Mivel semmilyen gyakorlata nem volt még, végig kellett járnia a betanulás hosszú folyamatát. A munkakörülmények jók voltak, de a vezetés szigorúan vette a precíz munkát, így a munkásoknak minden károkozást meg kellett téríteniük.

Reggel nyolctól délig, majd egy órás ebédszünetük után délután négyig dolgoztak. Sok terméktípusnál norma volt érvényben, és vagy bónuszt, vagy levonást kaptak attól függően, hogy teljesítették-e az előírt mennyiséget vagy sem. Az idősebb, régebbi dolgozóknak kék vagy fehér egyenruhájuk volt, a fiatalabbaknak rózsaszínű, és fejfedőt is kellett viselniük. Bár munka közben nem beszélgethettek, csak a dohány zizegő hangja hallatszott, mégis jó kapcsolat volt a munkások között. Főként nőket foglalkoztatott a gyár, de kisszámú férfimunkásra is szükség volt a gépek kezeléséhez, így néha még egy-egy szerelmi viszony kialakulásának is tanúi lehettek.

A gyár igazgatói voltak

~1870~1871. Dachler József
1872.03.-1879.02. Baiza Ágoston
1879.02.-1885.07. Lipp Lipót
1885.07.-1889.12. Skodnik Ferenc
1889.12.-1892.09. Milde József
1892.11.-1918. Termatsits Kálmán


Milde József

A gyár termelésével kapcsolatban hiányosak az adatok. 1864-66, 1868-70, 1875-77 és 1892-1912 között készült itt:
- 927.973 kg burnót,
- 20.299.392 kg pipadohány,
- 1.511.046.366 db szivar és
- 6.424.289.060 db cigaretta, melyekhez felhasználtak
93.433 mázsa belföldi és
237.578 mázsa külföldi dohányt.


1870 körül


dr. Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai, 1897


1910 körül


A gyár termékei az 1924 és 1947 közötti időkben, amikor Fiume Olaszországhoz tartozott


A gyárépület az udvar felől - borzalmas állapotban


Az épület 2013-ban...

...és napjainkban - teljes felújítás után


Budapesti Hírlap, 1915.02.20.


1923.06.23.