Gelka 1.

Gelka 1.
Típus: 
füstszűrős
Kiszerelés: 
20 db
Ár: 
kereskedelmi forgalomban nem volt kapható
Gyártó: 
Egri Dohánygyár
Forrás: 
saját darab

 

A kormány Gazdasági Bizottságának 1960-ban hozott határozata alapján létesítette a Kohó- és Gépipari Minisztérium a Gépipari Elektromos Karbantartó Vállalatot, közismert nevén a Gelkát.

Feladata volt, hogy a jogelőd Ravel (Rádió Vételtechnikai Vállalat), valamint az addig szétszórtan működő gyári márkaszervizek helyett országos vállalatként végezze el az elektromos tartós közszükségleti cikkek garanciális, illetve garancián túli javítását. A Gelka a hatvanas-hetvenes években a feladatkörébe tartozó javító szolgáltatások több mint négyötödét látta el, a fennmaradó részt néhány szövetkezet és kevés számú kisiparos végezte. Megalapítását követően a vállalat gyors növekedésen ment keresztül, fénykorában, a nyolcvanas évek elején 8 ezer főt foglalkoztatott. Szervizei behálózták az országot, 350 egysége működött. A Gelka szolgáltatási diszpécser központja akkoriban egyedülálló volt Európában: Budapesten egy központi számon (333-333) volt elérhető a szolgálat, amely valamennyi szakszervizzel össze volt kapcsolva.