A Sopianae cigaretta története
A II. világháború után jelentősebb fejlesztés nem történt dohánygyárainkban, így hamar kiderült, hogy az iparág képtelen lépést tartani az egyre növekvő hazai mennyiségi és minőségi igényekkel. A magyar dohányipar kiszolgáltatott helyzetbe került és ez rontotta a nemzetközi piaci kapcsolatokat is. Szerencsére a vezetőség hamar felmérte, hogy csak versenyképes tudású szakemberek és jól képzett munkások alkalmazásával növelhető a teljesítmény.
1959-től egyre több szakembert vettek fel a pécsi gyárba, s ezzel jelentős hatékonysági változásokat indítottak el. Már ekkor elkezdődött a dohánygyárak önállósulási törekvése, még ha hosszú idő is kellett hozzá. 1981. december 31-én szűnt meg a központi, elvi irányítást gyakorló Dohányipari Iroda, így 1982. január 1-től jogilag is önálló lett a Pécsi Dohánygyár.
A vállalat a korlátozott lehetőségeit már addig is ügyesen kihasználta, nem csak mennyiségileg, minőségileg is fejlődött. Más gyáraktól használtan átvett gépek segítségével kicsit stabilizálódott a helyzet. 1950-től, több vidéki gyár bezárása után a központi vezetés a Lágymányosi Dohánygyárat választotta mintaüzemnek. Kétségtelen, hogy ez rendelkezett a legjobb anyagi és személyi feltételekkel, és fontos volt az is, hogy a fővárosban tudják bemutatni, mire képes a magyar dohányipar.
Egy váratlan gazdaságpolitikai döntés, a lágymányosi üzem 1965-ös felszámolása minőségi változást hozott Pécsett is. 1965 második felében megkezdődött a Lágymányostól átvett Fecske cigaretta gyártása. Bár az újonnan kiszemelt mintaüzem az egri lett, ez mégis fontos előrelépés volt Pécs számára.
Már 12 éve gyártottak füstszűrős cigarettát hazánkban, sőt a ma legelterjedtebbnek mondható 84 mm-es hossz is jelen volt már a piacon a Velence cigaretta 1964-es bevezetése óta, amikor a pécsi gyár fejlesztésének eredményeképp megkezdődött az aktív szenet tartalmazó kreppelt papírból és acetátszálból készített kombinált füstszűrők gyártása, melyet egy teljesen új termékben kívántak alkalmazni. Ez mérföldkő volt a gyár életében és további eredményeit is jelentősen befolyásolta.
1973 szeptemberének elején új cigaretta jelent meg – egyelőre csak a pécsi és a baranyai trafikokban. Nem más, mint a máig forgalomban lévő, népszerű Sopianae. Keleti, Virginia típusú és egyéb nagy levelű dohányok keverékéből készült, 8 forintos árával a középkategóriába tartozott. A pécsi gyár sem maradt le az egri mellett a névválasztással – ha már van Savaria és Eger – követték a „divatot”, így Pécs római kori neve mellett döntöttek. Az arany (később barna) alapon fekete sávos csomagoláson a város címere szerepelt. A következő évtizedekben a dohányosok tábora újraszerveződött, már nem Kossuth- és Munkás-, hanem Symphonia- és Sopianae-pártiakra oszlottak.
Nem meglepő módon, a hét első napján az újsághírek ígérete ellenére nem volt a trafikokban Sopianae. A dohányosok felháborodtak, ki a dohányipart, ki a sajtót, ki a kereskedelmet szidta. A Dunántúli Napló újságírója kinyomozta: a gyár időben eljuttatta az első adagot az elosztónak, és erről a sajtót is tájékoztatták. A hír gyorsan terjedt, ellentétben a cigarettával. Néhány trafikos „önszorgalomból” beszerzett belőle, de mivel az elosztó nem kapott teherautót, ők nem tudták az árut szétosztani, hiába is várakozott a raktárakban 22 ezer doboznyi a várva várt új cigarettából. Szerdán a Baranya megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat megelégelte és kézbe vette az ügyet, maga ment az áruért és osztotta szét az új cigarettát. Akiknek sikerült kipróbálni, általában jó véleménnyel voltak róla: „Elegáns, jó, és ahhoz képest olcsó.” „Illatos, de nem olyan, mintha kölnibe mártották volna. Finom.” Bár valaki szerint „presszócigaretta, nőknek való”.
