Krúdy Gyula - Dohány

Legkedvesebbnek akkor mondják őt, amikor kertek sövénye mellett, rejtegetten, fináncszem elől titokban leveledzik. A színe zöld, mint a kártyaasztalé; az illata fanyar, mintha a világért sem akarná elárulni azt a sok örömöt, amit belsejében őriz. Bújdosó életében nem vágyódik arra, hogy a költő verset írjon róla, mint a szép leányról, habár szűziessége adja meg neki csodálatos értékét. Meglapul a sövény mellett, mint valami titokzatos cimbora, aki még a gazda kacsintását sem meri viszonozni. És nyomban a padlásra szökik a száradó lóbőrökhöz, a kémény mögött lakó házi kísértethez, a piros csövű tengerihez, amikor a kert ritkulni kezd körülötte, és a finánc csizmát húz a lábára utazásaihoz. A titkos életmódot továbbra is kedveli a szalmazsákban, az eresz alatt és egyéb rejtekhelyeken, és ha útra kel: csak zsákban és szűr alatt szereti megtenni az utat. Olyan lopakodva, óvakodva jön be a házak kapuján, mintha vinni akarna valamit. Pedig hoz: jókedvet, felvillanó mosolyt, kedves titkot magával. Aztán miért is van ez a bújdosó élet, amelyet születésétől kezdve folytat? Bizony, semmi másért, minthogy füst váljon belőle, amely kioson az ablakon, az ajtón - de míg a szobában van, úgy elmulattatja az embert, mint a legjobb szerető.