Pozsonyi Dohánygyár

Pozsonyi Dohánygyár

1851~1951. (Tabaková továreň v Bratislave)
ma: Radlinského Ulica 49, 811 07 Br
atislava, Szlovákia
__________________________________________________________________________________________

Az állami monopólium 1851-es bevezetése előtt számtalan kis szivarmanufaktúra működött mindenfelé, így Pozsony mellett Nyitrán és Nagyszombaton is. Az iparosok céhekbe szerveződtek, tevékenységüket csak külön engedély alapján gyakorolhatták. Aki gyártási jogot nyert, annak be is kellett lépnie a céhbe. Pozsony 1799 óta már tizenöt ilyen engedélyt adott ki, melyeket 1810-ben újabb öt követett. Így az egyedáruság bevezetéséig húsz nyilvántartott dohánygyáros működött a városban. Üzemenként 3–8 segédmunkás évente 50–100 mázsa dohányt dolgozott fel burnótnak, pipadohánynak vagy szivarnak. A nyitrai és nagyszombati üzemek ezeknél kisebbek voltak. Az osztrák kincstári egyedáruság 1851 végéig összesen hat állami gyárat állított fel, ekkor jött létre a pozsonyi is.

A kincstár a Lamacs (akkor németül Blumenau) külvárosban Régen Ignácz papírgyáros addig malátaszárítóként használt házát vette meg 28 000 forintért. 1861-ben bővítették a hozzá kapcsolódó nagy tárházzal. Az utcára néző, száz méter hosszú, egyszintes épület magába foglalta a gyártási csarnokot, egy áruraktárat és az irodákat is. A gyár ötszáz körüli munkáslétszámmal kezdte meg a termelést, és eleinte csak szivarkészítéssel foglalkozott, évente 26 milliót gyártottak. 1873-ban már 1200 munkást foglalkoztattak, és a termelés tovább nőtt. Ez ismét bővítéseket tett szükségessé, így 1887-ben elkészült az emeletes kezelési és a telepet két udvarra osztó kétemeletes gyártási épület. 1895-ben 900 fő munkaerővel már évente 44 millió szivart és 31 millió csomag Magyar pipadohányt készítettek, amelynek értéke 5-6 millió korona volt. A férfi munkások napi bére 2,20–3,20, a nőké 1,30–2,30 korona. Már a kezdetekben megalakult az üzemen belül a betegsegélyező pénztár.

A Népszava 1887. szeptember 18-i cikke számtalan, a gyárban történt szörnyűségről tudósít. Bevett szokás volt ugyanis, hogy a vezetőség a legapróbb dologért is büntetést szabott ki a munkásnőkre. Például Adametz Emil tisztviselő egy álló óráig térdeltetett egy asszonyt. Hiába is mentek panaszra az igazgatósághoz, mert ott nem csak hogy tudtak az efféle dolgokról, de ráadásul a felügyelőkkel értettek egyet, a panaszkodót pedig vagy meg sem hallgatták, vagy elbocsájtással fenyegették. Ahogy az erzsébetvárosi dohánygyárban is történt pár évvel korábban, a munkásoknak Pozsonyban is rossz minőségű dohányból kellett szép szivart készíteniük. Ha ez nem sikerült, levontak a bérükből. Aki a munkaidő kezdete előtt lefolytatott névsorolvasás pillanatában nem volt jelen, azt aznap be sem engedték a gyárba. A helyzet odáig fajult, hogy egy újabb igazságtalan elbocsájtás után a munkásnők összefogtak és megtámadták a tisztviselőket, akik közül a Merx nevezetű az ablakon át elmenekült, de Adametz Emil a kezük közé került, így könyörtelenül őt is térdelésre kényszerítették. Záporozó kérdéseikre, hogy tetszik-e neki ez a módi, nem mert felelni. A rendőrség beavatkozása csak tovább rontott a helyzeten, végül a polgármesternek sikerült nyugalmat teremtenie. Szembesítette a munkásokat és a vezetőséget, így utóbbiak kénytelenek voltak beismerni, hogy a munkásnők minden állítása igaz. A polgármester jelentette a kritikán aluli bánásmódot a minisztérium felé, így a helyzet hamarosan javulni kezdett.

1905-ben Pozsonyban csak közönséges pipadohányt és általános eladású szivarokat készítettek: 30 386 020 csomag Magyar pipadohányt, és 378 700 Regalitas, 2 072 760 Trabucos, 1 806 840 Britanica, 4 100 Millares, 7 010 580 Cuba-Potorico, 9 357 480 Portorico, 17 577 530 Vegyes Külföldi és 1 066 400 darab Rövid Magyar szivart.

Az 1950-es években a Tesla állami vállalat költözött az épületbe, ami az épület külső és belső részeinek is jelentős átalakításával járt. Akkor még megőrizték a nyugati szárny fontosabb épületrészeit, ezek szerkezetét, boltozatait, tetőcserepeit, öntöttvas oszlopait, kőlépcsőit, és az eklektikus homlokzatot is érintetlenül hagyták.

A megállíthatatlan pusztulás az 1990-es évek elején kezdődött el, amikor a Tesla cég kiköltözött az épületből. Az újbóli hasznosításra tett kísérletek meghiúsultak, a gyárkomplexum hajléktalanok és vandálok tanyájává vált.

Bár az épületegyüttes 1997-ben felkerült a nemzeti kulturális műemlékek listájára, egyre csak pusztult. 2007-ben tűz ütött ki az épület tetőszerkezetében, mely jelentős károkat okozott, estétől hajnalig 35 tűzoltó dolgozott a lángok megfékezésén. Valószínűleg szándékosság állhatott a háttérben. Az épületek tulajdonosa ugyanis már az előző évben is kérte a műemléki védettség megszüntetését, de kérését elutasították. A tűzeset után viszont a gyár lekerült a védettségi listáról, tovább pusztult, és mára csak a Radlinského utcai fal maradt belőle, a telek nagy része üres, beépítésre vár. Szomorú véget ért ez a régi és nagy múltú ipari műemlék, bár sok lehetőség lett volna a megmentésére. Ellenpéldaként említhető a közeli hainburgi gyár, amelyet tipikus részleteit megőrizve szépen helyreállítottak, és ma kulturális és szociális központként működik.

 

- A    P U S Z T U L Á S    K É P E K B E N -

A nyugati homlokzat a Mýtnej ulice (Toll utca) felől...
...és ugyanez ma



A gyár udvara a bontás előtt



Nyugati homlokzat, középső szárny...

...és a kazánház


Déli szárny, dohányraktár


A dohányraktár rámpája

Lépcsőház


Földszinti munkaterem


Emeleti munkaterem


Öntöttvas oszlopok a dohányraktárban


Alagsor

Szivardoboz fedelén:

Térképen:


1894.