Háború után - Magyar Dohányjövedék

Az 1945–1948 közötti pár év a magyar dohányipar történetének különös, kissé homályos korszaka. Megkezdődött a háború pusztítása utáni újjászervezés, átalakítás, és beköszöntött az az „új kor”, amely végleg lezárta a korábbit: a dohánytermékek külalakja, a dohányzás kultúrája teljesen megváltozott.

 

A dohányipar – az egykori hatalmas termékkínálattal szemben – mindössze 11 féle gyártmánnyal indult el ezen az új úton. 1945 augusztusában csupán a Debrecen, Faintos, Nikotex-Faintos szivart; a Béke, Magyar, Munkás, Szabolcs és Virginia cigarettát, valamint a Középfinom, Finom és Legfinomabb Magyar cigarettadohányokat készítették a hazai gyárak. Ez részben a háborús károk következménye volt, másrészt a külföldi elnevezésű, fényűző termékeknek és a velük való „urizálásnak” nem volt többé helye. Nem meglepő módon sem a kínálat, sem a mennyiség, sem pedig a minőség nem elégítette ki a fogyasztói igényeket.

 

 

Elsőre kisebb káosznak tűnik az akkori gyártmányok világa. Annak ellenére, hogy csupán néhány éves időszakról van szó, ezalatt körülbelül 150 féle dohányáru készült. Rengeteg olyan márka is napvilágot látott, amelyek ugyanolyan hirtelenséggel tűntek el, mint ahogy megjelentek. Sok, ekkor bevezetett márkanév viszont a későbbi évtizedekben is megmaradt, mi több, ez a pár átmeneti év csak a karrierjük kezdetét jelentette. A Munkás cigaretta 1945-től 2004-ig, a Kossuth 1948-tól 2013-ig, a Harmonia 1947-től – kis megszakítással – 1992-ig létezett.

 

A háborús károk helyreállítását követően kezdett beindulni a gazdaság, bár minden területen nyersanyaghiány volt. Kiárusították a még készleten maradt gyártmányokat, de nehogy bárki összetévessze a múltat a jelennel, más árucikkek mellett a dohánytermékeken is változtattak. Az előző kor Faintos szivarjának dobozán például nemes egyszerűséggel egy bélyegzővel kitakarták a koronás kiscímert, és a Magyar Királyi Dohányjövedék feliratból a „királyi” szócskát.

 

 

Az anyaghiány miatt az újonnan megjelenő márkák esetében sokszor az előző korból megmaradt csomagolóanyagokat használták fel. A készleten maradt rengeteg csomagolópapír hátoldalára a már jól bevált lila bélyegzővel rápecsételték az új márkanevet, ami vagy olvashatóra sikerült, vagy – inkább – nem. Ezután kifordítva csomagolták bele az új cigarettákat. Így a külseje szerint Nikotex–Magyar cigarettát tartalmazó csomag belsejében ott árválkodott a korábbi Nikotex–Symphonia, a Munkáséban a Nikotex–Levente, a Magyar dobozában pedig a Memphis grafikája, címerestől, királyságostól…

 

 

Ugyanígy volt lehetséges, hogy még hosszú ideig M. Kir. Dohányjövedékes vízjellel ellátott papírba töltötték magukat a cigarettákat is. Ilyennel készült az új eszme egyik első szüleménye, az 1945 augusztusában forgalomba hozott Munkás is. Kicsit drasztikus látvány a kisiskolás betűtípussal írt Munkás szó, mellette egy csákányos alak és mindezek hátterében a királyi címer. Ugyanilyen furcsán mutatnak a szovjet exportra szánt Madjar (Мадьар), Virginija (Виргиния) és Vöröshadsereg (Красноармейские) cirill betűs feliratai is, melyek szerint gyártójuk a Vengerszkaja Tabacsnaja Monopolija (Венгерская Табачная Монополия = Magyar Dohányjövedék).

 

 

A dohányzás kezdett új szerepet kapni, már szinte csak az idegek nyugtatására szolgáló pótcselekvés lett. Az idegőrlő munkát végző hivatalnokok napi három doboz Kossuth alatt meg sem álltak, a pártkongresszusokon vágni lehetett a füstöt, mindenkinek mindenhol szabad volt dohányoznia. Szinte egyik percről a másikra eltűnt, de legalábbis minimálisra szorult vissza az ínyenceknek való, nyugodt körülményeket kívánó szivarozás és pipázás, de a bolti cigaretta relatív olcsósága miatt a házi töltés-sodrás sem volt már jellemző. Ez a tendencia a termékkínálatban is megmutatkozott: vágott dohányból és szivarból ekkoriban csak egy-két fajta létezett.

