Fogyasztási Szövetkezet

Fogyasztási Szövetkezet
Típus: 
füstszűrős cigaretta
Kiszerelés: 
20 db
Ár: 
kereskedelmi forgalomban nem volt kapható
Gyártó: 
Magyar Dohányipar
Forrás: 
saját darab

 

1898-ban alakult meg a Hangya Szövetkezet, mely mezőgazdasági és ipari termékek beszerzésével és értékesítésével foglalkozott. Taglétszáma már 1914-ben meghaladta a 200 000 főt. 1947-től, az új szövetkezeti törvény szerint a korábbi nagy jelentőségű és erős szövetkezeti mozgalmakat fokozatosan kezdték állami ellenőrzés alá vonni, így a Hangya minden vagyonát kártalanítás nélkül államosították. 1949-ben jött létre a SZÖVOSZ (Szövetkezetek Országos Szövetsége), majd erőltetett szövetkezetesítésbe kezdtek. Mindenütt létrejöttek az állami TSZ-ek, és megalakult az Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet (ÁFÉSZ) is. A cigaretta dobozán is olvasható mottó szerint: „A Szövetkezet gazdája a tagság!”