Szegényember betevője: a töltött cigaretta

 

Az állami monopólium 1851-es bevezetése előtt a dohányosok maguk termelhették a szívni valójukat, ezt semmilyen törvény vagy rendelet nem tiltotta. Ráadásul a dohányzás ősibb formáinál – a burnótozásnál és pipázásnál – nem is okozott gondot a nyers dohány feldolgozása, szárítás után vagy porrá őrölték és tubákként felszippantották, vagy felvágva pipájukba tömték.


A szivar elterjedése tette szükségessé az iparosítást ezen a téren, ugyanis annak készítése már komoly szakértelmet és gyakorlatot kívánt. Már javában szivaroztak szerte Európában, amikor megjelent a dohányzásnak egy teljesen új, addig ismeretlen formája: a cigaretta. Ennek készítése ugyan a szivarénál egyszerűbb, de eleinte még gyári kereteken belül is kézi munkával történt. Ügyes és serény lányok és asszonyok töltötték a dohányt az előre elkészített papírhüvelyekbe.

 

 

Magyarországon az új termék készítését a fiumei gyár kezdte meg 1865-ben, akkor még papírszivarka néven. A cigaretta eleinte egyáltalán nem lett népszerű és alig fogyott. Mivel azonban kisebb mérete és dohányszükséglete miatt ára jóval alacsonyabb volt a szivarokénál, valamint az egyre felgyorsuló élet már a dohányzásra is kevesebb időt hagyott, a pár perc alatt elszívható cigaretta lassan elnyerte a fogyasztók tetszését.

 

Kezdetben csak néhány közönséges fajta készült, majd 1871-től kezdve már különlegességi gyártmányokat is bevezettek. A rohamosan növekvő fogyasztás megkövetelte a termelés fokozását, melyet egyre bonyolultabb gépek feltalálásával lehetett csak elérni, amikkel adott idő alatt sokkal nagyobb mennyiséget tudtak az üzemek előállítani, mint kézi munkával.

 

A gyári cigaretták árai között jelentős különbségek voltak, a méregdrágától a viszonylag olcsóig, ráadásul a trafikokban szinte minden márka szálanként is kapható volt, attól függően, kinek mi volt a napi dózis, vagy éppen mennyire futotta a jövedelméből.

 

Ennek ellenére mindig akadtak jelentős számmal olyanok is, akiknek még a legolcsóbb is drágának számított, és még ezeket sem tudták megfizetni. Viszont a szenvedély azért szenvedély, mert azt tűzön-vízen át ki kell elégíteni. A Dohányjövedék is tudta ezt, így áthidaló megoldásként állandóan forgalomban tartott temérdek fajta vágott dohányt, amiből aztán cigarettát lehetett sodorni vagy tölteni. Az ilyen házi módszerrel készült szívni valót a gyári cigaretták árának töredékéből meg lehetett valósítani, így a szegényebbeknek ez lett a mindennapi betevője.

 

Az igazán nincsteleneknek persze még ez a módszer is megfizethetetlennek számított, így cigarettapapírjuk sokszor csak újságpapír volt, „újrahasznosított” dohányuk pedig a villamosmegállókban fellelhető tetemes mennyiségű csikkből származott.

 

A sodráshoz kis cigarettapapír-könyvecskék álltak rendelkezésre, melyek általában 60 darab fátyolvékony lapocskát tartalmaztak. Egy-egy kis lapot letépve, azt megfelelően a kézben tartva kellett a tetszőleges mennyiségű dohányt elegyengetni rajta és az ujjak között viszonylag egységes hengerré formázni. A lapot az egyik szélétől kezdve besodorni, így körülburkolva a dohányszálakat, végül a papír legszélét végignyalva leragasztani. Ez a művelet elmondva nem tűnik túl bonyolultnak, de aki egyszer is próbálta, tudja: nem hogy az első, de még a sokadik próbálkozásra sem fog sikerülni a boltihoz a legkevésbé is hasonló külalakú cigarettát elővarázsolni. Hatalmas gyakorlat kell ahhoz, hogy ezzel a módszerrel jól szívható és nem széthulló dohányrudat kapjunk.