 

A termékek beazonosítása szempontjából ez egy nehéz korszak, mert sem a gyártás pontos helye (dohánygyár), sem a termék ára nincs feltüntetve egyik dobozon sem. Az árat a hatalmas infláció miatt nem nyomtatták rá a csomagolásokra, a Dohányjövedék a Magyar Távirati Irodán keresztül közölte az Anyag- és Árhivatal által megszabott, éppen aktuális árakat. Például a kezdetben 40 pengős Munkás egy év múlva, 1946 júniusának végére már 60 milliárd pengőbe került. A gyárak „szervezett munkásai” a háború utáni romeltakarítást és helyreállítást maguk végezték, így egyre fokozódó ütemben indulhatott újra a termelés.

 

 

1945. július 18-án került forgalomba az újjáalakult Dohányjövedék első két új állandó cigarettamárkája: a szopóka nélküli Virginia és a Magyar, 100 és 20 darabos egységekben. Egyidejűleg a 25 grammos Középfinom, Finom és Legfinomabb Magyar cigarettadohányok árát 10, 20 és 28 pengőre emelték. Augusztus 15-től tovább bővült a kínálat a Debrecen, valamint a sima és nikotincsökkentett változatú Faintos szivarral, a Béke, a Munkás és a szopókás Szabolcs cigarettákkal. Szeptember 8-tól ezeket újabb jövevények követték: az Árpád, Csikós és Kedves szivarok, a 100 és 25 grammos csomagban is árult Vegyes pipadohány, valamint a Béke és Munkás cigaretták nikotincsökkentett – Nikotex – változatai.

 

 

1946. február 1-jén a (II. magyar) köztársaság kikiáltásának alkalmából „ünnepi szivarkaárusítást” rendeztek az egykori Magyar Királyi Curia (később Magyar Néprajzi Múzeum) Kossuth téri épületében. Hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy kipróbálhassák az új Köztársaság cigarettát, amelyet ugyan jegy nélkül, de darabonként 500 pengőért árusítottak.

 

 

1946. március 31-től megkezdték a Nikotex–Munkás végkiárusítását, de cserébe forgalomba került a Pajtás és a Luxus cigaretta. Utóbbit eleinte a korábbi Memphis átcímkézett dobozába csomagolták, de legalább már dohányjegy nélkül is kapható volt, igaz, kétmillió pengős áron. Még a pénzügyi szervek részére gyártott, mérsékelt árú Pénzügyőr cigaretta is 140 000 pengőre drágult. Innentől hetente követték egymást az áremelések, hamarosan már milliárdokba került egyetlen csomag dohányáru. Nyárra a havi infláció megközelítette a 41 900 billió százalékot, az árak 15 óránként megduplázódtak. Július végén az árakat már adópengőben adták meg. 1946. augusztus 1-jén, a forint bevezetésének napján 1 forint 400 kvadrilliárd (4×1029) pengővel, vagy 200 millió adópengővel volt egyenértékű!

 


Így olcsóbb, mint gyufával... 1946.

 

1946. augusztus 1-én megjelent az új Dózsa és Ideál szivar. Ekkor már mind a tíz hazai dohánygyár (Debrecen, Eger, Kőbánya, Lágymányos, Óbuda, Pápa, Pécs, Sátoraljaújhely, Szeged, Szentgotthárd) teljes kapacitással működött. Szeptembertől már jegy nélkül volt kapható az összes szivarfajta, valamint a Béke, a Szabolcs és a Köztársaság cigaretta is.

 

 

 

Október 21-től új, jó minőségű cigarettát vezettek be Opera néven, 8 forintos áron. Ízléses kartondobozát Végh Gusztáv festő, grafikus (1889–1973) tervezte, akárcsak a háború előtti márkák nagy részéét. „Petrovits Simon miniszteri tanácsos a sajtóbemutatón egy kedves történetet mondott el arról, hogy hogyan született meg ennek a cigarettának az elnevezése. Babanyecz Balázs, a Dohányjövedék központi igazgatója lelkes operabarát. Az egyik előadáson, a két felvonás közti szünet­ben egy ismerőse azt tanácsolta neki, hogy egy olyan cigarettát gyártsanak, amely elég egy színház- vagy operaszünetre, hogy ne kelljen a félig égett cigarettát eldobni. Kicsi legyen, ízletes és könnyű. A Dohányjövedék – természetesen más szempontok figyelembe­ vétele mellett is – régi Extra-nagyságú, külföldi dohányokból készült cigarettafajtákkal kísérletezett, melyek közül a legjobbat forga­lomba hozta és melyet Babanyecz igazgató elnevezett Operának” – számolt be a Dohánylevél című szaklap.

