Háztáji cigaretták

1945 előtt a dohányzásnak bármelyik módját is élvezte valaki, bőséges termékkínálatból válogathatott. Érthető módon a háború okozta nehézségek és pusztítások az egész iparágra kihatottak, nyersanyaghiány volt, így sem mennyiségileg, sem minőségileg nem lehetett tartani a korábbi színvonalat. Emellett az új kor új eszméket is hozott, amiben a dohányzás már nem fényűző élvezet volt, hanem inkább nyugtató pótcselekvés. Így a korábban a jómódot és nyugalmat sugárzó szivarozás és pipázás szinte teljesen eltűnt, amit a termékválaszték elcsökevényesítése is nagyban elősegített. Maradt tehát a cigaretta. Abból is a pocsék, de legalább a pocsékból is kevés.

Korábban a finnyásabbak ezt a problémát megoldhatták saját készítésű cigarettával, amihez többszáz féle sodrópapír és töltőhüvely, valamint számtalan fajtájú dohány állt rendelkezésükre. Ennek a dőzsölésnek hamar vége szakadt: 1945 augusztusától 40 Pengős áron kiárusították a még megmaradt Virginia dohányokat, majd innentől az újjáalakult Dohányjövedék már csupán egyetlen féle cigarettadohányt hozott forgalomba, a Magyar elnevezésűt, igaz, azt legalább háromféle különböző – középfinom, finom és legfinomabb – minőségben, sorrendben 10, 20, és 28 Pengős áron. Jó ideig ez jelentette a teljes vágottdohány-választékot.

 


 

A háború előtti Diadal és Olleschau papírok és hüvelyek az államosításig forgalomban maradtak. Új termékként 1948-ban Centenárium papírt hozott forgalomba Gyenes János Szivarkapapír Üzeme (Ó utca 38.), és a Volga elnevezésűt az Árkus Papírfeldolgozó (Berzenczey utca 32.) A hiány pótlására osztrák Ali, Altesse, Club, valamint Ronny papírt is áruba bocsátottak.

 


 

A kínálat változásának az is a magyarázata, hogy a forint 1946. augusztusi 1-i bevezetésével jó időre stabilizálódtak az árak, a gyári cigaretta igazi tömegcikk lett és megfizethetőbbé vált, mint korábban. 1947 végére már a dohányzók 80 %-a kész cigarettát fogyasztott.

 

1948. február 23-tól háromféle új, 25 grammos cigarettadohány került a trafikokba: a Tiszai (1,60 Ft), a Debreceni (1,80 Ft) és a Szabolcsi (2 Ft). Összehasonlításképpen: egy csomag dohányból átlagosan 40-50 szál cigaretta készíthető, mondhatni kétdoboznyi. Ebben az időben a legolcsóbb, 20-as Sellő cigaretta a Tiszai dohánnyal, a 25-ös Munkás pedig a Szabolcsival megegyező áron volt kapható, magyarán a sodort cigaretta még mindig fele annyiba került, mint a gyári.

 


 

A dohányokra továbbra is sok volt a panasz, az államosított Gamma Művek egyik dolgozója például a Népszava hasábjain fejti ki, hogy nem csak a minőséggel van probléma, hanem a csomagok súlyával is, mert azok az előírnál hol több, hol kevesebb dohányt tartalmaznak. A Jövedék válasza szerint ez lehetetlen, hiszen pontosan mérik ki a mennyiséget, valamint minden munkásnak egyedi száma van, ami alapján könnyen beazonosítható, hogy melyik csomagot ki készítette. A dolgozók így nem kockáztatják meg, hogy fegyelmi eljárás alá kerüljenek pontatlan munkájukért, vagy ami még annál is sokkal rosszabb: a munkaversenyben súlyos hibapontot kapjanak…

 

1949-től ismét átszervezték a dohányipart, innentől nem jövedéki, hanem nemzeti vállalati formában működött tovább. Nagy változást ez a lépés sem hozott a házi készítésű cigarettát kedvelők számára. A korábbról ismert fajtákat gyártották továbbra is, nagyjából egyforma csomagjukon csupán a Kossuth-címert váltotta fel egy dohánylevél-csokor, benne az MDI (Magyar Dohányipar) monogrammal. A Debreceni kék, a Szabolcsi piros, a Tiszai fekete nyomattal készült.

 


 

1957 májusában, a Budapesti Ipari Vásáron mutatták be az új Macedon dohányt, mely 50 grammos kartondobozban, 14 Ft-ért volt kapható. Gyártását a lágymányosi üzem 1965-ös felszámolása után Sátoraljaújhelyre helyezték át, így továbbra is kapható volt, egészen a 70-es évek közepéig.