 

Az otthoni készítés másik, ennél egyszerűbb módja az előregyártott üres cigarettahüvelyekbe való töltés. Ez a módszer manapság is sok dohányos mindennapi gyakorlata, ám ehhez a mainál jóval kezdetlegesebb – bár azonos elven működő – eszköz állt rendelkezésre régen. Leginkább egy hajsütővasra emlékeztet az a fém cső, melyet egykoron használtak. A 10-12 cm hosszú, zsanéros csövecskét két kis füllel lehetett hosszában kettényitni. Az így keletkezett vályúba kellett a dohányt beleszórni és egységesen eloszlatni, majd a töltőt ismét összecsukni. Éles, összepattanó szélei egyúttal le is vágták az esetlegesen kilógó, rakoncátlan dohányszálakat. A megtöltött cső ferdén vágott végére kellett az üres cigarettahüvelyt ráhúzni, majd a másik végén keresztül egy kis fa tömőpálcát bedugni, azzal áttolva a hengerré formált dohányt a hüvelybe.

 

De akinek ezek a módszerek túl nehéznek bizonyultak, már 1882-ben vásárolhatott a napilapokban is hirdetett párisi franczia Cawley & Henry cég házi szivarkatöltő gépéből, mely „érczből igen csinosan készítve 3 különféle erősségben, vékony, középfaj, vastag, különbség nélkül, használati utasítással együtt 65 kr. Csak akkor valódi, ha czégem bele van vésve. Az én szivarka-hüvelyeim, szintén három erősségben, csakis a valódi franczia, bűznélküli Le Houblon... Raktár: Vlach Albert, Bécs, Mariahilferstrasse 58.”

 


 

Mindkét házi módszerhez számtalan féle cigarettapapír és hüvely készült, melyek nem dohány-, hanem papír-árunak minősültek, így azokat bárki gyárthatta. Kis magánüzemekből is kerültek ki ilyenek szép számmal, ezeket előállítóik újsághirdetésekben népszerűsítették, bizonygatva, hogy az ő termékük mitől különb a többinél.

 

Ilyen üzeme volt Budapesten a Dial papírt gyártó Róth Miklósnak (Eötvös utca 28.), a Szatmári Fivéreknek (Rózsa utca 86. – Extra papír), Gyenes Jánosnak (Ó utca 38. – Fátyol és Turul), Boris Aivaznak (Dembinski utca 32. – Raffa hüvely) és Bettelheim Miksának (Heteés papír és hüvely). Fecske papírt készített a Hazai Szivarkapapír Előállító Rt. Szalay utcai műhelyében.

 


 

Nagyobb méretű gyár volt a Janina Rt. üzeme a Nagytemplom utca 17. szám alatt. Leghíresebb márkájuk a Janina papír és hüvely, melyeket plakátok tucatjai népszerűsítettek. Ezek mellett készült még fekete színű Fekete Péter, valamint Honvéd, Marina és Senator papír is. Utóbbinak jóságát a csomagoláson kis szlogen is erősítette: „Jobbat szív és kevesebbet költ, ha Senatort sodor, vagy tölt”. 1934-ben vezették be a különleges Senator Celofilter és Senator Extra hüvelyeket. Előbbi kettős füstszűrővel (!) rendelkezett, melynek egyik része vattából, másik pedig 8 réteg cellulóz-fátyolból állt. Letisztult, modern ezüst-, illetve aranyszínű dobozokban kerültek a fogyasztókhoz.

 

A Gömb utca 32. alatt található Samum-Altesse Rt. Club, High-Life, Nil, Olleschau, Sport és barna papírú Tempo márkákat gyártott.