 

 

Év végére immár a körülmények is lehetővé tették, hogy a Dohányjövedék folytathassa régi szokását, és karácsonyi meglepetésként új márkákkal örvendeztesse meg fogyasztóit. December 16-án jelent meg bádogdobozba csomagolva az 5 forintos Pest cigaretta, amelyről azt ígérték, hogy „egyike lesz Európa legzamatosabb cigarettáinak”. Ízléses, százas dobozban is forgalomba került a Béke, és ismét kapható lett a békeévekből már jól ismert, Club nevű illatosított pipadohány 6 forintért. December 21-én a trafikokba került az öt darabos Brazil szivar is 1,20 forintos áron. Ezekkel a lépésekkel nemcsak a fogyasztói igények színvonalasabb kielégítését akarták elérni, hanem a még mindig élénk feketekereskedem felszámolását is.

 

1947 elején egyre nagyobb problémát jelentett, hogy amerikai katonai alakulatok nagy mennyiségben hoztak be amerikai cigarettákat, amelyeket a 2,50 forintos hazai Munkással szemben irreálisan magas áron, csomagonként 20 forintért árultak a feketepiacon. Ezért a Dohányjövedék, forgalmának megóvása érdekében maga hozatott be devizáért vásárolt amerikai gyártmányokat, amelyekkel „egyrészt plusz bevételt szerez az államnak, ugyanakkor a fogyasztókat »csupán« 8 forintért juttatja amerikai cigarettákhoz” – írja elismerően a Haladás című lap. Január végén viszont egy másik cikkükben már az állam szemére vetik azt, hogy a háborús pusztítás után ezernyi fontosabb és sürgetőbb kiadása lenne az országnak, amelyekre „nincs pénz”, cigaretta-importra azonban mégis elő tudtak teremteni dollár devizát. Az újság szerint már az egész országot felháborítja a „Chesterfield-botrány”, és még az sem mentesíti a vezetést az erkölcsi felelősség alól, hogy a dohány-importból az állam jelentős bevételre tesz szert.

 

 

1947. február 20-tól a boltokba került a 3 forintos Nikotex–Magyar, március 24-től pedig – az egykori kedvelt Mirjam pótlására – bevezették a szopókás Tiszavirág cigarettát 1,20 forintért, mely nevéhez híven valóban tiszavirág-életű lett. A Jövedék közleményében egyúttal tájékoztatta a fogyasztókat, hogy onnantól 10 százaléknyi keleti dohányt is tartalmaznak majd gyártmányaik, miáltal minőségük jelentősen javulni fog.

 

 

Ettől az évtől újra megkezdődött a magyar dohányok exportja is. Sikeres tárgyalásokat követően 115 vagon dohányt szállítottak külföldre. Nagy valószínűséggel ebben az időben készült az Export és a Virginia Export cigaretta is. Ez a javuló tendencia is közrejátszott abban, hogy a háború előtti Darling márkával megegyező minőségben és hasonló csomagolásban június 8-tól megjelenhetett a Kékes, 4,80 forintos áron. A Népszava ismét kifogást emelt ezzel kapcsolatban: szinte havonta jelentetnek meg új cigarettákat, melyeket a közönség mindig szívesen fogad, de mire megismerik és megszeretik ezeket, már el is tűnnek, a trafikosok többé nem kapnak belőlük. Ellenben az így „eltűnt” cigaretták 50-100 százalékos felárral továbbra is kaphatók az utcán, a kávéházakban és a feketepiacon.

 

 

Augusztus 1-től megjelent a szocialista tervgazdálkodás eszméjét népszerűsítő 3 éves Terv cigaretta 1,50 forintért. Az első szovjet mintájú gazdasági terv azonban valójában két és fél évig sem tartott. Az 1947. évi XVII. törvény szerint célja volt „Magyarország gazdasági és szellemi felemelkedésének meggyorsítása, valamint demokratikus rendjének megszilárdítása céljából a lakosság életszínvonalának javítása”, továbbá ez a törekvés „a termelőerők fokozását, okszerű felhasználását és a különböző termelési ágak összhangját a nép egyetemes érdekében biztosítja”.

