Budapest-Erzsébetvárosi Dohánygyár

DOHÁNYMÚZEUM, 2010, április 27 - 15:46

Dohánygyárak

1832-1850. Fuchs-féle gyár
1851-1927. Erzsébetvárosi (másképp Terézvárosi) Magyar Királyi Dohánygyár
1927-1934. október 22. A Dohányjövedék dobozgyára
1075 Budapest, Síp utca 23.
_______________________________________________________________________________________

Nyitókép: Eddig az egyetlen fellelt kép, amelyen látható a dohánygyár épülete. A felvétel 1911-ben készült, amikor "báró Rotschild Albert 100.000 koronát hagyott Budapest szegényeinek. Ennek az összegnek a felét a Pesti Izraelita Hitközség siputczai épületében osztották ki a szegények között. (...) a Sip-utczában olyan óriási nagy tömeg csoportosult, hogy órákon át szünetelt ugy a kocsi- mint a gyalogközlekedés." (Tolnai Világlapja)

Tabak fabrik, 1854

A cipszer (szepességi szász) származású Fuchs Keresztély /Lőcse, 1775 – Pest, 1854/ a Türelmi rendelet után – mint evangélikus – a számukra addig tiltott városba, Pestre vándorolt. Itt kezdte meg dohány kis-, majd később nagykereskedői tevékenységét, a Nemzeti Ujság már 1810-ben említi: üzlete "a fehér hajóval által ellenbe" található. Fuchs több lábon állt, kereskedése viaszt és stearin-gyertyákat is árult. A jól végzett munka meghozta gyümölcsét, mert hamarosan gyári privilégiumot kapott és valószínűleg már 1822 körül saját gyárat létesített.

Händels und Ewerbs Almanach, 1842

1825-ben, Hajó utcai (Schiffgasse) üzemében Dalmatiner, Kópallaker (Kóspallagi), Véker (Véki), Vichnéder (Vittnyédi), Debrőer, Holländer, 3 König, Krull, és tekercsben kapható Canaster dohányokat, Gallizier, Cashauer (Kassai), Naturell Wiener Beiße (Bécsi csípős), Rappée façon de Robeillard, Marocco, St. Omer, Rappée de Ibris, Spaniol, Bresill, Rappée d'etrennes, Gelbe Schnupftabak (sárga tubák) burnótokat gyártott. Az 1830-as évekre burnótjai olyan jó minőségűek és kelendőek lettek, hogy sok másik gyár kénytelen volt a gyártását beszüntetni, vagy csökkenteni.

Rajzolatok, 1839.01.10.

Fuchs a nyereségét városi ingatlanokba és egyéb haszonbérletekbe fektette. Más gyárosokkal ellentétben nem vett részt a városigazgatásban, és nem lett választott polgár sem.

1838-ban a termelés fokozása érdekében felszerelte üzemét egy hat lóerős gőzgéppel, amely állítólag az első ilyen volt a városban. 1842-re gyára – a fiumei mellett – már Magyarország legnagyobb dohánygyárának számított. Állandóan 300-400 munkást foglalkoztatott, a jobb módú pesti polgárok is szívesen küldték oda lányaikat dolgozni, mert tisztességes fizetést kaptak. Évi 25-30 millió szivart, 1500 mázsa pipadohányt és 1000 mázsa burnótot készítettek. Kizárólag itt használtak a szivargyártáshoz külföldi (eredeti amerikai) dohányleveleket, emiatt meglehetősen magas önköltséggel és csupán 17-20%-os nyereséggel termeltek.

1839. január 10-én írta a Rajzolatok a társas élet és divatvilágból: „A’ pesti közönségnek különös figyelmét vonta most magára az igen érdemes és köztiszteletű dohánygyárnok, Fuchs Keresztyél, és Társa dohány kereskedése a’ német színház’ szögletén, a’ nagy híd utczában. Maga a’ bolt díszesen és pompásan van elrendezve, kívül pedig két festvény, egyik egy amerikai dohánytermesztő, másik egy tubákoló, Lacatari művészi ecsetére mutatnak.” Ezek mellett a forgalmas, Színház téri üzlet cégére egy indiánszobor volt.

