Sepsiszentgyörgyi Dohánygyár

DOHÁNYMÚZEUM, 2010, április 28 - 11:21

Dohánygyárak

1897. november 18-2010. (Fabrica de Tigarete din Sfântu-Gheorghe)
ma: Strada Kós Károly 40-42., Sfântu Gheorghe, Románia
__________________________________________________________________________________________

A Szemerja és Szentgyörgy közötti szabad területeken a 19. század végéig dohányt termesztettek, melynek hagyományai a 18. századig nyúlnak vissza. A Kolozsváron megjelenő Nemzeti Társalgó 1839-es évfolyamának egyik száma is utal erre: ,,Szemerjától dohánykertek közé szorítva keskeny, de jó út viszen Szt.Györgyre."

Korabeli feljegyzések szerint az 1849. július 23-i szemerjai csata után a honvédcsapatok dohánykerteken át jutottak a szentgyörgyi magaslatra.

Az 1860-as években az ,,516 házfüst alatt" élő, mintegy 2850 szentgyörgyi lakosból 330-nak nyújtott megélhetést a dohány. 1866-ban 314 név olvasható a termelési engedéllyel rendelkezők lajstromán. 1872 telén az aradi begyűjtőknek 11.200 kg dohányt adtak le, 1873-ban mintegy 100 holdon termesztették a dohányt: a román templom körüli telkeken (a ,,kerek hegyen"), Szépmezőn és a Szemerja felőli dombokon. Egy 1877-es feljegyzés szerint 91 szentgyörgyi lakos kapott ,,tubák ültetésére szabadalmat", s mintegy 11.000 kg dohányt szolgáltattak be az aradi beváltónak. A dohányjövedéki kihágásokat szigorúan büntették, így például Kováts Józsefet 1869-ben 1050 forintra bírságolták, mely összeg több volt, mint a polgármester évi fizetése. 1880-ban Szemerjától ideiglenesen megvonták a dohánytermesztés jogát, de 1883-ban már ismét 28 holdon termesztenek a szemerjai gazdák.

1894-ben kormányjavaslat született egy székelyföldi dohánygyár építésére, mely hozzájárulna a lakosság tömeges kivándorlásának megakadályozásához. Sepsiszentgyörgy elöljárósága ezen ágazat hagyományaira is hivatkozott, amikor 1897-ben pályázatot nyújtott be dohánygyár létesítésére.

A dohánygyár telke az építkezés megkezdése előtt, 1901. szeptember

1897-ben az országosan benyújtott 41 pályamű közül Gödri Ferenc polgármester pályázata nyerte el a sepsiszentgyörgyi dohánygyár létesítésének jogát. Megfelelő épület hiányában az államkincstár 1897. október 1-től 1903-ig bérbe vette az éppen akkor felépült Bérpalota (a mai városháza) épületét. A ,csomagolt dohány és szivargyártás november 18-án kezdődött 80 munkás foglalkoztatásával.

Az ideiglenes dohánygyár a Bérpalota épületében

1901-ben az állam megvásárolta a Brassói úton a Wellenreiter család birtokában levő hatholdas telket. A mai kisstadion helyén kitermelt földet csillékkel szállították a gyártelepre, és út felőli részét egy méter magasságban feltöltötték. Még ebben az évben megkezdték a kétemeletes raktár építését.

1905.

1902—1903-ban elkészült az igazgatói lakás és két egyemeletes épület, így a gyár még az év októberében beköltözhetett. A telket körülkerítették, utca felőli részén ma is áll a Pap Lehel cementgyárában készített míves vas- és betonkerítés.

1906.

1904—1905-ben a telek északi részén befejezték a második - a nyers dohány tárolására szolgáló - kétemeletes raktárépületet, a déli részen pedig az egyemeletes tisztviselői lakás, valamint a 31 méter magas víztorony építését.

1907-ben elkészült a kétemeletes főépület, így a tervezett építkezés befejeződött.

1906.

A széles gyalogjárót két oldalról 60 kanadai juharból álló fasor szegélyezte — ezek egy része ma is él —, melyet 1905-ben Heigel István igazgató kezdeményezésére ültettek.

1910-ben a szemerjai erdőben lévő Bodor-kútból — közismert nevén Tetves-kút — megoldották a gyár vízellátását. A foglalkoztatott alkalmazottak száma eddigre 900 főre ugrott. Ebben az időben Britanica, Cuba, Portorico és Trabucos nevezetű szivart, és igényesebb parafa-, aranyozott vagy szopókás végű cigarettákat készítettek.

Az I. világháborút követően a várost Romániához csatolták.

1908.

1920-tól az üzem már az önálló román királyi dohányjövedék (Regia Monopolurilor Tutunului) irányítása alatt állt. 1931-ben kezdték meg a tradicionális román márkák – Carpați, Mărășești, Nationale – gyártását. 1932-ben végleg megszűnt a szivargyártás és átálltak a különféle típusú cigaretták és pipadohányok készítésére. A háború miatti leállás után 1945-ben indult újra a termelés, innentől a legolcsóbb, filter nélküli cigarettafajtákat készítették.

1936.

Székelyföld egyetlen cigarettagyára 2010 elejére hatalmas pénzügyi gondokkal küzdött, így átmenetileg leállították a gyártást. Az Adó- és Pénzügyi Hivatal (ANAF) átiratban írásban kérte a Piraeus Bank Romániától, hogy hajtsa végre a 2.471.460 Euró értékű banki biztosítékot, amellyel jótállt a cigarettagyár működéséért. Az ANAF egyúttal visszavonta a gyártási engedélyt, és lepecsételték a raktárakat, gépsorokat. Végül áprilisban a gyár visszakapta pénzügyi működési engedélyét és az alkalmazottak ismét munkába állhattak. A rövid leállásnak azonban komoly következményei lettek, mert a cég jelentős megrendelésektől esett el. Hamarosan leépítésekre is sor került, és végül hosszas huzavona után 2010-ben végleg bezárták a 113 éves múltú gyárat.

1961.

A gyár igazgatói voltak

1897-1900. Mingovits Adolf mb. osztályvezető
1901-1904.06. Mingovits Adolf mb. aligazgató
1904.06.-1906.06. Heigel Albert mb. aligazgató
1909.06.-1909.09. Heigel Albert
1909.10.-1914.02. Gerstner István
1914.02.-1918. Hirt György
1940-1941. Oltványi Adorján ?
1941.07.-1944. Vsss Károly
1944.07.-? vitéz Kocsis László

Hirt György

Oltványi Adorján

A gyár termelésével kapcsolatban elég hiányosak az adatok. Az tudható viszont, hogy 1897 és 1912 között készült itt:
- 2.275.400 kg pipadohány
- 244.836.000 db szivar és
- 438.679.000 db cigaretta, melyekhez felhasználtak:
- 32.202 mázsa belföldi és
- 5493 mázsa külföldi dohányt.