Szentgotthárdi Dohánygyár

Szentgotthárdi Dohánygyár

1894-1948. március 1.
9970 Szentgotthárd, Hunyadi u.29.

__________________________________________________________________________________________

Már az 1700-as évekből vannak feljegyzések, amelyek igazolják, hogy Szentgotthárd környékén jelentős mennyiségű dohányt termesztettek. 1781-ben Háromházán (ma Magyarlak része) özv. Tóth Kata jobbágy nyolc mázsát, 1789-ben Nagy-Gyarmaton Tóth Mihály és testvére József négy mázsát, 1790-ben Csörötneken Sándor József másfél mázsát, Magyarlakon Mezei Józsefné három mázsát termelt. A szentgotthárdi járás 17 községben összesen 1070 mázsát termesztettek. Dohánygyár létrehozását tervezték és Széll Kálmán volt, aki Szombathellyel szemben Szentgotthárdra építtette a gyárat. Az egykori Nagyfalvasi utca beépítetlen telkekkel vezetett az 1872-ben megvalósult vasútállomásra. 1894-ben Magyar királyi dohánygyár néven jött létre a már Hunyadi utca első üzeme. 1896-ban bővítették.

   A gyár főépülete eklektikus stílusban épült armírozott téglafalakkal. és a kétemeletes épületet, oldalain egy-egy alacsonyabb épülettömbbel zárták le. A főépületet két oldalon az utcára nézve külön álló, szimmetrikus szép épületekkel egészítették ki, amelyekben az igazgatóhelyettes és a gondnok is lakott. Jobb oldalon a Rába felé húzódva épült fel az emeletes raktár.

   1894-től elkezdték a szivar gyártását. Kézzel készültek, egy műszakos munkarendben. 1895-ben már 345 fő dolgozott, főleg a környékről bejáró női dolgozók jelentették a munkaerőt.

1910-ben 893 munkása volt a gyárnak. Trianon után 278 dolgozó maradt a gyárban. 1929-től beruházásokba kezdtek. 1935-től megindították a cigaretta gyártását is. A termelés növelése érdekében üzembe állított gépeket a Kaszagyártól kapott árammal működtették. Egy dolgozó nő nyolc óra alatt 1300-1400 cigarettát gyártott. A dolgozók állami nyugdíjjogosultságot szereztek.

1928-ban a gyár 104 méter mély artézi kutat fúratott és a víztorony létesítésével megoldották a vízellátásukat. A légvédelemmel és tűzrendészettel kapcsolatban csak a gyár használhatta a vizet. A víztorony épületének a városképet meghatározó szerepe volt.
   1940-ben közel 1,2 millió szivart gyártottak belföldre és 22 milliót külföldre.
  A II. Világháborút követően, 1945. április 6-án már 435-en felvették a munkát. 1946-ban 4,6 millió szivart gyártottak és 271 ezer csomag pipadohányt. 1946-ban a gyárban napközi otthon létesült, csecsemő, óvodás és általános iskolás gyerekek részére. A háromszori étkeztetés ingyenes volt.
   1948-ban döntés született, a gyári termelést leállították, a gépeket Egerbe szállították. Megszűnt négyszáz munkahely. Az épület bal szárnyában az egykori igazgatóhelyettesi lakásban leánykollégiumot létesítettek. A jobb oldali gondnoki lakás pedig a szanatórium területéhez lett csatolva, majd összeépítve azzal.


1904.

1952-ben a főváros megvásárolta a gyárat és területét, ahol szociális otthont hoztak létre. Zömében elfekvő és elmebetegeket szállásoltak ide, rendkívül magas volt az elhalálozási létszám. Az eredeti, hatalmas termekben berendezett betegszobák nem voltak ideális kórtermek. Egymásba nyíltak és 30-40 beteg élt bennük. Kezdetben húsz szentgotthárdi lakosú beteg is helyet kapott, a község pedig a szegényház épületét átadta orvosi lakások céljára. A dohánygyári raktár épületében gabonatárolót rendeztek be, a malmot innen látták el búzával.


A gyár emblémája Trabucos szivardoboz tetején


   A folyamatos építkezések, átalakítások után három évtized múlva megindult az átépítés, kisebb kórtermeket alakítottak ki, korszerűsítették az épületeket, és átvették a gabonaraktárak épületeit és átalakították az otthon céljainak megfelelően. Lebontották a víztornyot, mert fenntartása gazdaságtalanná vált. Pszichiátriai kezelésre szorult embereket hoztak. A Lapincs melletti régi laktanyát megvették, helyére új terápiás intézetet építettek. A Fővárosi Szociális Otthonban közel 1100 ember lakik és dolgozik.

Csuk Ferenc leírása - http://csuk.hu/helytortenet/dohanygyar-tortenet