 

1960-ban több más márkával együtt a Debreceni dohány gyártását is beszüntették a minimálisra csökkent kereslet miatt. Innentől újra csak háromféle sodródohány maradt. Később a Tiszai és Szabolcsi fajta kiszerelését duplájára növelték, innentől 50 grammos papírcsomagban voltak kaphatóak 4,90, illetve 6 Forintért.

 

Az idők során a Szabolcsi dohány is eltűnt, így a rendszerváltásra egyetlen fajta cigarettadohány maradt forgalomban: a Tiszai, akkor már 15 Ft-os áron.

 

A dohányokénál hajszálnyival nagyobb kínálat volt a sodráshoz és töltéshez szükséges kiegészítő termékekből. Ezek beazonosítása nehézkes, mert elég nagy volt az összevisszaság: a háború előtti kis magánvállalatok továbbra is gyártották különböző márkáikat, majd nemzeti vállalatként folytatták munkájukat, később, az államosítással a legtöbb üzemet megszűntették vagy összevonták.

 

Az eleinte német tulajdonú, Nefelejcs utcai Ozalid Papírfeldolgozó 1937-ben alakult, és főként fénymásoló papírok gyártásával és celofán-feldolgozással foglalkozott. 1948 után áttelepítették a Dessewffy utca 37. szám alá. A javuló vegyszer-ellátás lehetővé tette a termékválaszték bővítését, majd 1952-ben államosították az üzemet, és hozzá került többek között Szivarkapapírgyár feladatköre is. Időközben a szabadalom német tulajdonosai az Ozalid nevet visszavásárolták. 1964-től több gyár is összeolvadt és Duna Papírárugyár néven közösen folytatták a termelést. (A fénymásolópapírt innentől nagyon furfangosan, az Ozalid betűit felhasználva Diazol néven forgalmazták tovább.)

 


 

Ebből a gyárból került ki a trafikokban fellelhető termékek jó része: a 100 darabos, kettős szűrővel ellátott Béke és Kalász cigarettahüvely is. Ezek csomagolásai az évek során többször változtak, a Béke esetében a rózsaszín, narancs, és barna színjelölés nem csak véletlenszerű volt, a hüvely átmérőjét is jelezte. Ugyanis a kis cigarettatöltő eszköz többféle méretben is kapható volt, így a dohányosok választhattak a 2-es és 3-as hüvely közül, attól függően, hogy vékonyabb vagy vastagabb cigarettát kedveltek-e inkább.

 


 

Szintén az Ozalid vállalat készítette a Budapesti Ipari Vásár Extra elnevezésű alkalmi hüvelyt, melynek megjelenése kb. 1955 és 62 közé tehető.  Ugyan ezek a termékek „szűrősek” voltak, véletlenül se gondoljunk a ma megszokott filterekre. A nikotincsökkentést a hüvely kartonnal kikeményített, úgynevezett szopóka részébe gyömöszölt vattagombóc, esetleg felsodort krepp-papír végezte. Ezek a módszerek modern újításnak számítottak a ’20-as években…

 

A Nagytemplom utca 17. alatt lévő (egykori Janina) Szivarkapapírgyártó Nemzeti Vállalat terméke volt a különleges szűrővel felszerelt Verseny hüvely. Az eredetileg szintén általuk készített Lepke cigarettapapír később az Ozalid-hoz került, majd utóbbinak minden ilyen gyártmányát átvette a Bács-Kiskun Megyei Nyomda Vállalat kiskunmajsai telepe.

 


 

A Lepke eredetileg Pillangó lett volna, utalva a papír vékonyságára és könnyedségére, azonban a kommunizmus véletlenül sem hagyhatott utat a kétértelmű kifejezéseknek, gúnyos összemosolygásoknak, ha netán valaki párhuzamot vont volna a cigarettapapír és az éjszakai örömlányok között. Így esett a választás a kevésbé költői hangzású, de legalább félreérthetetlen Lepkére.

 

Ez a papír készült 40 és 60 lapos formában is, csomagolásának nyomata pedig a festékellátás függvényében a piros, lila és kék minden létező árnyalatában megjelent.

 

Az ipartelepítés eredményeként 1962-ben létrejött kiskunmajsai papírüzem modern és precíz munkáját a napilapok is bemutatták a fogyasztóknak, akik megtudhatták például, hogy Balogh Istvánné egy műszakban százhúszezer cigarettahüvelyt készít, ami megtöltve még egy közepes dohányosnak is másfél évtizedre elegendő lenne. Az üzem indulásakor 40 nőnek és 20 lánynak adott munkát, akik ezt meg is becsülték, és már az első negyedévi tervüket is túlteljesítették. A hetvenes évekre az éves termelés több mint 30 millió hüvely, és 70 ezer csomag cigarettapapír volt.

