Nagykároly - Dohánybeváltó

Nagykároly - Dohánybeváltó

Működési ideje: 1844~1951.
ma a Cimitirului utca és a Ignişului utca között, Carei, Románia

A Debreceni Dohánybeváltó Felügyelőség illetősége alatt
______________________________________________________________________________________

Nagykárolyban, a legkorábbi időkben, már 1844-ben létesült dohánybeváltó, még a monopólium 1851-es bevezetése előtt. A település az I. világháború után Romániához került.

 


2022. júniusában a Cimitirului utca felől


1931 telén pattanásig feszült a hangulat a dohánytermelők között. Az Erdélyi Gazda szerint „a fekete szesz, fekete répa, fekete liszt után a fekete dohány termelésén van a sor, míg fekete lesz a lelke is a gazdának, mert az idei dohánybeváltás is olyan osztályozással történik, hogy a termelő dohánya értékének alig kapja meg 25%-át. Ezzel a lelkiismeretlen átvétellel kitermeli az állam a fekete dohányt, úgy, mint a fekete szeszt. Lesznek olyan gazdák, akik látva a beváltó közegek lelkiismeretlen törvényellenes munkáját, hasonlóképpen túlteszik magukat a törvény előírásán és dugva, napi piaci áron adják el termésük egy részét, hogy megélhetésüket biztosíthassák…”

 

 

Sokan visszafordultak a beváltó előtt és hazavitték termésüket. A helyzet odáig fokozódott, hogy a nagykárolyi dohánybeváltó udvarán, február folyamán mintegy 100.000 lej értékű dohányt égettek el. 

 

 

1932 őszén újabb botrány történt: három mázsa dohányt loptak a nagykárolyi dohánybeváltó raktárából, mire a főnökség feljelentést tett a rendőrségen, hogy a gróf Károlyi uradalom magtárában bérelt raktárhelyiségből két köteg dohányt, mintegy három mázsa súlyban elloptak. A nyomozás során a rendőrség Tégen Jánost a magtár kezelőjét hallgatta ki és megállapította, hogy a lopást Tégen leánya és ennek férje, Viski József 22 éves munkanélküli kereskedősegéd követte el. Ugyanis ezek éjjel megszerezték apjuktól a kulcsot és a magtárt a dohányraktártól elválasztó deszkafalat áttörve, a dohánybálákat ellopták. Viskit a rendőrség feleségével együtt letartóztatta. Bevallották, hogy a dohány elárusítását egy Petra György nevű munkanélküli végezte, aki kilójáért 20 lejt fizetett Viskiéknek. A dohánytolvajokat a zilahi ügyészségre kísérték.

 


1933 januárjában újabb nem mindennapi esemény történt: a dohánybeváltó vezetősége táviratot kapott Bukarestiből a pénzügyminisztériumtól, amely szerint Munteanu Constantin Temes megyei Valcan községbeli lakost a nagykárolyi dohánybeváltó hivatalhoz munkafelügyelővé nevezték ki. Munteanu úr másnap meg is érkezett Nagykárolyba s egy ugyanilyen tartalmú táviratot felmutatva, szolgálattételre jelentkezett és megkezdte munkáját. A dohánybeváltó korábbi vezetése különösnek találta a kinevezésnek ezen egyszerű módját és felvilágosítást kért a minisztériumtól, ahonnan azt a meglepő választ kapta, hogy Munteanut nem nevezték ki és a táviratokat nem a minisztériumból küldték. A rendőrségen Munteanu beismerte, hogy a táviratokat ő adatta fel Bukarestben, hogy hivatalhoz jusson. A rendőrség Munteanut letartóztatta és csalás, valamint okirat hamisítás miatt a zilahi ügyészségre kísértette.

 


Mintha csak átok ülne a dohánybeváltón, 1934 szeptemberében Meghi Alexe, a dohánybeváltó főnöke Galațiból táviratot kapott a következő szöveggel: Galațiban vagyok. Kiraboltak. Küldj táviratilag ötezer lejt címemre, a hotel Bustelbe. Tudor“. Meghi azonnal táviratilag utaltatta az ötezer lejt. Aztán még aznap levelet írt Kisinevben lakó öccsének, Tudornak és megkérdezte tőle, hogy miért utazott Galațiba és milyen körülmények között rabolták ki. A válasz augusztus 29-én érkezett meg. Meghi Tudor közölte bátyjával, hogy mostanában nem járt Galațiban és nem rabolták ki. Kétségtelen tehát, hogy a táviratot a Meghi-családot ismerő szélhámos küldte. Meghi Alexe bejelentette az esetet a nagykárolyi rendőrségnek, amely a szélhámos kinyomozása végett megkereste a galați rendőrséget.

