Ki volt szopókás Mirjam?

Az egykori dohánytermékek változatos világában különösen érdekes terület a szopókás cigarettáké. A szopóka orosz eredetű „találmány”. Egyes források szerint az orosz katonák már a krími háború (1853-56) idején is hosszú, szopókás cigarettát szívtak.

Hogy miért? Erre is több magyarázat van. Egyesek szerint a szopóka a füst megszűrésére szolgál, mások szerint a korabeli, még filter nélküli cigaretták ilyen fajta meghosszabbítása megakadályozza, hogy a dohányszálak szívás közben a szájba kerüljenek. A legelterjedtebb és legvalószínűbb elmélet szerint az oroszok azért találták ki a hosszú szopókát, hogy a nagy hidegben ne kelljen levenniük vastag kesztyűiket, ha rá akarnak gyújtani.

            No de mi is az a szopóka, milyen egy orosz cigaretta? A tipikus orosz márkáknál (Belamorkanal, Kazbek) a cigarettahüvelynek csak kis részét, 1/3-át, 1/4-ét tölti ki a dohányvágat, a fennmaradó részben egy keménykarton henger kap helyet. Mint egy kis cső, teljes hosszában üres. Maga a dohányos rész elég rövid, csak pár szippantásra futja belőle, de mivel az átlagos orosz cigaretták jóval vastagabbak az általunk ismerteknél, és – talán mondani sem kell – dohányuk meglehetősen erős, elegendő az a pár centi is…

            Minden egyéb funkciója mellett a szopóka azonban leginkább merevíti a cigarettavéget, ezért már a hazai cigarettagyártás kezdetén is ezt a típust részesítették előnyben.

            1865-ben Ausztriában elkészült az első „Kettős szivarka”, ami kétszer olyan hosszú volt, mint a hagyományos, mindkét végén szopóka volt. Használat előtt tetszés szerinti helyen ketté kellett törni, így a dohányzáshoz rendelkezésünkre álló idő függvényében kaphattunk hosszabb vagy rövidebb cigarettát.

            Ilyet hazánkban a Ferencvárosi Dohánygyár készített ~1871 és 1884 között. A századforduló előtt Magyarországon is a szopókás cigaretták voltak általánosak: a Jenidge, Baffra, Hölgy, Hercegovina, stb. Az árjegyzékek a szopóka nélkülieket tűntették fel külön kategóriaként.

            A gyártás ekkor főként kézzel, kis csoportokban történt, egyesített vagy francia rendszer szerint. Az egyesített rendszerű szivarkagyártáshoz kellett 1 hüvelykészítő nő, 1 szopókaillesztő nő, 1 bábkészítő nő, 1 gépvezető nő, 1 kitoló nő és 1 levágó nő. A szopóka nélküli szivarkák készítéséhez nem kellett illesztő nő. Az egyesített rendszerrel mindenféle szivarka-fajt elő lehetett állítani, úgy szopókával, mint anélkül.

            A magyar szopókás cigaretták korántsem voltak annyira elrugaszkodottak szívókájukat tekintve, mint orosz társaik. A ma ismert füstszűrős cigaretták arányaihoz hasonlóan, az akkor átlagosan 67 mm-es cigarettáknak csak kis részét, 1,5-2 cm-t foglalt el a kis kartoncső. Hazánkban igen népszerű szopókás cigaretták voltak a századfordulón a La Fleur, a La Favorit és a Princesas.

            A dohányipar fejlődésével és a fogyasztói igények változásával bővült a termékválaszték is. A legkedveltebb márkákból készítettek szopókás és anélküli változatot is, hogy mindenki megtalálja a neki tetszőt, valamint megcéloztak egy új fogyasztói tábort: a nőket.

            Nekik készült a már a századfordulón is nagy múltra visszatekintő, 1882 óta gyártott Hölgy cigaretta, mely az átlagosnál vékonyabb és hosszabb is volt. 1925-ig volt forgalomban, de addigra - olcsósága miatt – az elegáns úrhölgyek helyett a lumpok szívni valója lett, akik berohantak a trafikba és viccesen csak öt darab szopókás Hölgyit kértek, amit a pult mögött álló hadiözvegy-trafikosné általában megvető pillantások közepette nyugtázott.

