Balatonalmádi - dohányipari üdülő

Balatonalmádi - dohányipari üdülő


Az épület napjainkban

A monarchia idején a Balatonnál sokkalta nevesebb környékeken nyaraltak a magyar elit tagjai, melyek közül talán Abbázia, a mai Opatija volt a legnépszerűbb. Talán ez adta az ihletet Dr. Nagy P. Albertnek és nejének, Bilkei Bilisicky Irénnek, hogy a Balaton partján is építsenek egy elérhetőbb árú szállodát, Abbázia Penzió néven.

Az 1928-as megnyitás idején a lapok ódákat zengtek az új szállóról, mely Almádi első ilyen intézménye volt. Maga az épület abban az időben abszolút modernnek számított, hiszen két szintjén található 50 szobája mind el volt látva vezetékes vízzel, mosdóval, villanyvilágítással és erkéllyel is. Sőt a szállodának állandó melegvizes fürdője, garázsa, orvosi felügyelete és szalonzenekara is volt.

A II. világháborúban az épületet több bombatalálat is érte, majd a harcok befejezése után a romos szállót államosították. Helyreállítására 1948 tavaszán került sor, néhány hónapos rohammunkával, hogy birtokba vehesse a Dohánygyári Szakszervezet első néhány szerencsés beutaltja. Ekkortól számítva 9 éven keresztül Dohánygyári Üdülő néven fogadta a vendégeit, emellett több sporteseménynek és országos sakkversenynek is helyet adott.


1954.

1956-ban megindult a Balaton komolyabb fejlesztése, ennek során a korábban kisajátított szállodák visszaalakítása, így a korábbi Abbázia immáron Tulipán Szálló néven újra hotelként kezdett funkcionálni, modernizálva, új bútorzattal és 120 férőhellyel.


1960.