Pozsonyi Dohánygyár

Pozsonyi Dohánygyár

1851~1951.
ma: Radlinského Ulica 49, 811 07 Br
atislava, Szlovákia
__________________________________________________________________________________________

Az állami monopólium bevezetése előtt számtalan kis magán-szivargyár működött mindenfelé, így Pozsony mellett Nyitrán és Nagyszombaton is. Az ilyen gyárosok céhekbe szerveződtek, és tevékenységüket csak külön engedély alapján gyakorolhatták. Aki gyártási jogot nyert, annak be is kellett lépnie a céhbe. Pozsony 1799 óta már tizenöt ilyen engedélyt adott ki, melyeket 1810-ben újabb öt követett. Így az egyedáruság bevezetéséig húsz nyilvántartott dohánygyáros működött a városban. Gyáranként 3-8 segédmunkás évente 50-100 mázsa dohányt dolgozott fel burnótnak, pipadohánynak vagy szivarnak. A nyitrai és nagyszombati üzemek ezeknél kisebbek voltak. Az osztrák kincstári egyedáruság 1851 végéig összesen hat állami gyárat állított fel, ekkor jött létre a pozsonyi és a varasdi üzem is, utóbbit azonban még 1867 előtt felszámolták.

A Blumenau külvárosban, a Radlinského utcában Régen Ignácz papírgyárosnak az addig malátaszárítóként használt házát vette meg a kincstár 28.000 forintért. A hozzá tartozó nagy tárházzal 1861-ben bővítették. Az utcára néző száz méter hosszú, egyszintes épület magába foglalta a gyártási csarnokot, egy áruraktárat és az irodákat is. A gyár ötszáz körüli munkáslétszámmal kezdte meg a termelést, és eleinte csak szivarkészítéssel foglalkozott, ebből évente 26 milliót gyártottak. 1873-ban már 1200 munkást foglalkoztattak és a termelés tovább nőtt. Ez ismét bővítéseket tett szükségessé, így 1887-ben az emeletes kezelési, és a telepet két udvarra osztó kétemeletes gyártási épülettel bővítették ki. 1895-ben 900 fős munkaerővel évente 44 millió szivart és 31 millió csomag Magyar pipadohányt készítettek, melynek értéke 5-6 millió Korona volt. A férfiak napi bére 2,20-3,20, a nőké 1,30-2,30 Korona. Már a kezdetekben megalakult az üzemen belül a betegsegélyező pénztár.

A Népszava 1887. szeptember 18-i száma számtalan, a gyárban történt szörnyűségről tudósít. Bevett szokás volt ugyanis, hogy a vezetőség a legapróbb dologért is büntetést szabott ki a munkásnőkre. Adametz Emil tisztviselő egy álló óráig térdeltetett egy asszonyt. Hiába is mentek panaszra az igazgatósághoz, mert ott nem csak, hogy tudtak az efféle dolgokról, de ráadásul a tisztviselőkkel értettek egyet, a panaszkodót pedig vagy meg sem hallgatták, vagy elbocsájtással fenyegették. Ahogy az erzsébetvárosi dohánygyárban is történt pár évvel korábban, a munkásoknak Pozsonyban is rossz minőségű dohányból kellett szép szivart készíteniük. Ha ez nem sikerült, levontak a bérükből. Aki a – munkaidő kezdete előtt - lefolytatott névsorolvasás pillanatában nem volt jelen, azt aznap be sem engedték a gyárba. A helyzet odáig fajult, hogy egy újabb igazságtalan elbocsájtás után a munkásnők összefogtak és nekimentek a tisztviselőknek, akik közül Merx az ablakon át elmenekült, de Adametz a kezük közé került, így könyörtelenül őt is térdelésre kényszerítették. Záporozó kérdéseikre, hogy tetszik-e neki ez a módi, nem mert felelni. A rendőrség beavatkozása csak tovább rontott a helyzeten, végül a polgármesternek sikerült nyugalmat teremtenie. Szembesítette a munkásokat és a vezetőséget, így utóbbiak kénytelenek voltak beismerni, hogy a munkásnők minden állítása igaz. A polgármester jelentette a kritikán aluli bánásmódot a minisztérium felé, így a helyzet hamarosan javulni kezdett.

Az új raktár és az adminisztratív helyiségek a XIX. század elején épültek. 1905-ben Pozsonyban csak közönséges pipadohányt és általános eladású szivarokat készítettek: 30.386.020 csomag Magyar pipadohányt, 378.700 Regalitas, 2.072.760 Trabucos, 1.806.840 Britanica, 4.100 Millares, 7.010.580 Cuba-Potorico, 9.357.480 Portorico, 17.577.530 Vegyes Külföldi és 1.066.400 darab Rövid Magyar szivart.

Az 1950-es években a Tesla állami vállalat költözött az épületbe, ami jelentős átalakításokkal járt, mind az épület külső és belső részeinek tekintetében. Azonban akkor még megőrizték a nyugati szárny fontosabb épületrészeit, ezek szerkezetét, boltozatait, tetőcserepeit, öntöttvas oszlopait, kő lépcsőit és az eklektikus homlokzatot érintetlenül hagyták.

A megállíthatatlan pusztulás az 1990-es évek elején indult, amikor a Tesla cég is kiköltözött az épületből. Az újbóli hasznosításra tett kísérletek meghiúsultak, a gyárkomplexum hajléktalanok és vandálok tanyájává vált.

Az épületegyüttes, bár 1997-ben felkerült a nemzeti kulturális műemlékek listájára, egyre pusztult. 2007-ben tűz ütött ki az épület tetőszerkezetében, mely jelentős károkat okozott, estétől hajnalig 35 tűzoltó dolgozott a lángok megfékezésén. Valószínűleg szándékosság állhatott a tűz háttérben. Az épületek tulajdonosa már az előző évben is kérte a műemléki védettség megszüntetését, de kérését akkor még elutasították. A tűzeset után viszont a gyár lekerült a védettségi listáról, így tovább pusztult és mára csak a Radlinského utca fal maradt belőle, a telek nagy része üres, beépítésre vár. Szomorú véget ért ez a régi és nagy múltú ipari műemlék, bár sok lehetőség lett volna a megmentésére. Például a közeli hainburgi gyárat szépen helyreállították, megőrizve tipikus részleteit, ma kulturális és szociális központként funkcionál.

- A    P U S Z T U L Á S    K É P E K B E N -

A nyugati homlokzat a Mýtnej ulice (Toll utca) felől...
...és ugyanez ma



A gyár udvara a bontás előtt



Nyugati homlokzat, középső szárny...

...és a kazánház


Déli szárny, dohányraktár


A dohányraktár rámpája

Lépcsőház


Földszinti munkaterem


Emeleti munkaterem


Öntöttvas oszlopok a dohányraktárban


Alagsor

Szivardoboz fedelén:

Térképen:


1894.


A gyár alaprajza. A magyarázat szlovákról lett fordítva, nem biztos, hogy teljesen helytálló. A B-t nem sikerült megfejteni.