Hajdúdorog - Dohánybeváltó

Hajdúdorog - Dohánybeváltó

Működési ideje: 1886-1969.
Hajdúdorog, Dohánybeváltó utca 2/A - Hajdú-Bihar megye
A Debreceni Dohánybeváltó Felügyelőség illetősége alatt
______________________________________________________________________________________

A Budapesti Közlöny 1886. szeptember 28-i számában a Pénzügyminisztérium kihirdeti, hogy Hajdu-Dorogban és Battonyán m. kir. dohánybeváltó hivatalok állíttattak fel, melyek működésüket az ez évi dohánytermés beváltásával fogják megkezdeni.”

 

Ennél hitelesebb forrást nem is kívánhatnánk, azonban már egy 1884-es kataszteri térképen is szerepel dohánybeváltó. Valószínűleg kezdetleges raktárak már korábban is léteztek, de 1886 lett, mire az építkezés befejeződött. 1935-ig az ideszállított dohányt szárították, fermentálták, később már csak a szárítást végezték itt. 1962-ben az épületek egy részét a Debreceni Ruhagyár kihelyezett telepe kapta meg. 1969-ben a beváltó megszűnt.

„Az ipartelepítési alapból megvalósuló beruházások mellett tanácsi támogatással is több létesítmény épül: Hajdúdorogon a dohánybeváltó meglevő épületeinek megvásárlásával és a telep bővítésével egy új dobozüzemet hoznak létre, ez a Csepeli Papírművek telepe lesz.” – tájékoztat a Hajdú-Bihari Napló 1969. szeptember 19-én.

 


Ugyanebben a lapban december 3-án már a Papíripari Vállalat beruházási főosztályvezetője, Csernus Lukács István részletezi a beruházást: „Megvettük a dohánybeváltó telepét, és már építkezünk. A Hajdúböszörményi Finommechanikai Vállalat építőbrigádja gyors ütemben végzi az átalakítást. A dohánybeváltó pajtájából raktár lesz, és új üzemcsarnokot építtetünk. Harmincmillió forintos beruházással a csepeli üzem gépeit felújítottuk, generáljavítás után visszük Hajdúdorogra.”

 


Épületbővítés, 1956.


1957. A képen szerepelnek:
Kiss István, Kalapos Ilona, Amrik István, Papp Ilona, Molnár Antal, Kökényesi Gábor, Balogh László, Tasnádi Erzsébet, Kalapos György,
Német Margit, Czifra Antal, Debreczeni György, Veress János,
Nagymáté Péter, Kiss Péter, Bencze Sándor, Rácz Antal és Janka Zoltán


A beváltó udvarán


Ismert vezetők és személyi változások: 

 

1887. Gartner Fülöp hivatalvezető, Erdélyi Sándor gyakornok

1887. Killer Nándor III. oszt. tiszt áthelyezve Rakamazból

1888-1893. Gartner Fülöp kezelő, Killer Nándor tiszt

1892-1893. Killer Lajos gyakornok

1893. Gartner Fülöp kezelő áthelyezve Budapestre 

1893. Czéh István kezelő áthelyezve Kisvárdáról

1893. Horthy Dezső tiszt áthelyezve a debreceni dohánybeváltó felügyelőségtől

1894. Czéh István kezelő, Killer Nándor tiszt, Killer Lajos gyakornok

1895-1896. Czéh István kezelő,  Horthy Dezső tiszt, Killer Lajos gyakornok

1896. Farkas Géza gyakornok

1897. Czéh István kezelő, Rédey István segédtiszt, Farkas Géza gyakornok

1897. Vay Mihály segédtiszt áthelyezve Nyírbátorból

1898. Czéh István kezelő, Rébay István, Vay Mihály segédtisztek

1898. Vay Mihály segédtiszt, azonos minőségben áthelyezve Faddra

1898. Farkas Géza segédtiszt, azonos minőségben áthelyezve Jászkisérről

1899-1907. Czéh István kezelő, Rébay István, Farkas Géza segédtisztek

1907. Czéh István kezelő, azonos minőségben áthelyezve Nagykárolyba

1907. Berndt Lajos kezelő, azonos minőségben áthelyezve Kiskunfélegyházáról

1908-1909. Berndt Lajos kezelő, Rébay István, Farkas Géza tisztek, Posta Lajos gyakornok

1910-1911. Berndt Lajos, Rébay István kezelők, Posta Lajos gyakornok

1911. Berndt Lajos kezelő, azonos minőségben áthelyezve Békéscsabára

1912-1913. Rébay István kezelő, Ifj. Haehnel Ferenc, Posta Lajos segédtisztek

1913. Baghy Károly tiszt, azonos minőségben áthelyezve Kisvárdáról

1913. ifj. Haehnel Ferenc segédtiszt, azonos minőségben áthelyezve Kisvárdára

1913. Posta Lajos segédtiszt, azonos minőségben áthelyezve Polgárra

1913. Klósz Ákos segédtiszt, azonos minőségben áthelyezve Nagykárolyból

1914. Rébay István kezelő, Baghy Károly tiszt, Posta Lajos segédtiszt

1914. Rébay István kezelő, azonos minőségben áthelyezve Zsombolyára

1914. Baghy Károly tiszt, azonos minőségben áthelyezve a sátoraljaújhelyi dohánygyárhoz 

1914. ifj. Puskás Antal kezelő, azonos minőségben áthelyezve Debrecenből

1914. Szontagh Ödön segédtiszt, azonos minőségben áthelyezve Debrecenből

1915-1918. ifj. Puskás Antal kezelőKlósz Ákos, Szontagh Ödön segédtisztek

1927-1932. Kaffka Béla főtiszt, Posta Lajos tiszt

1932. Porzsolt József főtiszt hivatalvezetői minőségben áthelyezve Kisvárdáról

1935-1936. Porzsolt József felügyelő, Posta Lajos főtiszt

1937-1940. Porzsolt József felügyelő, Szabolcs Mihály főtiszt

1941. Porzsolt József főfelügyelő, Károlyi János gyakornok

1942. dr. Miksik Tibor főfelügyelő, Károlyi János tiszt

1943-1944. dr. Miksik Tibor főfelügyelő, Kiss István tiszt

1944. Fenyvesi András gyakornok

 

Ismert építkezések:

 

1885. június végéig hivatalház, tiszti lak, két dohányraktár, szín és őrház építése 63.310 frt 12 kr.

1889. dohányraktár 22.000 frt.

1900. dohánylevél raktár építése 49.199 K 42 fill.

1902. november 30-ig építendő egy mezei vasút, 4 darab pályakocsival és egy nyílt lerakodóval. A 75 cm nyomtávolságú sínpár hossza, 2 db csúszó váltóval bíró kitérővel együtt körülbelül 420 méter. A dohánybálák szállítására szolgáló pályakocsi rakfelülete 2,5x1,4 méter, hordképessége 3500 kgr. Az építendő keményfa-oszlopokon nyugvó, lepadlózott fakeretből álló nyílt lerakodó hossza 10, szélessége 2 méter.

1906. dohánybeváltó épület javítása 1.913 K 75 fill.

1906. munkásétkező építése 5.754 K 68 fill. (Posta István és Tóth József)

1906. raktárjavítás, zsindelyezés, csatornák építése 7.913 K 75 fill.

1908. munkásmenhely építése 6.628 K 55 fill.

1909. a hivatal parkjának körbekerítése 884 K

1913. a hivatalépületet és kezelői udvart körülvevő kerítés javítása 2.000 K

1932. tatarozási munkálatok

1933. tatarozási és megújítási munkák kb. 26.000 P