Budapest-Óbudai Dohánygyár

DOHÁNYMÚZEUM, 2010, április 27 - 16:03

Dohánygyárak

1893. január 1.-1950.
1033 Budapest, Polgár utca 6-10.
___________________________________________________________________________________

Térképen - 1908.

1892-ben a filoxérajárvány következtében kipusztult szőlővidék megélhetés nélkül maradt népének munkaerejére alapozták az új dohánygyár felállítását Óbudán. A Köztelek 1893. május 3-i cikkében elég lesújtó képet fest a gyárról, „melyet 1200 munkás foglalkoztatására terveztek, mint értesülünk, nem tudott eddig 375 munkásnál többet összehozni. Ezek legnagyobb része is kezdő, tehát igen gyenge munkaerő. Folyton keresik a munkásokat, de nem kapnak. Különösen nagy baj az, hogy alkalmas munkavezetők nincsenek. A 375 munkás egyebet, mint a legkevesebb gyakorlottságot igénylő gyártmányokat előállítani nem képes.”

Hamarosan azért javult a helyzet, és az új üzem már röviddel beindítása után napi negyedmillió cigarettát és körülbelül 2000 csomag pipadohányt állított elő. A dohánygyár épületéről a kortársak elmondták: a „szolid stylben”, az akkoriban divatos pavilonrendszer szerint készült épület „igen jó benyomást kelt csinos, nyerstégla külsejével, eltérően az állami építkezés régibb, kaszárnyákra és fogházakra emlékeztető modorától”.

A kép bal oldalán lévő 3 szintes épület a dohánygyár. Ma itt a felüljáró felhajtója van

Az összes honi dohánygyár között ekkor mind külsőre, mind berendezését tekintve legmodernebbnek számító óbudai üzem indulásakor 500 nőt és 30 férfit alkalmazott. Első igazgatója Milde József királyi tanácsos volt, aki a fiumei dohánygyár létrehozásában is fontos szerepet vállalt, és legendásan humánus bánásmódja miatt kedvelt volt az itt dolgozók körében.

Mivel ritka, hogy egy dohánygyár történetéről ne morzsánként kelljen innen-onnan összeszedegetni az adatokat, és mivel az óbudai üzemről minden részletre kiterjedő, ráadásul korhű leírás áll rendelkezésünkre, célszerű ezt teljes egészében, változtatásaok nélkül idézni - már csak nyelvezete miatt is. Az Ország-Világ című képes lapban 1894. január 28-án megjelent egy két oldalas, öt kéépel illusztrált leírás a gyárról. Bevezetőjét a Dohányújság főszerkesztője, Daróczi Vilmos írta.

„Amint a gyár udvarába léptem, máris rendkívül kellemesen voltam meglepetve és ha nem tudom, hogy dohánygyárban vagyok, azt hihettem volna, hogy egy idilli, csendes, szolid, modern stílben épült kiállítási pavillont látok előttem s mennyire fokozódott még meglepetésem, a midőn Milde József, kir. tanácsos, gyári, igazgató úr, a legnagyobb előzékenységgel szíves volt végig kalauzolni és a legkisebb részletekig bemutatta nekem a gyárnak minden működését. A gyártás maga olyan preczíz, olyan pontos, olyan tiszta, olyan szép s az egész gyár és működése oly tökéletes és oly különös kiváló gyakorlati kellékekkel bír, hogy bátran merem kijelenteni, miszerint a külföldi tanulmányutam alkalmával látott és tanulmányozott számos dohánygyárak egyikében sem tapasztaltam azt a csínt, ízlést, praktikus berendezést s azt a pedáns és mind a mellett könnyed modorban alkalmazott rendet, legfőképen pedig azt a mindent uraló példás tisztaságot, amit az óbudai dohánygyárban igazán nagy gyönyörűséggel élveztem.

No, ide eljöhetnének a külföldiek is tanulni, főleg a tisztaságból! Teljes elismerés és feltétlen dicséret illeti mindezekért, a gyárnak derék igazgatóját, Milde József királyi tanácsos urat, akinek nagy szakértelme és rendkívüli ügybuzgósága e gyár berendezésében és példaszerű vezetésében ép úgy kitűnik, mint a hogy kiváló szervező képességét az 1885. évi országos kiállítás dohányosztályának gyönyörű rendezésével is fényesen beigazolta.”