Érdekes jelenségként fennmaradt olyan csomag is, melyen Sopiana név szerepel, és a szó végéről hiányzik egy „e” betű. Lehet, hogy csupán „nyomdahiba” okozta ezt az elírást a kezdeti időkben, főleg, ha azt vesszük, hogy sokszor maguk a gyárak is hibásan, h-val Sophianae, vagy „a” nélkül Sopiane formában írták a márkanevet. A bonyodalmakat csak tovább tetézte a latin szó helyes (szopiáné) kiejtése. A félreértések elkerülése érdekében kimondatlan közmegegyezéssel Szofiáne lett belőle, mely rövidített-becézgetett formában hamarosan női névvé változott és a rendszerváltás utáni reklámok szlogenje is erre épült: „Mindenki ismeri Szofit.”
A Sopianae már megjelenésekor hatalmas sikert aratott, hamar tömegcigaretta lett. Az új, aktív szenet tartalmazó filter ellenére egy-egy cigaretta még így is 23 mg kátrányt, 1,1 mg nikotint tartalmazott.
1981-ben vezették be a mentolos változatot, 12 Ft-os áron, 23 mg kátrány-, 1,1 mg nikotintartalommal. A barna Szofitól csak filterében tért el, ugyanis az tartalmazta a kellemesen hűsítő mentolt és aktív szén helyett a belső füstszűrő elem egyéb adszorbens anyagokat tartalmazott. Bevezetésekor elismerő oklevelet nyert a Hungaropack '82 comagolási versenyen. 1993-ig volt kapható.
A gyár a termékfejlesztést sem hanyagolta el, 1982-től már csak saját márkáit gyártotta és értékesítette. Azonban a fogyasztók számára szükséges 12 milliárd cigaretta előállítására egyedül nem volt képes, ezért 2-4 milliárd szál Sopianae gyártását társvállalatok végezték, melyek kapacitása meghaladta saját megrendeléseiket. Az előállításukhoz szükséges filterrudakat is saját gyártásból biztosították. Néhány év múlva már csak az egri gyárral kötöttek licencszerződést.
1984-ben forgalomba hozták az enyhe, kissé aromásított, ventillációs filterű Junior változatot, melynek fantázianeve mai szemmel kissé meghökkentő. Természetesen nem gyerekeknek készült, csupán a termékcsalád legfiatalabb tagját jelölte az elnevezés. Ez már 14 Ft-ba került, és az egyik legalacsonyabb kátrány és nikotintartalmú (14/0,8 mg) hazai előállítású cigaretta volt. Ezzel egyszerre vezették be a kicsit erősebb, 16/0,9 mg-os Sopianae Lady-t is 14,50 Ft-ért.
1986-ban, a magasabb igények kielégítését célozta meg a tetszetős csomagolású, elegáns megjelenésű Sopianae 100-as. Dohánykeveréke enyhén aromásított, füstszűrője pedig szemmel alig láthatóan perforált volt, ez biztosította a levegő beáramlását, és így a füst hígítását. A filter összetett volt: egy része acetát, másik fele kreppelt papír. 22,50 Ft-ba került és 17 mg kátrányt, 0,9 mg nikotint tartalmazott. Elsőre talán meghökkentő a csomagolásán olvasható felirat, miszerint füstszűrője C-vitamint tartalmaz. A dohányosoknak amúgy fokozott vitaminbevitelre van szükségük, de persze ezt nem a cigarettafilterből fogják tudni fedezni. Számtalan jótékony hatása mellett a C-vitamin képes a rákkeltő anyagok egy részét kémiailag megkötni, ezért dúsították vele a filtert. Több támadás is érte ezt az újítást, sokak szerint ezzel a felirattal megtévesztik a fogyasztókat, azt sugallva, hogy ez a cigaretta nem káros, mi több, egyenesen egészséges. A márka továbbra is forgalomban maradt, de csomagjáról lekerült a vitaminos felirat.
