Zágrábi Dohánygyár

Zágrábi Dohánygyár

1870-2007. (Tvornica Duhana Zagreb - TDZ)
ma Jagićeva ulica, Zágráb, Horvátország

__________________________________________________________________________________________

A zágrábi dohányfeldolgozás múltja 1817-ig nyúlik vissza, amikor a Svilarska (ma Preradovićeva) utcában egy pipadohányt, burnótot és rágódohányt készítő üzem kezdte meg a működését. Az állami monopólium 1851-es bevezetésekor a magángyárakat országosan felszámolták. 1869-ben magyar-horvát megállapodás született egy új állami gyár felállításáról. 1870-ben az új üzem a mai egyetemi rektorátus épületében kezdte meg működését – közel kétszáz dolgozóval. Mivel szükségessé vált a gyártás növelése, a munkáslétszám hamarosan elérte az ötszázat. Ahogy máshol is, a dolgozók többsége itt is nő volt, köztük sok 14 év alatti lány.

1882-ben a gyár új helyre, a Klaić és Hoffmanova utcák sarkára költözött. A neoreneszánsz palotára emlékeztető új gyárépület Rupert Melkus városi főépítész tervei alapján, Milan Lenucci és Aleksandar Seć műszaki együttműködésével készült, a technológiai megoldásokat Lipp Leopold, a Magyar Királyi Dohányjövedék igazgatója dolgozta ki. Eleinte csak szivarok készültek itt, kizárólag kézi munkával. Pipadohányokat csak 1889-ig gyártottak, akkor a debreceni gyár átvette ezt a feladatot.

A Budapesti Hírlap 1916. január 25-i cikke szerint „1915-ben összesen 22.200.000 darab szivart gyártottak és pedig a külföldön is élénken vásárolt Regalitászból 457.000, a Trabukkóból 1.345.700, a Kuba-Portorikóból 4.069.000, a Külföldi Vegyesből 7.868.900, végül az ugynevezett »Rövid« szivarból 1.122.000 darabot. A gyárban egész éven át állandóan 429 női és 25 férfimunkás dolgozott.” 1916 novemberére a dolgozók száma lecsökkent, már csak 378 nő és 9 férfi állt alkalmazásban, és a háború miatt a gyártmányok nagy részét egyenesen a harcterekre szállították, a katonaság részére.

A két világháború között az alkalmazottak száma 250-re csökkent. A harmincas évek gazdasági válsága idején a Jugoszláv Királyság akkori pénzügyminisztere a gyár bezárását tervezte, de erre végül nem került sor. A szivarfogyasztás visszaesése miatt megkezdődött, majd 1941-től kizárólagossá vált a cigarettagyártás. 1940-ben korszerűsítésre került sor, amikor négy dohányvágó gépet, hét cigarettakészítő gépet és három csomagológépet szereztek be, valamint a gépészeti műhelyt is felújították. A következő évben 600 tonna cigarettát gyártottak.

1947-ben 917 tonna, 1950-ben 1701 tonna cigaretta készült itt, ami az akkori teljes jugoszláv gyártás 8%-át tette ki. Az 1950-es évek közepén a termelés visszaesett, főként azért, mert más jugoszláv dohánygyárak jobb választékot kínáltak és bevezették a filteres cigaretták gyártását. A zágrábi gyárat más kisebb üzemek összevonásával – Franjo Bahovac tervei alapján – bővítették. A rekonstrukció és korszerűsítés 1971-ben fejeződött be, miközben az épület megőrizte szinte a teljes eredeti formáját. A Jagićeva utcában épült egy új gyártócsarnok és egy nyolcemeletes adminisztratív épület. A kapacitás évi 5000 tonna cigaretta volt, két műszakos munkával. 1971 más szempontból is nagy mérföldkő volt: a jugoszláv gyárak közül elsőként megkezdték a keménydobozos cigaretták gyártását. Az első ilyen a Croatia Filter volt, ami rövid időn belül a legnépszerűbb márka lett az országban, főként a fiatalok között.

1977-re a termelés 6000 tonnára, a jugoszláv termelés 15%-ára nőtt. 1981-ben érték el a maximumot, ekkor a teljes 7200-ból 1500 tonna cigarettát exportáltak a Szovjetunióba. 1983-ban 750 alkalmazottat foglalkoztatott az üzem.

1993-ban kezdeményezték a cég privatizációját, majd 1998-ban a rovinji dohánygyár (TDR) lett a többségi tulajdonos. A zágrábi termelést 2007-ben felfüggesztették, és egy újonnan épült kanfari gyárba helyezték át.

Az egykori dohánygyár épületegyüttese a 19. második felének egyetlen teljesen fennmaradt ipari építészeti öröksége Zágrábban, kivételes konstrukciós és formai jellemzőkkel. Az épület ma védett műemlék, amely szerencsére bekerült a Horvát Köztársaság Kulturális Örökségeinek Nyilvántartásába is.