A Flórián tér felőli homlokzat

Zsarnóczay Ernő mutatja be részletesen az akkor egy év működő gyárat: „A mindinkább fokozódó török pipadohány és szivarkafogyasztás már 1892-ik évben szükségessé tette, hogy kizárólag ezen gyártmányok előállítására egy új dohánygyár állíttassék fel. A gyár hova leendő felállítására nézve a választás Ó-Budára esett, annál is inkább, hogy ezzel a főváros Duna-jobbparti filloxéra-sújtott szőllősgazdák, illetve családjaik részére egy új keresetforrás nyittassék. Hogy ezen választás helyes volt, mutatja az, miszerint nemcsak az óbudai, illetőleg budai, hanem a közeli környék szegénysorsú népe is szép számmal van képviselve a már közel 800-ra felszaporodott gyári munkások között.

A gyárudvar

A gyári telepre keletről két bejárat vezet, míg homlokzata nyugatnak, a közelben levő Háromhatár hegyre néz. Ezen előnyös fekvés folytán a gyári telepen és az épületekben mindenütt kitűnő, jó levegő van. A gyári udvar — melyre két nagy villamos ívlámpa szórja a világosságot — legnagyobb részben parkírozott, csupán annyi hely van szabadon hagyva, amennyi üzemi czélokra szükségeltetik. Ahogy a gyári telepre lépünk, azonnal szembe ötlik annak három új épülete, melyek a mellett, hogy a modern építészet minden kellékeivel bírnak, mégis igen szolid stílben építvék. Ezen épületek közül elsősorban a tulajdonképeni gyártási épület említendő fel, amely bár csak egyemeletes, mégis négy traktusból áll és pedig: egy félpincze, magas földszint, emelet és padlás, mely utóbbi azonban, hogy az épület kellően kihasználva legyen, igen czélszerűen gyártási termeknek van építve. A pinczehelyiség, ahol a finom török dohányok válogatása és vágása történik, ezen czélnak megfelelően aszfalttal van burkolva és négy munkateremből áll. Kettő a dohányválogatásra, kettő pedig a dohányvágásra való munkák teljesítésére szolgál.

Munkaterem 1910 körül

A balszárnyon levő teremben történik a török dohányok előválogatása olyformán, hogy a részben kecskeszőrből, részben vászonból készült takarókba burkolt dohánycsomagok, erre a czélra szolgáló állványba tétetnek, a hol a takaró eltávolítása után a dohánycsomók kötelékei levétetnek s a dohány kocsánrészei csomónként levágatnak. Itt történik a meg nem felelő dohányrészletek kiselejtezése. Az előválogatott dohányok ládákba rakva, válogatás czéljából az erre szolgáló munkaterembe vitetnek. A jobbszárny munkatermében történik a tulajdonképeni válogatás. Itt egy-egy asztalnál 6 munkásnő dolgozik, kik a különféle török dohányt levelenként szétszedik s minőségük szerint a rekeszekbe beosztott asztalra rakják. Úgymint: Ghiubek, Kir, Purzicsán, Drama, Herczegovinai stb.

A dohányok válogatása fajták szerint

A dohányok felvágására szolgáló egyik munkateremben 3 drb Quester Vilmos-féle dohányvágó gép áll, mely a dohányok felvágását eszközli. Itt minden egyes gépnél egy-egy férfimunkás helyezi el a gépben a felvágandó dohányt, míg a gépből kihulló felvágott dohányt egy női munkás átvizsgálja s az odahelyezett vászonnal bevont ládába teszi. Innen a dohány a vágógépek közelébe állított szitáló géphez vitetik, a hol átszitáltatik, hogy az apróbb dohányrészletek eltávolíttassanak s a dohány teljesen tiszta állapotban jusson csomagolás alá, illetőleg a szivarkákba.