 

Az őszi Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) Dohánypavilonjának is az új 3 éves Terv volt a fő attrakciója, de emellett Őszi Vásár 1947. néven alkalmi cigarettát is kiadtak. Az eseménnyel kapcsolatban a Demokrácia szeptember 14-i cikke ezt írta: „A Dohányjövedék pavilonjában a háborúnak és rossz emlékeinek nyomát sem találjuk. A magyar cigaretta, szivar és dohányfélék tökéletes állandó minőségükkel, nagy szakértelemmel kevert ízeikkel, kellemes töltésükkel és kitűnő papírjukkal, művészi csomagolásukkal a mindennapi élet munkájában a dohányzók számára valóságos oázist jelentenek. A köztársasági elnöknek Babanyecz Balázs igazgató »Őszi Vásár« cigarettacsomaggal kedveskedett.”

 


A Dohányjövedék vásári pavilonja 1947-ben

 

November 10-én forgalomba került a 8 forintos Lánchíd, amelynél a Dohányjövedék minden cigarettaszál árából négy fillért az 1945 januárjában felrobbantott híd újjáépítésére ajánlott fel. A nemes ügy érdekében az ország népe is összefogott, megalakult a Lánchíd Bizottság, és még külföldről is érkezett anyagi támogatás. Valószínű, hogy a Hídverők nevű cigarettát a lelkes építők részére – munkájuk elismeréseként és motiválásaként – készítette a Jövedék. November 20-tól volt kapható a főként nőknek ajánlott, 7,20 forintos, illatosított Tulipán márka, de ezzel egyidejűleg megszüntették a csupán fél éve bevezetett Kékest.

 

 

Karácsonyi ajándék gyanánt több új termék is a trafikokba került: december 1-től megjelent a 6 forintos Olympia, 8-tól a százas fadobozban árult Brazil Virginia szivar, 11-től húszas dobozkában a Carmen szivar 40 forintért, valamint a Harmonia cigaretta 20, 25 és 100 darabos változatban. December folyamán a Dohányjövedék bevétele már meghaladta az 50 millió forintot, a havi fogyasztás pedig 500 millió szál fölé emelkedett.

 

 

1948. február 9-én jelent meg az ötös csomagolású Táncsics és a húszas Csongor szivar normál és Nikotex változatban is, valamint a Mese cigaretta 2,80 forintért. Ezzel a hírrel kapcsolatban a Pápai Kis Újság megjegyzi, hogy remélik, hogy a Mese cigaretta pompás ígérete nem csupán olyan mese lesz, mint amilyen annak idején a szálanként 16 filléres Harmoniáé volt. Bevezetésekor ugyanis megszüntették a kedvelt és mindössze 10 filléres Magyar márkát, ígérve, hogy a Harmonia ugyan kicsivel drágább, viszont sokkal jobb. Ez így is volt, de persze csak az első napokban, utána még a Magyarnál is rosszabb lett, viszont legalább másfélszer annyiba került.

 

 

A Dohányjövedék megállíthatatlannak tűnt: sorra vezette be és szüntette meg gyártmányait. Február 16-tól visszatért a régi idők kedvelt szopókás cigarettája, a Hölgy, 26-án ezt követte a szintén szopókás Sellő és a 100 darabos Csárdás szivar. Azokra is gondoltak, akik cigarettájukat maguk készítik, így háromféle 25 grammos dohány is megjelent egyszerre: Szabolcsi 2 forintért, Debreceni 1,80-ért és Tiszai 1,60-ért.

 

 

Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc kerek évfordulója alkalmából az addigi Eskü teret Március 15. térre keresztelték. A Dohányjövedék is kivette a részét a megemlékezésből, így a nemzeti ünnepre nem csak Centenárium cigarettapapír készült, de ugyanezzel a névvel szopóka nélküli cigarettát is kibocsátottak, meglehetősen borsos, 15 forintos áron. Érdekesség, hogy valószínűleg túlbecsülték a szükségleteket és olyan hatalmas mennyiséget készíttettek a világoskék lemezdobozokból, hogy még 1950-ben is jelent meg olyan alkalmi cigaretta, melyet a Centenárium újracímkézett dobozába csomagoltak.

 

 

A Jövedék az elnevezések terén megtartotta a megkezdett „történelmi vonalat”: április 15-től volt kapható az öt darabos Lehel szivar, és megjelent a későbbi évtizedek legnagyobb mennyiségben fogyasztott hazai márkája, a Kossuth is, 25 és 100 darabos csomagban. A gyárak ekkor már ontották a cigaretták milliárdjait, a termelés további motivációjaként Magyar Élmunkás Munkaverseny nevű cigaretta készült a Budapesti Nemzetközi Vásár alkalmából.