1987 és 1992 között volt kapható a 17 szálat tartalmazó Sopianae 17 Multifilter 14,50 Ft-os áron. Az alap gyártmánytól ízében, töltetében, filterében nem tért el, főfüstje viszont enyhébb volt és kevesebb (17/1 mg) károsanyagot tartalmazott. Az alacsony árkategóriába tartozott, holott ennek hátterében ugyanaz a turpisság volt, mint a 2000-es évek közepén a 19 szálas dobozoknál: azért volt olcsóbb, mert kevesebb szál volt a csomagban.
1988-ban bevezették a Sopianae 17 mentolos variánsát, mely 1992-ig volt kapható. Az év közepére a pécsi gyár a Dohánykutató Intézet és a Műszaki Egyetem szerveskémiai technológiai tanszékének közreműködésével kifejlesztette a 100 milliméteres Sopianae Nívót, 34 forintért. Magyarország akkori „legártalmatlanabb” cigarettájának csomagján is olvasható volt ez a tulajdonsága, a nemzetközi trendeket követve, ám magyarul: „szuper könnyű”.
Keménydobozba csomagolva készült belőle hagyományos méretű és mentolos változat is, 10 mg kátrány-, 0,7 mg nikotintartalommal, 34 Ft-os áron. Ezekről nem találni sok információt, az is lehet, hogy külföldre is exportálták, mert a dobozok hátoldalán angolul szerepel egy rövid leírás a cigarettáról.
Az 1990-es évek legeljén kerülhetett forgalomba a Sopianae Junior egy másik változata, melyről eddig egy képen kívül más információt nem sikerült találni.
A kilencvenes évek elején jelent meg a puha csomagos Sopianae Aerofilter Medium és Lights. Ha valaki nem lett volna tisztában ezekkel az idegen kifejezésekkel, a dobozokról megtudhatta, hogy „középerős” és „könnyű” cigarettákkal van dolga.
Ekkor kezdett kialakulni a ma is meglévő termékcsalád. Sorra vezették be az újabb, könnyebb verziókat, melyeknek a csomagolása is egységes lett, és már a nemzetközi szín-jelölés (kék, világoskék, zöld) is mutatta a cigaretták erősségét.
A Sopianae család a belföldi piac egyre nagyobb részét hódította meg, 1991-ben már több mint 45%-át. 1992-ben a British-American Tobacco megvásárolta a gyárat, és azonnal 4 milliárd forintos fejlesztést hajtott végre, melynek köszönhetően az éves gyártókapacitás 7-ről 14 milliárd darabra bővült. Nemzetközi márkák (HB, Kent, Lucky Strike, Pall Mall) bevezetése mellett folyamatosan fejlesztették a Sopianae-termékcsaládot is.
A barna Szofi pár milliméterrel hosszabb változata rövid ideig King Size felirattal volt kapható, de létezett belőle 100-as változat is.
1993-94 körül jelent meg a Sopianae Plusz 84 ill. 100 mm-es hosszal, de csak pár évig volt forgalomban.
A termékcsalád következő tagja a Lights (11/0,8 mg) és Lights 100’S (12/0,9 mg), majd az Extra Lights és Mentolos verzió lett még puha csomagolásban, de már azzal a grafikával, amivel még vagy tíz évig gyártották.
1996 körül kerültek át a cigaretták keménykarton dobozba, egyedül a barna Szofi maradt puha csomagos.
1998-ban megjelentek a dobozokon a figyelmeztető feliratok, igaz még csak legalul, a dizájnhoz illő betű- és háttérszínnel, és bevezették a fix-áras zárjegyet, melyen a Szofi-család esetében 177 Ft-os ár szerepelt. (Ma, közel 25 év elteltével 1940 Ft-ba, közel 11-szer annyiba kerül).
1999-ben jelent meg a barna Szofi keménydobozos változata, de hiába, mert ennek fogyasztói megmaradtak a puha csomagnál. A cigaretták károsanyag-tartalmát folyamatosan csökkentették, a barna Szofié 15/0,9 mg-ról 14/0,8-ra, majd 11/0,8-ra, az EU-csatlakozásunk után pedig az uniós előírásnak megfelelően 10/0,7 mg-ra csökkent.
1999-ben további csökkentés keretében piacra dobták az Ultra Lights Szofit, 3/0,3 mg-os tartalommal.