            1914. április 6-án, a tréfáskedvű dohányosoknak újabb labdát dobott fel a Jövedék, amikor forgalomba hozta a későbbi évtizedek legnépszerűbb márkáját: a közepes árú, ám az árjegyzékben mégis a  finom szivarkák közé sorolt szopókás Mirjamot. Mondani sem kell, hogy azonnal szárnyra kaptak a legkülönfélébb ötletek, egymás közt viccelődtek a bagósok ezen az elnevezésen és rögtön meg is született az ítélet, miszerint: „Szopókás Mirjam a kairói bordély sárgafogú lotyója”.

A Mirjam „nemzetközi” márka volt, legalábbis az Osztrák-Magyar Monarchia mindkét részében kapható volt, de persze a helyi igényekhez alakítva. Ez abban az időben nem volt ritka dolog, amikor még szoros kapcsolat volt a két ország között. Egy ideig a dohányjövedék is közös igazgatás alatt állt. Sok akkori márkanév megtalálható volt itt is, ott is, viszont a Mirjam esetében a német „mit Mundstück” kifejezés ott legalább nem engedett teret a pajzán gondolatoknak…

            Szegény Mirjamunk a rossznyelvek ellenére egészen a II. világháború végéig mégis kitartott. Sőt! Nem, hogy kitartott, de egyenesen a legnagyobb mennyiségben gyártott cigaretta volt. 1928-ban három dohánygyár közel 442 millió, egy év múlva már négy gyár majdnem 500 millió szálat készített belőle.

1935. augusztus 1-től új, modern vonalú csomagolást kapott, megszűnéséig ezzel volt kapható. A legtöbb cigaretta ugyanilyen, egyszerű dobozban jelent meg innentől: koronás címer, márkanév, köztük átlós vonal, mindezek az egyes márkáknál különböző színekkel. Érdekesség, hogy ilyen, rózsaszín csíkos Mirjam lapult a már élettelen József Attila zsebében is Balatonszárszón, 1937. december 3-án.

            A Mirjamnak rengeteg változata született az idők folyamán. Készült simán szopóka nélkül, eleinte arany, majd parafa véggel, emellett szimplán szopókásan, majd aranyborítású szopókával is. Népszerűségét csak tovább növelte, hogy 1930-tól ebből is készült Nikotex, azaz nikotincsökkentett változat, így az egészségükért aggódó dohányosok sem pártoltak el a márkától.

Minden siker ellenére, a háború végével beköszöntő új kor elhozta Mirjamunk halálát. A minden területre beszivárgó politika a Terv és a Munkás márkák aranykorát hozta, amibe már nem illett bele az ábrándos kelet világát sejtető Mirjam név.

            1957-ben valami csoda történt a dohányiparban. Kicsivel színvonalasabb termékeket kezdtek bevezetni, és ez egészen odáig fajult, hogy a háború előttivel szinte azonos (!) grafikájú csomagokban ismét a trafikokba került az egykoron oly kedvelt Symphonia márka (4,50 Ft/25 db), és a Mirjam cigaretta két változata, viszonylag drágán: 5,60 Ft-ért 20 darab. Természetesen a dobozokon az időközben aktualitását vesztett koronás címer helyén már egy kis dohánycsokor díszlett. Egyszerre két fajtából is választhattak a füstölni vágyók: kék csomagban éledt újjá Szopókás Mirjamunk, míg rózsaszín pakkba került a parafás változat.

Utóbbi érdekes darab, mert kinézetre a mai filteres cigarettákra hasonlít, azonban sem füstszűrője, sem szopókája nem volt. Valószínűleg senki nem gondolkodott még azon, hogy miért olyan a barna filter, amilyen. Itt a magyarázat: egykoron a szopókák borítására használtak - többek közt - parafa-szalagot is. Ez adta azt a barna, pettyes mintát, amit azóta is használnak, csak már festékkel nyomtatják a mandzsettapapírra. Érdekes, hogy pont ez lett világszerte elterjedt, holott anno színes selymet, szalmahasítékot, aranyfüstöt is használtak a szálak díszítésére.

Feltámadás ide-oda, az egykori fogyasztók már elfelejtették hajdani hölgyüket, és a fogyasztási szokások is jelentősen megváltoztak az eltelt tizenkét év alatt. A kegyelemdöfést az első magyar filteres cigaretta, a Fecske 1962-es megjelenése adta, ami olyan rövid idő alatt olyan népszerű lett, hogy szinte minden mást kiszorított a piacról. Mirjamunk még egy évig bírta, amikor végleg eltávozott és vele együtt eltűnt Magyarországról a szopókás cigaretta-féleség.