Dohányvágás

Ugyanezen terem végében van elhelyezve egy önműködő köszörűgép, a mely úgy a dohányvágó, valamint a papírvágó kések élesítését eszközli s ezen munkánál csupán egy férfimunkást vesz igénybe. A másik teremben 3 drb Röck-féle kisebb méretű gép van, a melyeken az úgynevezett párhuzamos vágás eszközöltetik. Ezeknek a kis gépeknek a működése valóban gyönyörű. A gondosan megvizsgált és elegyengetett vágott dohány aztán finom mousslinnal bevont keretekre tétetik s papírral letakartatik, hogy a portól megóvassék. A két dohányvágásra szolgáló frontterem között van a mötlachi lemezekkel burkolt gépház, ahol a Hofmeister bécsi cég által szerkesztett 16 lóerejű gőzgép van elhelyezve, mely a dohányvágó, késköszörülő és szitáló gépek hajtását eszközli. Az előbb leírt munkatermekből a vágott dohányoknak az emeletekre való felszállítására két kézihajtásra berendezett felhúzó gép szolgál, mely biztonsági művel van ellátva és teljesen elzárható.

Dohányvágás 1910 körül

A földszint — a pincze leosztásának megfelelően — szintén négy munkateremből áll. A jobb szárnyteremben csomagolják a szivarkákat. A szivarkák kereteken hozatnak ide a gyártástól s a keretek állványokra helyeztetnek el. A kereteket a csomagoló nők az asztalra helyezik s a szivarkákat kis bádoglapátocskákkal felszedik és a dobozokba helyezik. A dobozok a jelzék reáragasztása után, állványokra tétetnek s a jelzékek megszáradása után deszkaládákba csomagoltatnak.

1901.

A másik szárnyteremben van a pipadohányok csomagolása. Itt a legmeglepőbb az a pedáns pontosság, amelylyel a csomagocskák tökéletesen egyforma szabályos alakban készülnek. A földszint két fronttermében a szivarka-hüvelyek készíttetnek, amelyhez a szükséges papír felvágását az egyik teremben elhelyezett s kézi hajtásra berendezett egy Wörner- és egy Jeanrenaud-féle papirvágó gép eszközli. A felvágott szivarkapapir, — előzetes pépelés után — farudacskán körülhajtatik s leragasztatik. A hozzá való minden egyes szopóka egy elmésen szerkesztett kis kézi gépen besodortatik s a farudacskáról levett hüvelybe illesztetik. Az így elkészített hüvelyek csinos tartályokba helyezve, a szivarka-gyártási munkatermekbe vitetnek.

1909.

Az emeleten levő négy munkateremben történik a különböző fajú szivarkák gyártása és pedig ez idő szerint 108 drb Tettlák-féle lábhajtású szivarka gépen, olyformán, hogy az egyik munkásnő a vágott dohányt egy-egy szivarkának megfelelő mennyiségben egy kis teknőcskébe helyezi s a gépnél ülő munkásnőnek adja, aki a dohányt a gépen elhelyezett gördítő vászonra önti s az általa oda tartott pergamenpapírba gördíti, az így pergamenbe gördített dohány kis gyüjtőtartályra helyeztetik; ha a tartály tele van, akkor a szemközt ülő munkásnő átveszi s a dohányt a pergamenpapírból, az asztalra erősített vaspálczika segélyével, a kész hüvelyekbe kitolja. A szivarkák végeiből kiálló dohányszálak egy szivarkavég-levágó gépen levágatnak. Az ily módon elkészített szivarkákat, megvizsgálás czéljából az átvevő nők az asztalukra helyezik, s minden egyes szivarkát beható vizsgálat alá vonnak, a teljesen kifogástalanok azután keretekre tétetnek s a csomagolási osztályba vitetnek.

Cigarettagyárás, 1894.

A padlás, amely az épület kellő kihasználása czéljából részben gyártási termeknek, részben raktárnak van építve, ugyanoly beosztással bír, mint az emelet. A jobb szárny terem raktárul szolgál a felvágott dohány részére, az egyik frontteremben pedig a szertári czikkek vannak elhelyezve. A balszárny és a másik frontterem is ez idő szerint rendelkezésre áll ugyan, de azok is szivarkák gyártására fognak használtatni, ahol terv szerint mintegy 60 drb szivarka-gép fog felállíttatni.