Az 1840-es évek elejétől az üzemet már az alapítói fiai vezették: Fuchs Rudolf /Pest, 1809.02.23. - Budapest, 1892.11.22./ a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a Magyar Általános Hitelbank alelnöke, a Lipótvárosi Takarékpénztár, a Hotel Rt., a Pesti Hengermalom Társaság és az Alföldi Vasút igazgatóságának tagja és Fuchs Gusztáv (Pest, 1816.07.21. - Budapest, 1888.12.12.) termény- és borkereskedő, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, a Hengermalom, a Nyugati Vasút és a Pécsi Brikettgyár vezetőségi tagja.

Egyre nagyobb igény mutatkozott olcsó, de jó minőségű hazai szivarok előállítására, és a drága, külföldi áru visszaszorítására. A Magyar Gazda 1845. május 6-i száma szerint „Fuchs urak megérték önmaguk ’s a’ haza érdekét, midőn e’ tavasz kezdetén Philipps hollandiai dohánygyáros urak társaságában, egy nagyszerű három emeletes hollandiai szivargyár talpkövét veték meg, melly még e’ nyár folytában elkezdendi működését.” A Síp utca (Pfeiffergasse) 359-360. (ma VII. Síp utca 23.) alatti telken zajló építkezésről így írt ugyanez a lap 1845. szeptember 13-án: „Egy háromemeletes, hol a’ szivarok készülnek, majdnem kész, ’s jövő septemberben elkezdendi működését; a’ másik egyemeletes, hol a’ szárítók és raktárak lesznek, még most épül.”

Budapesti Utasító, 1848

1850-ben, a dohánymonopólium bevezetésekor a gyárat és annak raktárkészletét az állam 135.000 forintért felvásárolta, melyből a család új vállalkozásba kezdett. Hogy milyen fejlettségű és jelentős méretű is lehetett az általuk létrehozott üzem, arról tanúskodik a kincstári átvételkor készített leltár, mely szerint készleten maradt összesen 173 különböző fajtájú gyártmány: közel 8 millió darab szivar és 116 tonna összsúlyú egyéb dohányáru! Az üzem, kisebb átalakítások után 1851-től már állami irányítás alatt folytatta a termelést 750 munkással, Pest-Terézvárosi (később Erzsébetvárosi) M. Királyi Dohánygyár néven.

Nem zajlott azonban zökkenőmentesen az átállás: 1851. július 3-án reggel a dohánygyári munkásnők megtagadták a munkát, amikor megtudták, hogy attól a héttől kezdve száz darab szivar elkészítéséért már nem 11, hanem csak 10 krajcárt kapnak. „Az ellenőr ezzel kapcsolatban célzást tett arra, hogy a csinos munkásnők milyen módon tehetnek szert külön keresetre, és kijelentette, hogy aki ezért a bérért nem hajlandó dolgozni, azt elbocsájtják.” (Protmann pestbudai városkapitány jelentései a helytartósághoz)

Tolnai Világlapja, 1908.12.13.

A munkásnők erre sztrájkba léptek, majd közel kétszázan átvonultak a ferencvárosi gyárhoz, hogy az ottani dolgozókat is sztrájkra buzdítsák. A rendőrség a tömeget katonai segítséggel oszlatta szét. A tizennégy letartóztatott munkásnőt a katonai törvényszéknek adták át, ahol háromheti fogságra ítélték őket. A hadsereg parancsnoka arra való tekintettel, hogy Klamerus Adalbert gyári ellenőr ízléstelen megjegyzésével a kedélyeket még jobban felizgatta, a büntetéseket egy-egy heti fogságra szállította le. A többi asszony másnap reggel ismét felvette a munkát.

