Panoráma 1.

Panoráma 1.
Típus: 
füstszűrős cigaretta
Kiszerelés: 
20 db
Ár: 
kereskedelmi forgalomban nem volt kapható
Gyártó: 
Egri Dohánygyár
Gyártási idő: 
1974.
Forrás: 
saját darab

 

Az államosításokat követően, 1949-ben hozták létre a Miskolci Vendéglátóipari Vállalatot. 1950-ben átvette a nagy múltú Avas (korábbi Korona) Szálló, 1951-ben pedig a város főutcáján lévő egykori Budapest Szálló és Abbázia Kávéház vezetését. Nem csak szálláshelyeket, vendéglátóipari egységeket is üzemeltetett, sőt a helyi közétkeztetésben is részt vett. 1968-tól pénzérmékhez hasonló bárcákat adtak ki, melyeket az egyes vállalatok étkezési hozzájárulásként adtak dolgozóiknak. Egy 1967-ben készült német-magyar nyelvű tájékoztató szerint 19 étterem és vendéglő, 5 bisztró, 19 eszpresszó és cukrászda, továbbá 6 borozó állt a vállalat irányítása alatt. 1974 augusztusában a Déli Hírlap emlékezett meg a 25 éves vállalatról: „A dinamikus fejlődésben része van az állami-tanácsi támogatásnak, de Miskolc fejlődésének is (…) Kétszer nyerték el a „Kiváló vállalat” címet, kétszer pedig miniszteri dicséretben részesültek. Ez nem kis mértékben a szocialista brigádoknak köszönhető…”