 


 

Verseny elnevezésű hüvely is készült, ami sem sporttal, sem autózással nem volt kapcsolatos, csupán igyekezett fenntartani a dolgozó nép tudatában a munkaverseny fontosságát. A csomagoláson a derűsnek és optimistának cseppet sem mondható paraszt, munkás és hivatalnok ezt a buzdítást nem segítette túlzottan, viszont a megújított grafikán a nulláról a vöröscsillag felé igyekvő grafikon már jobban megfelelt a célnak…

 

A Terv papír gyártóinál is nagy volt a kavarodás: valószínűleg eredendően a Nagytemplom utcai üzem készítette, majd párhuzamosan a még éppen nem államosított Samum-Altesse (Gömb utca 32.), de ugyanazzal a grafikával még az (egykori Modiano) Magyar Szivarkapapír és Szivarkahüvelygyár Váci úti üzeme is gyártotta.

 


 

A kis papírok külső csomagolásán az új kor izomzattól duzzadó karú, feltűrt ingujjú, vörös zászlót lobogtató ifjú munkásai álltak diadalmasan, s tették mindezt sugaras háttér előtt, mint a Szent Teréz extázisa című szoborcsoport…

 

És ha még nem lett volna elég a vörös színből és a tervgazdálkodás sulykolásából, a megújított grafikára diagramot álmodott a tervező, melynél a t-betű áthúzása tör az égbe, mutatván az elért és elérendő eredmények felívelését.

 

Szintén Terv névvel készült hüvely is, vattaszűrővel és szopókáján parafa-borítással. Valószínűleg 1947-ben került forgalomba, ugyanis ekkor kezdődött az első 3 éves terv, és ebben az évben kezdtek gyűjtést rendezni a háborúban felrobbantott, és a dobozon is látható Lánchíd újjáépítésére.

 


 

Sajnos nem nagyon találhatóak pontos dátumok az egyes márkák megjelenéséről vagy megszűnéséről, arról pedig semmi, hogy a rendszerváltáshoz közeledve milyen termékek voltak. Mivel a fogyasztói szokások egyre jobban változtak és eltolódtak a kész, azon belül is a filteres cigaretták felé, valószínűleg egyre kisebb igény mutatkozott a saját töltésű szívni valók kellékei iránt. A változást a gyári termékek viszonylagos olcsósága és az egyre több külföldi márka elérhetősége is befolyásolta. A városi emberek már a nyugati életérzést keresték, amibe nem fért bele a cigarettatöltéssel való szöszmötölés. Ez megmaradt az idős, vidéki fogyasztók lassan feledésbe merülő és kuriózumként csodált szokásának.

 

A termékek elnevezése még a gyári cigarettákénál is jobban tükrözte a korszellemet, a háború borzalmai után a jogosan áhított Béke még érthető és szép elnevezés, de furcsa mód még évtizedeken át fennmaradt, ahogy a Terv is.

 

Külalakra sokféle termék jött és ment az évek során, viszont konkrét márkaneveket tekintve csupán öt féle hazai hüvely és két féle cigarettapapír létezett négy évtized alatt.

 

Nem kapcsolódik szorosan a tárgyhoz, de mivel a Dohánymúzeum sorozatban eddig nem esett szó kiegészítő termékekről, csak konkrét dohányárukról, talán most érdemes még szót ejteni néhány egyéb árucikkről is.

 

A füstszűrő nélküli termékek idejében meglehetősen kellemetlen volt, hogy a dohányrudat nem lehetett teljes egészében végigszívni. Aki megpróbált minél több slukkot kicsikarni az egyre fogyó cigarettából, könnyen megégethette az ujjait, de legjobb esetben is számolnia kellett a bőr gyors elszíneződésével.

 


 

Ennek kiküszöbölésére remek eszköz volt a szipka, mely többféle méretben is elérhető volt, és készült cigarettához és szivarhoz egyaránt.

 

Ilyen termék volt a tollszopókás Vaco szipka, melyet a Papírfeldolgozók KTSz készített Dohány utca 57. alatti üzemében. Egy 100 darabos doboz 25 Ft-ba került, de persze a trafikokban egyesével is kapható volt.

 


 

A dohányzás veszélyeire egyre gyakrabban hívták fel az emberek figyelmét, és ennek köszönhetően a fogyasztók, ha lassan is, de szinte kivétel nélkül átszoktak a filteres cigarettákra. Később viszont már ezt sem tartották elég hatékony egészségvédelemnek, új propaganda kezdődött, mely bizonygatta a különböző cigarettaszipkák hatékonyságát, amivel a filteres termékek még ártalmatlanabbá válnak.

