Pápai Dohánygyár

DOHÁNYMÚZEUM, 2010, április 28 - 10:29

Dohánygyárak

1892-1950.
1892-től ideiglenes helyen, 1895-től saját épületben történt a gyártás
8500 Pápa, Esterházy út 16.
__________________________________________________________________________________________

A dohánygyár alapításának gondolata a Pápai Református Kollégium tanárának, Tarczy Lajos (1807–1881) professzornak a megfogalmazásában már az 1870-es években felmerült, de csak mintegy másfél évtized múlva, a Wekerle-kormány alatt vált valóra. A város közgyűlése 1892 augusztusában elfogadta Oswald Dániel polgármester indítványát egy dohányszín felállítására.

1899.

A helyi Esterházy család tulajdonát képező 6400 négyszögöles telket az állam megvette, és Pápára küldték Rónay István megbízott dohányjövedéki tisztet, aki az első munkásnők betanítását elkezdte, ezzel a leendő gyár munkáját megalapozta. Ideiglenes „szivarkészítő asztalokon” kezdődött a munkások szakképzése a Hosszú (Jókai) és a Zimmermann utcai asztalosműhelyekben. Az első kinevezett, igazgatói teendőkkel megbízott aligazgató Loser Henrik volt, akit 1894-ben Haas Károly követett. A Pápai Független Újság 1893. május 7-i cikke szerint a gyár építését „8 vállalkozó közül Lechner és Strenger budapesti czég nyerte el, ugyanaz, mely az óbudai dohánygyárat is építtette. A nevezett czég megbízottja már a napokban városunkba fog érkezni és kívánatos volna, ha az építési munkákat kizárólag helybeli iparosokra bíznák. – Megjegyezzük, hogy fentemlített czég 14 1/10-el olcsóbban vállalta el az építést, mint a többi ajánlattevő.” Az üzem 1895-től már saját épületben folytatta a termelést. 1920-ban 693, 1930-ban 819, 1943-ban 850 munkás dolgozott a gyárban.

Annak ellenére, hogy mindig is a pápai szivarokat tartották a legjobbnak, 1935-től a fogyasztás visszaesése miatt itt is mérsékelték készítésüket, és bevezették a cigarettagyártást. Ez a munkásnőket érzékenyen érintette, mert az átállással a bérük csökkent, és nehezen barátkoztak meg az új, gépesített munkával. A vezetőség próbált megértően és türelmesen állni ehhez a helyzethez, ám 1935-ben, Fábián Imre igazgató hirtelen elhalálozása után az új vezető, Csépány Béla, aki a pesti viszonyokhoz volt szokva, már nem volt ennyire elnéző. A készített cigaretták minőségével nem volt elégedett, azok átvételét megtagadta, mire a még éppen csak betanuló munkásnők háborogni kezdtek. Akkora felzúdulás kerekedett, hogy megnyugtató elintézésére már központi vizsgálatot kellett indítani. A fővárosból kiérkezett a Dohányjövedéki Központi Igazgatóság küldötte, aki a munkásnőket megnyugtatta, és helyzetük rendezését ígérte.

1906.

A világháború végén, a visszavonuló német és magyar nyilas katonai alakulatok a gyár áruraktárát feltörték és kifosztották. Szerencsére a gépek nagy részét érintetlenül hagyták, ez tette lehetővé, hogy a front átvonulása után alig két héttel a Vörös Hadsereg által biztosított nyersanyaggal újraindulhatott a termelés. A dolgozók bérének kifizetéséhez a polgármester két részletben közel 200 000 Pengő kölcsönt adott. A háború utáni új korban az első igazgató Kaprinay Ferenc lett, aki korábban lakatosként dolgozott a gyárban…

1915.

1950-ben a gyárat felszámolták, mondván: termékei iránt erősen visszaesett a kereslet. Az épületekbe a Budapestről áttelepített Elekthermax Villamossági Vállalat költözött, mely részben átvette a dohánygyári munkásokat. Aki ezt az új munkát nem vállalata, azt nyugdíjazták, vagy végkielégítésben részesítették. A szivargyártás terén az egri üzem lett a „jogutód”.

1916.

Az erősen leromlott állapotú épületek, a hozzájuk tartozó hatalmas telekkel hasonló sorsra jutott, mint sok másik társuk. 2019-ben Áldozó Tamás polgármester az Esterházy2035 elnevezésű városfejlesztési terv részeként említette a város régi ipari területeinek újrahasznosítását, amely "hosszú előkészítést, alapos tervezést és rengeteg munkát kíván. (...) A rehabilitációnak sem városképi, sem településszervezési-üzemeltetési, sem városfejlesztési szempontból nincs alternatívája, mivel ha nem történik meg a beavatkozás, akkor félő, hogy a területből tartósan rozsdaövezet alakul ki. Ezt mindenképp meg kell előznünk, a terület értékes épületeit pedig meg kell mentenünk".

Szó esett kulturális, szabadidős és lakhatási célú hasznosításról, játszótérrel, sétánnyal, közparkkal. A rehabilitált épületekben intézményeket, kulturális- és rendezvényközpontot, a textil-, a dohányipar és a háztartásikészülék-gyártás történetét bemutató múzeumot, továbbá lakásokat terveztek kialakítani.

Hogy aztán mégis mi történt a következő öt év során, az rejtély, mindenesetre 2023 őszén eladóvá vált a több mint 21.000 m2-es területen lévő dohánygyári ingatlan, 10.000 m2-nyi épülettel, 1 millió eurós, azaz 394 millió forintos áron.

A gyár igazgatói voltak

1892.07.-1892.12. Rónay István mb. tiszt
1892.12.-1894.12. Loser Henrik ideigl. aligazgató
1894.04.-1898.10. Haas Károly
1898.11.-1906.09. Zuna Gyula
1906.09.-1908.05. Huttkay László
1908.04.-1929.01. Okolicsányi József
1929.01.-1933.04. Varga Rezső
1933.04.-1935.07. Fábián Imre mb. aligazgató
1935.07.-1935.09. Fábián Imre
1935.09.-1940.07. Csépány Béla mb. osztályvezető
1940.07.-1944. Csépány Béla
1945-1946. Kaprinay Ferenc
1946.01.-1948. Tárnoki János
1949.05.-1950. Hajdu János

Rónay István

Loser Henrik

Csépány Béla

A gyár termelésével kapcsolatban hiányosak az adatok. Az tudható viszont, hogy 1892-1912 között, valamint az 1928/29, 1936/38, 1947/48 költségvetési években készült itt:
- 18.000 kg pipadohány,
- 804.273.618 db szivar, és
- 159.836.652 db cigaretta, melyekhez felhasználtak:
- 27.733 mázsa belföldi és
- 33.137 mázsa külföldi dohányt.

Pápai Lapok, 1892.07.17.