1865-ben kezdett bele az állam az első jelentősebb fejlesztésbe, aminek köszönhetően az addig csak pipadohányt és szivart előállító gyár palettája kibővült egy akkor még újdonságnak számító dohánytermékkel: a cigarettával. Ekkor napi 700 ezer cigarettát, évi 30 millió darab szivart, 100 mázsa burnótot és 150 mázsa pipadohányt készítettek.

1866-ban már nyolcféle cigarettát gyártottak, annak ellenére, hogy ezek a kezdeti években egyáltalán nem örvendtek nagy népszerűségnek, a pipához és szivarhoz szokott dohányzóközönség nehezen békélt meg a dohányzásnak eme új formájával.

1871-ben, Stigler Antal igazgató vezetése alatt kezdődtek ismét nagyobb fejlesztések. Benkó Károly és Illés Antal építészek tervei alapján ekkor építették fel azt a hatemeletes épületmonstrumot a Síp utca 23. és a Kazinczy utca 24. között, mely egészen 1997-ig meghatározta a környék látképét. Utóbbi telken egy 1845-ben átadott, háromemeletes lakóház állt, melyet ekkor alakítottak át a dohánygyár raktárává. Budapest ostromakor, 1944-ben ezt az épületrészt egy bombatalálat teljesen elpusztította.

A Népszavából tudható, hogy 1882. május 10-én kirobbant a gyárban egy tüntetés, mely már jó ideje folyamatosan érlelődött. Ugyanis a munkásnők minden műszak kezdetén kaptak egy bizonyos dohánymennyiséget, melyből a nap végére meghatározott számú szivart kellett készíteniük. Egy ideje viszont már olyan silány minőségű dohányleveleket kaptak, melyekből az előírt számú szivart nem tudták elkészíteni, ezer darab helyett a legnagyobb igyekezettel is csak maximum hatszázat. Amikor egyikük ezt jelezte az igazgatóságon, durván elzavarták. Ettől a többiek is csak jobban felháborodtak, majd eldöntötték, hogy így nem dolgoznak tovább. Mire a gyárkapuhoz értek, már rendőrök tartóztatták fel őket, akik lökdösni és verni kezdték a védtelen asszonyokat.

Kénytelenek voltak visszatérni munkájukhoz, a földről szedték fel a törmeléket és szemetet, valamint rongy- és madzagdarabokat tömtek a szivarokba, hogy az elvárt darabszámot teljesíteni tudják. A lázongás miatt többüket elbocsájtották. Valószínűleg az egyik pórul járt asszony férje lehetett az a „merénylő”, aki két nappal később, a reggel a gyárba tartó igazgató szemébe erőspaprikát szórt. Több újság is valótlanul tudósított az esetről, mondván, a telhetetlen munkásnők motivációja béremelés kikövetelése volt, mi több, a "felpaprikázott" igazgatót a támadás megvakította. Egyik állítás sem volt igaz.

1887-ben, a Pénzügyminisztérium 28 000 forintos hozzájárulásával lebontották a gyár udvarában lévő roskatag földszintes épületeket, helyükre szintén földszintes, de teljesen új helyiségeket emeltek.

1896-ban, a kerület már akkor is sűrű beépítettsége miatt a gyár akkori vezetője, Tillmann Lajos (1842–1917) királyi tanácsos felvetette, hogy az üzemet telepítsék ki a pesti belvárosból, a Hungária (kör)úton túlra. Ezt a javaslatot anyagi okok miatt sem akkor, sem később nem tudta az állam megvalósítani.

1927-ben az üzem dobozgyárrá alakult, innentől itt készültek a szivarok 25, 50, és 100 darabos kis cédrusfa-ládái. A Pénzügyi Közlöny szerint a gyár működését 1934. október 22-vel szüntették be. A bezárás ellenére maradt még dohánygyár a fővárosban, három is: az óbudai, lágymányosi, kőbányai. A folyamatos gépesítésnek köszönhetősen már kevesebb gyár is el tudta látni az egyre növekvő igényeket. 1963-ban a Villanyszerelő Ipari Vállalat alakította ki a központját az egykori gyárépületben.

Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1908

Pénzügyi Közlöny, 1934.11.01.

Stechlich Vilma ás Görcs Andrásné - Tolnai Világlapja, 1912. március 3.

Ambrus Istvánné - Tolnai Világlapja, 1915. november 18.

A gyár igazgatói voltak

1870.04.-1881.03. Stigler Antal
1881.03.-1882. Bratkovics József
1883.03.-1887.10. Milde József
1887.10.-1889.12. Szedlácskó Kálmán
1889.12.-1909.06. Tillmann Lajos
1909.09.-1913. Heigel Albert és
1909.11.-1911.02. Mertz Lajos
1913.07.-1920.03. Mingovits Adolf
1920.03.-1923.10. Varga Rezső
1923.10.-1924.07. Haehnel Vilmos
1924.07.-? Nádassy Kálmán
~1927-1931. Mallász Ernő
1932.07.-1938. Eisinger Ferenc

Milde József

A gyár termelésével kapcsolatban elég hiányosak az adatok. Az tudható viszont, hogy 1864-66, 1868-70, 1875-77, 1892-1912 között készült itt:
- 44.525 kg burnót
- 224.808 kg pipadohány
- 1.146.385.418 db szivar, melyekhez felhasználtak:
- 23.036 mázsa belföldi és
- 53.975 mázsa külföldi dohányt.

A Síp utca a Rákóczi út felől nézve 1956-ban. Jobb szélen az Árkád Bazár, szemközt az egykori dohánygyár épülete

Fuchs Gusztáv - Vasárnapi Ujság, 1889.01.20.

Halálakor az alábbi írás jelent meg a Vasárnapi Ujságban: „Fuchs Gusztáv a Szepességről Budapestre telepedett család ivadéka. 1816. július 21-én született, mint fia Fuchs Keresztély tekintélyes dohánygyárosnak. Iskoláit Budapesten kezdé, Lőcsén folytatá s hazatérve, a filozófiai előadásokat a budapesti egyetemen hallgatá és pedig azon czélból, hogy irodalmi látkörü könyvkereskedőnek képezze ki magát. Ez elhatározása atyjának akaratával is találkozván, sógorának, Kilián György akkori egyetemi könyvkereskedőnek üzletébe lépett. Közbejött körülmények azonban nem engedték a könyvárusi pályán maradnia. Az atyja által a negyvenes évek elején alapított s ma is köztiszteletben élő testvérbátyja, Fuchs Rudolf által átvett és vezetett dohánygyár oly lendületet vett, hogy az üzlet vezetésében szükségessé vált az erő szaporítása s igy Fuchs Gusztáv, mint társ, bátyja üzletébe lépett s ekkor indult meg a két testvér nagyobb tevékenysége az anyagiak terén.

Csakhamar az egyesülés után, szövetkezve a Philipps-testvérek hollandi kereskedőkkel, megalapították a Fuchs-testvérek Magyarországnak első nagy szivargyárát, ugyanazt, mely a terézvárosi sip- és Kazinczy-utczák közötti nagy telken máig is fönnáll s melyet egész a monopólium behozataláig a Fuchs-testvérek közösen vezettek. A dohánymonopolium behozatalakor úgy a dohányüzletet, mint a szivargyárat át kellvén adniok, annak megváltásául jelentékeny összeggel kárpótoltattak s dohány-nagytőzsdét is kaptak. Fuchs Gusztáv akkor földbirtokot vásárolt Tolnamegyében s azon néhány évet visszavonultságban töltött, csupán a gazdálkodásnak élvén.” (Forrás: Vasárnapi Újság, 1889. január 6.

Fuchs Keresztély számlájának egyik és másik oldala, 1825