1999 tavaszától Classic Lights néven kapható volt egy új, kicsit enyhébb (12/0,8 mg) variáns, puha csomagban és kemény dobozban egyaránt, már 208 Ft-ért. Nem aratott nagy sikert, így hamar meg is szűnt. Még az év végén bemutatkozott a később háromtagúvá fejlődött Sopianae Gold-család első tagja, ízléses arany csomagolásban, 225 Ft-os áron, 11/0,8 mg tartalommal.
2000-ben jelent meg a Gold-család két újabb tagja: a Lights (8/0,6 mg) és az Ultra Lights (3/0,3 mg) 250 Ft-os áron. Bár elég egyedi csomagolásúak és kiváló minőségűek voltak, pár év alatt ezek is megszűntek.
2000-től az Ultra Lights Szofi 100 mm-es változatban is készült, 5/0,5 mg-os tartalommal, 245 Ft-os áron.
2002 elején elkészült Lights Menthol (7/0,6 mg) variáns is 265 Ft-os áron, majd megjelent a lehető legalacsonyabb (1/0,1 mg) károsanyag-tartalmú Sopianae 1 mg már 315 Ft-ért.
2006-ban következett egy újabb jó döntés a gyár részéről, ami régóta hiányzott a magyar dohánypiacról: nyárra alkalmi csomagolást kapott az összes Szofi-féleség. Hogy ennek volt–e különösebb oka, azt nem tudni, de lehetséges apropó a gyáralapítás 100. évfordulója. (Ugyan a pécsi gyár csak 1912-től termelt, de már 1906-ban döntöttek a felállításáról.)
Addigra már a fekete keretes figyelmeztetéseket kellett szerepeltetni a csomagolásokon, és betiltották a megtévesztő(nek titulált) lights, stb. elnevezéseket is. A már halványkék, világoskék, fehér, stb. elnevezésű, 445 ill. 455 Ft-ba kerülő Sopianae dobozain Pécs nevezetes helyei tűntek fel: a Városháza, a Nemzeti Színház, a Dohánygyár, a Jókai tér, a Csontváry Múzeum, a Szentháromság szobor, a Megyeháza, a Postapalota illetve a Tettyei romok.
2009-ben új dizájnt kapott a termékcsalád, amit inkább ne méltassunk... A Szofi 36 éve változatlan védjegyét: az átlós csíkokat eltűntették, és a színek sem lettek a legszebbek.
2010 nyarán az árcsökkentés ihlette az új fejlesztést: puha csomagolásban jelent meg két új fajta Szofi. Kék (7/0,6 mg) illetve Sárga (4/0,4 mg) névre hallgattak, és 599 Ft-ba kerültek. Grafikáik nem túl magasröptűek, de a retrós puha csomag kárpótolt ezért. Az előző évben elrondított csomagú barna Szofi is megkapta ezt az új grafikát, ezzel már egy fokkal jobban nézett ki.
2010 júliusától az egész termékcsaládot felfrissítették. A színeket kicsit átvariálták, a barna bordó lett, a halványkék narancssárga, a fehér pedig "fehér" elnevezéssel immáron szürke színű. Az új grafika ránézésre teljességgel megegyezett a szintén Pécsett gyártott Pall Mall-család színeivel és vonalvezetésével.
2011 áprilisában megjelent a modern, fiatalos csomagolású Sopianae Superslim termékcsalád négy változatban, 540 Ft-os áron. Ez az első hazai vékony cigaretta. Ez a fejlesztés hiánypótló volt és igazán jól sikerült. Remek ötlet volt, hogy nem az eredeti Sopianae-elnevezés, hanem a cigaretta beceneve: a Szofi lett a dobozon a fő márkanév, egyrészt, mert mindenki így hívja, másrészt ez talán közelebb juttatja a megcélzott női fogyasztói táborhoz.
2011 augusztusában forgalomba került két új variáns, 100 mm hosszúságú szivarka formájában. Az egyre drasztikusabban emelkedő árak miatt jött ez az újítás, ugyanis a dohányfóliába csavart cigarettának jóval alacsonyabb a jövedéki adó-tartama, így volt lehetséges a 340 Ft-os ár, bár egy doboz csupán 17 szálat tartalmazott. Hamarosan a barna és kék mellett megjelent a világoskék dobozos, könnyedebb változat is.