 

A legnagyobb a trieszti székhelyű Modiano-vállalat volt.  1909-ben nyílt meg első magyarországi üzemük Fiumében, de ez hamar kicsinek bizonyult, így 1919-ben Budapestre telepítették. Az új helyet is kinőtték a folyamatos fejlődés miatt: a 30-as évekre már a hazai szükséglet 85 %-át termelte a gyár. 1931-ben a Váci út 48/E alatt nyitották meg az új, ultramodern üzemet Modiano Szivarkapapírgyár Rt. néven. Termékeik sikerét nem csak a kiváló minőség, de a folyamatos reklámkampány is elősegítette. A cégvezető, görög származású Szokratesz Sztavropulosz 1922-től a megszokottól eltérő reklámkampányba fogott. Ahelyett, hogy egységes arculatot alakított volna ki a márka számára, mindig más és más művészt bízott meg az újsághirdetések és plakátok tervezésével. A Modiano papír és hüvely virágkora 1939-ig tartott, mikor is tulajdonosváltás miatt a termékek neve Diadal-ra, a cégnév pedig Magyar Szivarkapapír és Szivarkahüvelygyár Rt.-re módosult. A változatlanul kiváló minőség, a korábbival szinte megegyező csomagolás és a továbbiakban is erős reklámkampány miatt a termékek nem veszítettek népszerűségükből.

 


 

Az 1945 előtti nyolcvan évben forgalomban volt legalább 250 féle hüvely és több mint 100 féle cigarettapapír, - magyarok és külföldiek egyaránt – tehát bőven volt miből választani.


És hogy mit lehetett a papírokba sodorni, vagy a hüvelyekbe tölteni? Rengeteg fajtájú dohányféleséget! A cigarettadohányok 25 és 100 grammos csomagolásban voltak kaphatóak. A szivarokkal, cigarettákkal ellentétben ezeknél nemigen alkalmaztak fantázianeveket (kivéve Balkán és Sultan Flor), hanem maga a dohány fajtája vagy származási helye lett a termék elnevezése: Ázsiai, Belföldi, Erdélyi, Érsekújvári, Faddi, Herczegovinai, Kir, Macedóniai, Magyar, Muskatály, Pursicsan, Rétháti, Szentandrási, Török és Verpeléti. A kínálat nagyjából ennyi alap-fajtából állt közel 80 éven keresztül, nagy változtatások nem voltak a választékban. Azonban egy adott fajta többféle minőségben is forgalomba került, és persze az áruk is eszerint változott. Volt például 100 grammos Török dohány, melyből a Középfinom 1,76, a Finom 6, a Legfinomabb pedig 7 Pengőbe került.

 


 

1930-tól annyival bővült a paletta, hogy a legnépszerűbb fajták nikotincsökkentett, úgynevezett Nikotex-változatban is kaphatóak lettek, a normálnál kicsit magasabb áron.


A kis kiszerelésű cigarettadohányok egyszerű papírcsomagban, a nagyobbak kartondobozban kerültek a trafikokba. Az előbbiekkel kapcsolatban sokszor röppentek fel vádak a fogyasztók részéről, hogy a trafikban kapott csomag túl puha és laza, bizonyára nincs benne a kellő mennyiségű dohány. Egyesek szerint maga a Jövedék próbálta megkárosítani a vevőket úgy, hogy kevesebb dohányt tett a csomagba az előírtnál, mások szerint a kapzsi trafikos csippentett ki egy kicsit minden csomagból, hogy az így szerzett „kis pluszt” újracsomagolva továbbértékesítse. A kevésbé temperamentumos vevők csak a hanyagul leragasztott csomagokat okolták, melyekből könnyedén – de természetesen csakis véletlenül – kiszóródik a dohány egy része. A trafikosok folyamatosan kérték a Jövedéket, hogy keményebbre csomagolják a dohányokat, és még az olcsóbb fajták papírjait is ragasszák le, mert így folyamatos gyanúsításnak vannak kitéve.

 


 

A Jövedék közleményben hárította el a vádakat, kihangsúlyozva, hogy a kihullással, és a dohány száradásából eredő súlycsökkenéssel eleve számolva minden 25-ös csomagba 27 grammot tesznek, valamint ismételten utasítják a gyárakat a csomagok precíz leragasztására. A trafikosok fellélegezhettek.