1917.

Minden egyes munkaterem vízvezetékkel van ellátva, ahol egy-egy hatalmas vízcsap biztosítja az államvagyont a tűzvésztől. A munkások részére termenként mosdómedenczék vannak felállítva s minden munkateremben s a lépcsőházban villámvilágítás van bevezetve. A termek fűtését 2—2 Meidinger szerkezetű kályha eszközli.

Tíz Esztendő, 1918-1928.

A telep délkeleti szegletén emelkedik az úgynevezett nyers dohányraktár, mely szintén négy traktusból áll. Ezen épület szerkezetén azonnal meglátszik, hogy mily gond fordíttatott arra, hogy az első sorban tűzmentes legyen, miért is minden egyes emelet boltozva van s az egész épületen a tető gerendáin kívül semmi faanyag nincs.

Dohánylevelek válogatása - Kincses Kalendáriom, 1930.

Miután a raktár tisztán török dohányok elhelyezésére szolgál, mely dohányok kis csomagokba vannak bálozva s így kisebb helyet is igényelnek, erre való tekintettel és hogy az épület kellően kihasználva legyen, az egyes emeletek csak mérsékelt magasságban építvék. A padozat mindenütt cementirozva van s a dohánycsomagok, melyek felszállítására két felvonó gép szolgál, nem a puszta földre, hanem lefektetett gerendákra helyeztetnek. Feltűnő csínnal vannak raktározva a vászontakaróba burkolt legfinomabb török dohányok (Ghiubek). Ezek tisztán erre a czélra készített deszka-állványokra vannak egymás mellé, illetőleg fölé helyezve.

A török dohány vágása - Kincses Kalendáriom, 1930.

A most leírt raktár mellett s a két bejárat között egy földszintes épület áll, melynek helyiségei s azok rendeltetése a következő: Orvosi rendelő szoba, a hol a megbetegedett munkásokat az orvos megvizsgálja. Itt feltalálható a gyors segélyezésre szánt minden eszköz. Tűzőrszoba, a hol a gyári vagyon megőrzésére hivatott őrök felváltva tartózkodnak. Motozó szoba, ahol úgy a déli, valamint az esti kimenetnél a munkások megvizsgáltatnak. Ugyanitt történik azoknak munkába lépésekor a felolvasása s hetenkint a kifizetése, továbbá hideg időjáráskor itt tartózkodnak, déli szünet alatt, a telepen bent maradó munkások. Végül a portás lakása.

25 grammos dohányok csomagolása - Kincses Kalendáriom, 1930.

A gyári telepen lévő két régebbi épület egyike az igazgatósági irodák elhelyezésére szolgál, míg a másik földszintes keresztépület részben műhelyül, részben szertári raktárul használtatik. Az összes épületek villámvilágítással vannak ellátva. Azon czélból pedig, hogy az igazgatóság és a gyártási épület, valamint a raktárban tartózkodó tisztviselők között az ily üzemnél szükséges gyakori érintkezés megkönnyíttessék, házi telefon van berendezve."

Cigarettatöltő gép - Kincses Kalendáriom, 1930.

Az 1930-as évekre az országos dohánytermékek több mint 40 százaléka készült a fővárosi gyárakban. Az óbudai is ekkor élte virágkorát: bolgár, görög és kis-ázsiai dohánylevelekből már havi 54 millió cigarettát és 7500 kilogramm csomagolt dohányt állítottak elő. Itt készült például a Mirjam, a Memphis és a Petőfi márka is.

Térképen - 1937.

A gyártás már mechanikus volt, de az egyes cigaretták receptúrájának megfelelő dohányvágat összekeverése továbbra is a hatszázötven, nagyrészt női munkás feladata volt. A heti 20-30 pengőért egy dolgozónak napi hét-nyolc mázsa dohányt kellett emelgetnie, a keverés pedig egy kádban, ötféle dohányból, öt munkás segítségével történt. A cigarettatöltés természetesen már a gép dolga volt, és hatalmas mennyiség, 3000 doboz készült el óránként.