2012 májusától a teljes termékcsalád új külsőt kapott, a dobozok színe szebb lett. Az új grafika nevezhető modernnek, fiatalosnak, bárminek, de az eredeti csíkosra már cseppet sem emlékeztet. Leginkább magyarkodónak tűnik az a "matyó minta", ami a dobozokra került virágostól, pávástól, levelestől, ágastól.
2013 februárjában vezették be a legújabb Szofi-féleséget. Az előző évben sorra jelentek meg az ismert márkákból a csak „pattintósnak” nevezett változatok: a cigaretta filterében apró kis kapszula található, mentolos folyadékkal töltve. Ha a dohányzó úgy gondolja, fél úton szétnyomja a kapszulát, majd a menta-olajjal átitatott filteren keresztül szívja tovább immáron mentolossá vált cigarettáját. A Szofi is lépést tartott ezzel az új divattal és forgalomba hozott három új cigarettát, kék, világoskék illetve zöld dobozban. Az első kettőnél a normál cigaretta volt mentolossá tehető, utóbbinál a hagyományos mentolosságot a rágógumikból és fogkrémekből ismert fodormenta íz váltotta fel.
2013 márciusában került a boltokba a Sopianae Nova három változata, 750 Ft-os áron. Különlegessége, hogy a hagyományosnál vékonyabb, de a slim típusnál vastagabb a cigarettaszál. Matt felületű fekete dobozán a színes minta és felirat lakk-festékkel van nyomtatva, ami igazán modern hatású. Mindhárom fajta megszűnt 2018 végén.
2017-től betiltották a kapszulás ízesítésű cigaretták forgalmazását, így a korábbi három ilyen típusú Szofiból egyedül a kék maradt meg - már csak sima mentol aromával. Ettől az évtől a Szofi szivarkák az újabb rendelkezések értelmében már nem dohányfólia-, hanem valódi dohánylevél burkolattal készültek, a kék változat megszűnt. A dobozokon megjelentek a legújabb típusú egészségügyi figyelmeztetések.
2018 tavaszán a slim Sopianae mind a négy változata is eltűnt a boltok polcairól.
2018 augusztusában a világoszöld Szofi is megszűnt, ezt követte 2019 végén a sötétzöld is.
2020 májusától az erdetileg kapszulás, majd már csak mentolos kék Szofi már mentolos sem volt, ugyanis az EU betiltotta a mentolos ízű cigaretták gyártását is. A típus még megmaradt 2021 végéig, de már ízesítés nélkül.
2022-től már kizárólag egységes csomagolásban készülhetnek a cigaretták, így a Szofiból is elkészültek ezek a szemetgyönyörködtető példányok... A pár éve még 23 tagú márkacsalád mostanra 8 tagúra zsugorodott.
Még így is ez az egyetlen magyar cigarettamárka, amely ilyen nagy múltra tekint vissza. Ugyan a Symphonia 1921 óta jelen van a trafikokban, és bár még mindig kapható, már nem Magyarországon készül.
2016 tavaszára a Szofi ára elérte az 1000 Ft-ot. 1973-ban, bevezetésekor 8 Ft-ba került, míg az átlagfizetés 2600 Ft volt. Tehát ha a cigaretta százhuszonötszörösére drágult, akkor a 2016-os nettó átlagfizetés 325.000 Ft volt... Azóta az ára megduplázódott, 2022-ben már 1940 Ft, ami már 242-szeres drágulás, a fenti logikát követve megtudhatjuk, hogy jelenleg közel 630.000 Ft az átlagfizetés...
TOVÁBBI CIKKEK:
A gyufa gyártása Magyarországon
A Magyar Királyi Dohányjövedék története
A Symphonia cigaretta története
A szocializmus cigarettái - Magyar Dohányipar
A vágott dohányok újjászületése
Áprilisi tréfa? - Nevetséges cigaretták
Cigarettapapír és hüvely gyártás
Éljen május 1. - Égjen a gyár!
Európa átitatódik dohányfüsttel
Háború után - Magyar Dohányjövedék
Illem és jellem - füst mellett
Mindennapi mérgeinket add meg nekünk ma