 

Egyre több dohányos vette igénybe a Műanyag- és Textilfeldolgozó Háziipari Szövetkezet által készített Kálky-szipkát, mely 21 Ft-ért volt beszerezhető. Használati utasítása szerint tisztítani nem érdemes, egyszerűen csak ki kell cserélni a szűrőbetétet 20 cigaretta elszívása után.

 

Talán többen emlékeznek a fogalommá lett Superfilt szipkára, mely a ’60-as évek végén jelent meg. Kis, átlátszó fedelű műanyag dobozban két darab – egy fekete és egy fehér – szipka kapott helyet, a ládikán a magyar találmányt büszkén hirdette a „törv. védve”felirat, sőt még a Parlament képe is jelezte a termék kiválóságát.

 


 

A budapesti „Puskás Tivadar” Fémtömegcikk és Kisrugógyár KTSz által készített szerkezet a káros anyagok nagy részét kiszűri a füstből anélkül, hogy a dohány ízét és illatát csökkentené. Furfangos módon ezt a hatást nem szűrőbetéttel, hanem aerodinamikai elvek alapján éri el. Vizsgálatok szerint a füst áramlásának többszöri gyorsításával és ütköztetésével a kátrány 66-68, a nikotin 71-72 %-át kicsapja, és egy kis fém betétben gyűjti össze. Mondani sem kell, a köhögést, légzési nehézségeket megszűnteti, a fogakat tisztán tartja és kellemes szájízt ad… Hatását összegezve, rövid számítás után látható, hogy aki napi 20 cigarettát szív, annak szipkával csak 5 szálnak megfelelő mennyiségű káros anyag jut a szervezetébe.

 

Ma teljességgel elképzelhetetlen, de még tv-reklám is készült a szipka népszerűsítésére, ahol középkorú emberek dohányoznak orvosnál, tüdőröntgen vagy épp ugrókötelezés közben, és az alábbi párbeszéd hangzik el:

-Közérzete?

-Kitűnő!

-Fejfájása?

-Elmúlt!

-Köhög?

-Már nem!

-Ön sportol és dohányzik?

-Igen!

-Önök nem mondtak le a dohányzásról?

-Nem! Mert Superfilt szipkát használunk!

 

Minden beharangozott csodás ígéret ellenére a Superfilt hamar elveszítette hirtelen jött népszerűségét, mert lehetséges ugyan, hogy kiszűrte a nem kívánatos anyagokat, de labirintusszerű járatai annyira megnehezítették a cigaretta szívását, hogy egy erős dohányos tüdeje ehhez jóformán már kevésnek bizonyult és így a szenvedélyből szenvedés lett.

 

A rendszerváltás idejére jóformán kikopott a cigaretták házi készítése, ezen termékeknél az újabb fellendülést a kész dohányáruk egyre drasztikusabb drágulása hozta el. A kilencvenes évek végétől sorra jelentek meg az újfajta cigarettadohányok, eleinte még önálló márkanév alatt, alternatív termékként.

 

Azonban ezek lassan feledésbe merültek, ahogy a gyári termékek egyre jobban drágultak. A gyártók piacra dobták legnépszerűbb márkáik vágott-dohány változatait, és sok esetben a hozzá való ugyanolyan nevű hüvelyt. Ezzel a lépéssel a szenvedélyét finanszírozni már egyre nehezebben tudó dohányos továbbra is megmaradhatott kedvenc cigarettája mellett. Csak nézőpont kérdése, hogy a termékek drágák-e, vagy az emberek túl szegények?

 

Mindenesetre a sodrás-töltés fortélyainak elsajátítása után napjainkban már minden harmadik elszívott cigaretta ismét házi készítésű, amivel megközelítjük a száz évvel ezelőtti állapotot…

 

 

TOVÁBBI CIKKEK:

A Csepel Művek cigarettái

A füstszűrő megjelenése

A Helikon cigaretta története

A Magyar Királyi Dohányjövedék története

A Modiano diadala

A Sopianae cigaretta története

A Symphonia cigaretta története

A szocializmus cigarettái - Magyar Dohányipar

A vágott dohányok újjászületése

Áprilisi tréfa? - Nevetséges cigaretták

Bányásznapi cigaretták

Barnabőrű szivarok I.

Barnabőrű szivarok II.

Éljen május 1. - Égjen a gyár!

Füstbe ment Tervek

Füstölgő asszonyok

Gomolygó kék pipafüst I.

Gomolygó kék pipafüst II.

Háború után - Magyar Dohányjövedék

Illanó füst a filmvásznon

Karácsonyi cigaretták

Ki volt szopókás Mirjam?

Külföldi különlegességek I.

Külföldi különlegességek II.

Lajos bácsi cigarettái

Levente története

Mentolos füst

Nikotinmentes nyaralás

Stílusos cigaretták

Szegényember betevője: a töltött cigaretta

Trafiktörténet

Városi cigaretták

Vásári cigaretták