A gyár légifelvételen. A kép felső részén a Flórián tér, alul keresztben a Polgár utca - 1944. (Ugyanez ma)

A második világháborút követően megmaradt tíz hazai dohánygyár a már "nem királyi" Magyar Dohányjövedék irányítása alatt állt. Megkezdődtek az államosítások, és bár a dohánygyárak mindig is államiak voltak, ezekből is nemzeti vállalatokat hoztak létre. 1949-től a teljes iparágat átszervezték, megszűnt a jövedéki forma és a pénzügyminisztériumi irányítás. Igaz, hogy a gyárak ekkor sem a mennyiségi, sem a minőségi elvárásoknak nem voltak képesek megfelelni, ez a legkevésbé sem zavarta a hozzáértő állami vezetést abban, hogy 1948-ban felszámolják a szentgotthárdi, 1949-ben a kőbányai, és 1950-ban a szegedi, pápai és az óbudai dohánygyárat is.

Flórián tér, jobb szélen az egykori dohánygyár épülete, 1958 - Fortepan 9206

A budapesti gyárak közül egyedül a lágymányosi maradt meg, de már ez sem sokáig. 1965-ös bezárásával végleg megszűnt a dohánygyártás a fővárosban.

Az óbudai üzem Flórián téri épületeibe a Budapesti Rádiótechnikai Gyár (BRG) költözött 1957-ben. Az épület szerencsére átvészelte a későbbi évtizedeket is, ma átalakítva, Flőrián Udvar néven, irodaépületként funkcionál az Árpád-híd felüljárójának árnyékában.

A gyár igazgatói voltak

1892.09.-1902.03. Milde József
1902.03.~1920. Theisz Károly
1920.10.-1925.01. Loser Henrik
1925.01.-1933.01. Zámbó Béla
(1927.02.-1929.07. Oltványi Adorján alig. ig. cím és jelleg)
1934.07.-1935. Hübner János
1936-1940. Hartay János
1940.02.-1944. Szécsey Béla
1945-? alig. Kéky László
1946.01.-1948. Tamási József
1949.05.-1950. Sándor Pálné (Török Piroska)

Milde József

Oltványi Adorján

Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1908.

A gyár termelésével kapcsolatban egyelőre nagyon hiányosak az adatok. Az tudható viszont, hogy 1892-1912 között készült itt:
- 3.903.883 kg pipadohány
- 3.677.000 db szivar
- 7.120.314.599 db cigaretta, melyekhez felhasználtak:
- 4287 mázsa belföldi és
- 98.026 mázsa külföldi dohányt.

Az Óbudai Dohánygyár tiszti kara - Milde József igazgató nyugdíjba vonulása alkalmából, 1898.
Weninger Károly, Szobovich Albin, Czirbesz Endre, Domján József
Schwarz József, MILDE JÓZSEF, Münzberg Győző
Mandis János, Soltész Sándor, Peller János, Werner Samu, Lápossy János

Magyarország tiszti cím- és névtára, 1898.

Vargáné a gépifermentálóban (Népszabadság Online)

Tiéd a gyár, a föld, az ország! - biztatta Varga Miklósnét közvetlen modorban a nép állama, ahányszor csak kinyitotta a munkakönyvét. Ha a kis füzet belső címlapjára pillantott, bármikor meggyőződhetett róla, hogy ő a munkáján keresztül szolgálja hazánk, népünk fejlődését, felemelkedését, és ezen keresztül biztosítja saját jövőjét.

Képes Világ, 1945.07.06.

Ez minden bizonnyal örömmel töltötte el az Óbudán található Budapesti Dohánybeváltó Magyar Vállalat Gépifermentáló Üzemének húszéves segédmunkását. 1949 októberét írták akkor. A világ épp nagyot fordult: másfél éve csak, hogy munkásemberek álltak az Óbudán szép számmal megtalálható nagyüzemek élére, hamarosan már csak a népnyelvben volt Goldberger a Goldberger és Drasche a Drasche. Varga Miklósné, született Mezei Mária életében persze mindez inkább szimbolikus változást hozott. A dohányjövedék a kiegyezés óta állami monopólium volt ugyanis, így legfeljebb "Magyar Királyi"-ról "Nemzeti Vállalat"-ra festették át a cégtáblát.

