Nagytárkány - Dohánybeváltó

Nagytárkány - Dohánybeváltó

Működési ideje: ~1869~1968.
1920 előtt és 1938-1944 között a Nyíregyházi Dohánybeváltó Felügyelőség illetősége alatt működött
ma Vel'ké Trakany, Szlovákia
______________________________________________________________________________________

„A nagytárkányi közművelés „őse” minden bizonnyal egy Vitányi László nevű magyar királyi dohánybeváltó főtiszt, hivatalnokfőnök volt. 1886-ban született Ungváron, régi nemesi családból. Egyik őse, Vitányi József, II. Rákóczi Ferenc idejében várkapitány volt Sárospatakon. Makón és Sárospatakon tanult, 1909-ben kezdte pályafutását. 1912-ben elvégezte a debreceni gazdasági akadémiát, a dohánybeváltó tiszti tanfolyamot, ezután első állomáshelyére, Békéscsabára nevezték ki. Az 1910-es évek közepén került a nagytárkányi Magyar Királyi Dohánybeváltó Hivatalhoz, itt előbb gyakornokoskodott, majd a hivatal főtisztje lett. 1917-ben bevonult katonának a 65. gyalogezredhez. Nagytárkányi állomáshelyén munkálkodva széles körben ismert természetbúvár lett, s mint természet- barát a Magyar Madártani Intézetnek kinevezett megfigyelője, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület helyi megbízottja volt. Vitányi László még az 1940-es évek elején is Nagytárkányban működött, mint dohánybeváltó főtiszt.” – tudható Fehér József: A művelődés évszázadai című művéből.


A központi épület napjainkban

1928 márciusában a Kassai Munkás szerint „a szervezkedés útjára kell lépni. Nagytárkányi falusi levelezőnk írja: A dohánybeváltó üzemben, amelyik rendes körülmények között 160 embert foglalkoztat, a munkások legnagyobb része szervezetlen. Volt idő, amikor itt erős szervezet volt, de a munkások az igazgatóság terrorjától megijedtek, miután a meginduló bérmozgalommal kapcsolatban az igazgatóság elbocsátotta a mozgalom vezetőit. Ez időtől kezdve csak szervezetlen munkásokat vettek fel. Ennek az állapotnak azonban véget kell vetni és arra kell törekedni, hogy újból megindítsuk a szervezés munkáját és megvessük az alapját az osztályharcos forradalmi szakszervezeti csoportnak ebben az üzemben is. A kommunista párt el is határozta már, hogy ebben a munkában nem fog késlekedni, megtette a szükséges szervezeti intézkedéseket, a szakszervezeti csoport megalakítása érdekében.” A teringettét!

A beváltóról más érdemi információ nem áll rendelkezésre. A település Az I. világháború után Csehszlovákiához, majd 1938 és 1944 között ismét Magyarországhoz került. 1968-ban feltehetően még működött.

 



 

 

 

Ismert vezetők és személyi változások:

 

1873. Hrastl József kezelő

1875. Hraszl József kezelő, Popovics Sándor tiszt

1879. Querner Gyula kezelő, Adrigán József tiszt

1884. Querner Gyula kezelő, Gyuricska Ferenc gyakornok

1884. Ujváry István díjas gyakornok, azonos minőségben áthelyezve Debrecenbe

1885. Vilcsek József II. oszt. tiszt, azonos minőségben áthelyezve Debrecenből

1886. Vilcsek József hivatalvezető, Gyuricska Ferenc gyakornok

1887. Vilcsek József hivatalvezető, Reim Kálmán tiszt

1888-1890. Vilcsek József kezelő, Seide Károly tiszt

1891-1892. Vilcsek József kezelő, Kreutz József tiszt

1893-1896. Ribiczey Gyula kezelő, Kreutz József tiszt

1897. Ribiczey Gyula kezelő

1898-1899. Ribiczey Gyula kezelő, Székely József tiszt

1899. Mandis Károly kezelő áthelyezve Szulokról

1900. Mandis Károly kezelő, Székely József tiszt

1900. Mandis Károly kezelő, azonos minőségben áthelyezve a budapesti felügyelőséghez

1900. Szilágyi Gusztáv kezelő, azonos minőségben áthelyezve a budapesti felügyelőségtől

1901. Szilágyi Gusztáv kezelő, Székely József tiszt

1901. Székely József tiszt áthelyezve Aradra

1901. Viczenty Ferenc segédtiszt áthelyezve Temesvárról

1902-1909. Szilágyi Gusztáv kezelő, Vicenty Ferenc tiszt

1909. Viczenty Ferenc tiszt áthelyezve Nyíregyházára

1909. Szauer Ödön segédtiszt áthelyezve Pápáról

1909. Szilágyi Gusztáv kezelő azonos minőségben áthelyezve Kiskunfélegyházára

1910-1913. Győrffy István kezelő, Szauer Ödön segédtiszt, Vitányi Vincze László gyakornok

1913. Vitányi Vincze László segédtiszt, azonos minőségben áthelyezve Békéscsabára

1913. Erdélyi Sándor kezelő, azonos minőségben áthelyezve Szatmárnémetiből

1914. Erdélyi Sándor kezelő, Szauer Ödön tiszt

1914. Schannen Lajos kezelő, azonos minőségben áthelyezve Csókáról

1915-1918. Schannen Lajos kezelő, Szauer Ödön tiszt

1918. Nagymáté József segédtiszt, azonos minőségben áthelyezve Vásárosnaményból

1940. Vitányi Vincze László tiszt, Varga István gyakornok

1941. Vitányi Vincze László főtiszt, Varga István termelési felügyelő

1942-1943. Vitányi Vincze László főtiszt, vitéz Zong János tiszt

1944. Vitányi Vincze László felügyelő, Farkas Tibor tiszt

 

Ismert építkezések:

 

1873. október hó 15-éig egy új dohányraktár építése 16.491 frt.

1902. szeptember 30-ig új dohányraktár építése 47.818 K 01 fill.

1902. épületek tatarozása, csatornák, árnyékszékek stb. létesítése 1159 K

1910. épülettatarozás