 

Ám nem csak a vevők, ők is ki voltak téve aljas átveréseknek. Sok dohányboltost megkárosítottak egy furfangos módszerrel, melyről a Dohányárusok Közlönyének 1938-as évfolyamában olvashatunk: Belépett a vevő, kért egy középfinom Török dohányt. Megkapta, fizetett, zsebre vágta. Pár lépést tett kifelé, majd, mintha csak meggondolta volna magát, visszafordult: „Ráfizetek inkább, kérek helyette finom Hercegovinait!” S már fizette is a 13 fillér különbözetet, és vette elő zsebéből az előbbi Török dohányt. De nem ám azt, amit az imént kapott, hanem ami a zsebében előre el volt készítve. Ebben nem dohány van, hanem kóc, vagy szárított fű. Úgy került bele ez a szösz-mösz, hogy a burkolópapírt pengével felvágta, majd a kivett dohány helyére szépen megformázott lim-lomot tett, s a papírt visszaragasztotta. A trafikos nem gyanít semmit, és csak akkor jön rá a csalásra, amikor a manipulált csomagot egy másik vevőnek eladja, aki majd felbontás után méltatlankodva hozza azt vissza. Így a boltost nem csak anyagi kár éri, de az a gyanúsítás is, hogy ő cserélte ki a dohányt szemétre.

 


 

Kisebb-nagyobb elégedetlenkedések mindig akadtak, de a Jövedék próbált a vevőknek is megfelelni és a trafikosok becsületét is megóvni. Sokszor az eltérő egyéni ízlés is problémát jelentett: míg egyesek szerint túl száraz, mások szerint éppen túl nedves volt a dohány. Pedig a trafikokat szigorú előírások szabályozták, melyek többek között azt is előírták, hogy dohányáru a helyiség falával közvetlenül nem érintkezhet, - kivéve, ha az faburkolatú - nehogy megdohosodjon. A kiszáradás ellen pedig megszabták, hogy a téli, fűtési szezonban nedves rongyot kell a kályhára tenni, így biztosítva a páratartalmat.

 


 

Nem csak férfiak, nők is töltötték cigarettájukat, a Senator hüvelyt például sok esetben elegáns, modern nőalakkal reklámozták, direkt nekik ajánlva. Sőt, a hölgyek nem csak önös, de jótékony célból is gyakorolták a cigarettatöltést: mindkét világháború alatt rendszeres gyűjtést rendeztek a frontokon harcoló katonák számára, és az ilyen küldeményekben a legfőbb értéket a dohányáru képviselte. Az otthonmaradt asszonyok gyufát, dohányt és hüvelyt vásároltak, majd összegyűltek, és össznépileg töltötték a kis dohányrudakat a hős honvédeknek.

 



 

A dohányzás történetének és válfajainak szerves részét adta és adja ma is a házilag készített cigaretta. Míg néhány országban a függetlenségüket, különcségüket jelzik, akik ezt a módot választják, nálunk, ahogy a múltban, úgy ma is pusztán anyagi okokból döntenek emellett a fogyasztók. Sajnos mindig is volt egy elég széles népréteg, aminek csak ez jutott...

 

TOVÁBBI CIKKEK:

 

A füstszűrő megjelenése

A Helikon cigaretta története

A Magyar Királyi Dohányjövedék története

A Modiano diadala

A Sopianae cigaretta története

A Symphonia cigaretta története

A szocializmus cigarettái - Magyar Dohányipar

Áprilisi tréfa? - Nevetséges cigaretták

Barnabőrű szivarok I.

Barnabőrű szivarok II.

Éljen május 1. - Égjen a gyár!

Füstbe ment Tervek

Füstölgő asszonyok

Háború után - Magyar Dohányjövedék

Illanó füst a filmvásznon

Karácsonyi cigaretták

Ki volt szopókás Mirjam?

Külföldi különlegességek I.

Külföldi különlegességek II.

Lajos bácsi cigarettái

Levente története

Mentolos füst

Nikotinmentes nyaralás

Stílusos cigaretták

Trafiktörténet

Városi cigaretták

Vásári cigaretták