 


A település 1940-1944-ig ismét Magyarországhoz tartozott, majd visszacsatolták Romániához. A beváltó későbbi életéről nincs hír, 1951-ben még működött.


2010 márciusának elején a raktárépület kigyulladt, és a több mint két órás mentés alatt csak a tűz továbbterjedését sikerült megfékezni. A fából épült teljes belső szerkezet – tető, gerendák, padlók – megsemmisültek. Az oltást nehezítette, hogy a tűzcsapok víznyomása elégtelen volt, emellett a belőlük jövő koszos víz többször eltömítette a fecskendőket. A tűzoltóknak végül az egykori beváltó területén lévő oltómedence vizét kellett használni. A magántulajdonban lévő telep nem volt biztosítva. A tüzet valószínűleg kiskorúak egy csoportja okozta, akik egy ideje már fosztogatták az épületeket, az ablakokat kiszerelték és eladták.

 

 

2023.

 



2023 júniusában a Ignişului utca felől:

 

Ismert vezetők és személyi változások: 

 

1873-1875. Hulka Antal kezelő, Kubovy Ferenc tiszt

1879. Hulka Antal kezelő, Mann József tiszt, Graselly Norbert gyakornok

1884. Faulhaber Oszkár kezelő, Pelczer Zsigmond tiszt

1886. Faulhaber Oszkár kezelő, Pelczer Zsigmond tiszt, Maresch Emil gyakornok

1887. Faulháber Oszkár kezelő, Maresch Emil tiszt

1888-1890. Maresch Emil hivatalvezető, Fluck Miklós gyakornok

1891-1892. Báthy Zsigmond kezelő, Maresch Emil tiszt, Fluck Miklós gyakornok

1893-1897. Báthy Zsigmond kezelő, Maresch Emil tiszt

1897. Killer Nándor kezelő áthelyezve Szulokról

1898-1903. Killer Nándor kezelő, Maresch Emil tiszt

1903. Koncz Sándor segédtiszt, azonos minőségben áthelyezve Aradról 

1903. Iztazek Dezső segédtiszt, szonos minőségben áthelyezve Békéscsabáról

1904-1907. Killer Nándor kezelő, Starek Dezső tiszt

1904. Farkas Ferenc segédtiszt

1907. Czéh István kezelő, azonos minőségben áthelyezve Hajdúdorogról

1908-1911. Czéh István kezelő, Starek Dezső tiszt

1909-1911. Győrffy Sándor gyakornok

1912-1913. Melhouse Ottó kezelő, Nagy Elemér tiszt, Klósz Ákos gyakornok

1913. Klósz Ákos segédtiszt, azonos minőségben áthelyezve Hajdúdorogra

1914-1916. Melhouse Ottó kezelő, Nagy Elemér tiszt

1914. Klósz Ákos segédtiszt

1917-1918. Melhouse Ottó kezelő, Szabó Sándor tiszt

1918. Szabó Sándor tiszt azonos minőségben áthelyezve Debrecenbe

1941-ben Nagykároly ismét szerepel a beváltók között, de tisztek nélkül

1942. Posta Lajos felügyelő, Szabó Gyula főfelügyelő, Tempfli Alajos tiszt

1943-1944. Posta Lajos felügyelő, Tempfli Alajos, Károlyi János tisztek

 

Ismert építkezések:

 

1900. istálló építése 983 K 57 fill.

1900. az I. és II. raktárnál 14 db tetőablak újítása, csatornák és ereszek, két új kapu, új híd, új léckerítés készítése 1500 K 2 fill.

1901. szeptember 30-ig az I. sz. raktár kibővítése és az II. sz. raktár átalakítása 27.459 K 13 fill.

1902. szeptember 30-ig új dohányraktár építése 46.015 K 02 fill.

1911. a III. sz. raktár és a kezelői lak zsindelyezése 3400 K