Pápai Dohánygyár

Pápai Dohánygyár

1892-1950.
1892-től ideiglenes helyen, 1895-től saját épületben történt a gyártás
8500 Pápa, Esterházy út 16.

__________________________________________________________________________________________

A Dohánygyár alapításának gondolata a Pápai Református Kollégium tanárának, Tarczy Lajos (1807–1881) professzornak a megfogalmazásában már az 1870-es években felmerült, de csak mintegy másfél évtized múlva, a Wekerle-kormány alatt vált valóra. A város közgyűlése 1892 augusztusában elfogadta Oswald Dániel polgármester indítványát egy dohányszín felállítására.

A helyi Esterházy család tulajdonát képező 6400 négyszögöles telket megvették, és még ugyanabban az évben Pápára érkezett Rónay János megbízott igazgató. 1892-ben a „szivarkészítő asztalokon” megkezdődött a munkások szakképzése a Hosszú (Jókai) és a Zimmermann utcai asztalosműhelyekben. Az első kinevezett igazgató Lózer Henrik volt, akit 1894-ben Haas Károly követett. A Pápai Független Újság 1893. május 7-i cikke szerint a gyár építését „8 vállalkozó közül Lechner és Strenger budapesti czég nyerte el, ugyanaz, mely az óbudai dohánygyárat is építtette. A nevezett czég megbízottja már a napokban városunkba fog érkezni és kívánatos volna, ha az építési munkákat kizárólag helybeli iparosokra bíznák. – Megjegyezzük, hogy fentemlített czég 14 1/10-el olcsóbban vállalta el az építést, mint a többi ajánlattevő.” Az üzem 1895-től már saját épületben folytatta a termelést. 1920-ban 693, 1930-ban 819, 1943-ban 850 munkás dolgozott a gyárban.

Annak ellenére, hogy mindig is a pápai szivarokat tartották a legjobbnak, 1935-től a fogyasztás visszaesése miatt itt is mérsékelték készítésüket, és bevezették a cigarettagyártást. Ez a munkásnőket érzékenyen érintette, mert az átállással a bérük csökkent, és nehezen barátkoztak meg az új, gépesített munkával. A vezetőség próbált megértően és türelmesen állni ehhez a helyzethez, ám 1935-ben, Fábián Imre igazgató hirtelen elhalálozása után az új vezető, Csépán Béla, aki a pesti viszonyokhoz volt szokva, már nem volt ennyire elnéző. A készített cigaretták minőségével nem volt elégedett, azok átvételét megtagadta, mire a még éppen csak betanuló munkásnők háborogni kezdtek. Akkora felzúdulás kerekedett, hogy megnyugtató elintézésére már központi vizsgálatot kellett indítani. A fővárosból kiérkezett a Központ küldötte, aki a munkásnőket megnyugtatta, és helyzetük rendezését ígérte.

A világháború végén, a visszavonuló német és magyar nyilas katonai alakulatok a gyár áruraktárát feltörték és kifosztották. Szerencsére a gépek nagy részét érintetlenül hagyták, ez tette lehetővé, hogy a front átvonulása után alig két héttel a Vörös Hadsereg által biztosított nyersanyaggal újraindulhatott a termelés. A dolgozók bérének kifizetéséhez a polgármester két részletben közel 200 000 pengő kölcsönt adott. A háború utáni új korban az első igazgató Kaprinay Ferenc lett, aki korábban lakatosként dolgozott a gyárban…


1915.

1950-ben a gyárat felszámolták, mondván: termékei iránt erősen visszaesett a kereslet. Az épületekbe a Budapestről áttelepített Elekthermax Villamossági Vállalat költözött, mely részben átvette a dohánygyári munkásokat. Aki ezt az új munkát nem vállalata, azt nyugdíjazták, vagy végkielégítésben részesítették. A szivargyártás terén az egri üzem lett a „jogutód”.


1929.


1925.


1899.



Munkásnők a szivar-részlegen


Dohánygyári tisztviselők


Dohánygyári kiállítás 1948 körül, a megszűnés előtt nem sokkal.


Napjainkban