Képes Világ, 1945.07.06.

A dokumentumok egyébként arról tanúskodnak, hogy az 1892-ben alapított Óbudai Dohánygyár igen jól alkalmazkodott az új viszonyokhoz. Az Óbuda felszabadulása és küzdelme az életért című, 1965-ben kiadott tanulmány nem mulasztja el megjegyezni, hogy már 1948-ban „a munkaversenyben az Óbudai Dohánygyár budapesti viszonylatban az első helyezett lett, az ország összes dohánygyárai közti versenyben pedig a második". Nem kevésbé fontos szempont, hogy „ugyanakkor szociális létesítményeikkel is kitűntek".

Képes Világ, 1945.07.06.

Ez nem kis dolog, hiszen a dohánygyár a maga 512 dolgozójával az óbudai iparvidék élvonalába tartozott. (Összehasonlításképpen: a gázgyár 500, a hajógyár 1030, a Goldberger 671 embert foglalkoztatott.) Varga Miklósnénak mindenesetre meglehetett az a jó érzése, hogy korántsem csupa üres szólam, amit a munkakönyve elő- és hátlapján olvashat. Hogy a munkát becsület és dicsőség dolgának érezte-e, azt nem tudom; de minden bizonnyal betartotta a munkafegyelmet, teljesen kihasználta a munkaidőt, és messzemenően takarékoskodott a nyersanyaggal. És lám, „a Magyar Dolgozók Pártja vezetése és irányítása alatt működő szakszervezetek" a nép államával kötött kollektív szerződés útján az ő számára is biztosították az üzemi mosdót, az étkezőt, a kultúrhelyiséget, a továbbtanulási és üdülési lehetőséget, akárcsak a napi 8 órai munkaidőt, a fizetett szabadságot és az egyenlő munkáért járó egyenlő bért.

Képes Világ, 1945.07.06.

Közelebbről sajnos nem tudjuk megmondani, mit csinált Varga Miklósné a kizárólag cigarettát gyártó üzem gépifermentálójában, ahol vegyi úton látták el különleges aromával a dohányt. Őróla is csak annyit tudunk, hogy Kolozsváron született, négy polgárit végzett, középtermetű volt, kék szemű, barna hajú és - hiába, háborús évek álltak mögötte - hiányos fogazatú. 1947. április 10-én, tizennyolc évesen lépett be az óbudai dohány-gépifermentálóhoz, és 1949. október 4-én, amikor az új viszonyokat tükröző Ipari Munkakönyvet kiállították számára, dr. Radó Jenő tisztiorvos megállapította: „Újraoltották. Nem trachomás".

Képes Világ, 1945.07.06.

Varga Miklósnéról legfeljebb annyit mondhatok, hogy még abban az évben, karácsony előtt egy nappal „a budapesti Gépifermentáló Üzemből önként kilépett". Új munkakönyv kiállítását csak 1952. május 16-án kérte. Akkor azonban már aligha az Óbudai Dohánygyárban helyezkedett el: azt ugyanis az ő távozása után néhány hónappal felszámolták.

Képes Világ, 1945.07.06.

Csodák csodájára azonban az épület megmaradt. Igaz, mára teljesen átalakult körülötte a város. Hajdan Óbuda központjában, az akkori Szentendrei út és a Flórián tér között állt. Mára mindebből csak a cím maradt: Polgár utca 6-10. A dohánygyár csarnokai köré panelházak nőttek, klinkertéglás épületei eltörpülnek a híd közeli lehajtója mellett. Még furcsább azonban, hogy nyomokban a gépifermentáló is föllelhető. A Flórián tértől északra, a Szentendrei út és a rakpart között mindenhol sokemeletes betonházak ágaskodnak, kivéve a Folyamőr utca páratlan oldalát. Ott megmaradtak a régi gyárak; a 21-es szám alatt most üdítőitalokat raktároznak.

Képes Világ, 1945.07.06.