 


Vásári dohánypavilon 1948-ban

 

A Népszava június 18-i számában büszkén nyilatkozott a lágymányosi gyár élmunkásnője. „Bogya Emilné, aki 35 éve dolgozik a szivarkagyártásnál, a következőket mondja: Boldog vagyok, hogy hozzájárulhatok a demokrácia megerősítéséhez. Demokráciának kellett jönnie, hogy a munkásokat ennyire megbecsüljék.” Bizonyára minden munkásnak ilyen boldog élete lehetett, hiszen egy hét múlva újabb kis cikk tanúskodott erről: „Nem végzek a munkánál felesleges mozdulatot. 226 százalékos teljesítményt értem el a csomagolásánál, mert minden felesleges mozdulatot leegyszerűsítettem, azért versenyzek, hogy az én munkámmal is elérjük a könnyebb megélhetést – mondta Hagelmann Lajosné, a kőbányai dohánygyár munkásnője, amikor átvette az élmunkásjelvényt.” Nem bántásképp, de jól látszik a kor cigarettáinak külalakján, hogy hová vezetett a 226 százalékos teljesítmény…

 

 

Június 14-től bevezették a Nikotex–Kossuth, majd augusztus 26-tól a Nikotex–Munkás cigarettát is, 3,50 illetve 2,50 forintos áron. Az őszi BNV-re Vásár cigaretta készült, ismét átcímkézéses megoldással. Viszont a címke alatt a háború előtti Tisza cigaretta doboza rejtőzik, melynek létezését írásos emlék eddig még nem támasztotta alá.

 

1949. január 1-től lezárult egy korszak, a Magyar Dohányjövedék korszaka. A Nemzeti Vállalatokról szóló 1948. évi XXXVIII. tc. a dohányiparban is érvényre jutott, így az addigi Dohányjövedékből Iparigazgatóság lett, az egyes gyárakból pedig Nemzeti Válla­latok és Ipari Központok alakultak.

 

E jelentős változások ellenére a Dohánylevél című vállalati lap 1949. évi 1. száma a témával csupán egy rövidke cikkben foglalkozik, melynek írója szerint „elérkezett az ideje annak, hogy a munkásosztály vezető szerepét nem­ csak elvben, hanem a gyakorlatban is megvalósítottuk. Szükséges ez fokozottan a Dohányjövedéknél, ahol az üzemek élén a 25 éves Horthy-közigazgatásban begyako­rolt és az ottani bürokráciát meg­szokott szakemberek állanak. A munkás-vállalatvezetők ebbe a me­rev szervezetbe egy friss vérkerin­gést visznek bele, amely lehetővé fogja tenni, hogy a dohányipari üzemek is olyan rentábilis fokot érjenek el, amelynek a perspektíváját Gerő [Ernő (1898–1980)] elvtárs tárta fel számunk­ra. Szeretném itt megmondani, hogy ennek nincs értelmiségellenes célzata, hiszen éppen a népi demo­krácia becsüli meg legjobban a ha­ladó értelmiséget.” (Az már más téma, hogy ki számított annak… Ekkor került ugyanis a Lágymányosi Dohánygyár igazgatói székébe a varrónő végzettségű Mező Imréné (1909–1995), a pápai üzem vezetője pedig Kaprinay Ferenc lett, aki korábban lakatosként dolgozott a gyárban.)

 

 

Az év elején Füleky Kázmér (1890–1964), a korábbi Dohányjövedék vezetője, pénzügyminisztériumi osztályvezető felvázolta az éves terveket. Előadta, hogy a termelési mennyiség növelése és újabb gyártmányfajták bevezetése helyett már a minőség javítására kell hangsúlyt fektetni. Ez viszont olyan feladat, amelyet a korábbi szervezeti felépítésben nem lehet megoldani, ezért a kormány a 105/1948. számú határozatával megszüntetette a Dohányjövedék pénzügyminisztériumi igazgatását, és megkezdődött a decentralizálás. Ennek során a gyárak Nemzeti Vállalatokká alakultak, önálló gazdálkodásuktól a termelékenység növekedését várták. A gyártmányok elosztását onnantól a Dohányértékesítő Nemzeti Vállalat végezte, viszont a kisárudák – a trafikosok örömére – továbbra is függetlenek maradhattak.

 

A Nemzeti Vállalatok kialakítása és termelési optimalizálása során, 1948-ban felszámolták a szentgotthárdi, 1949-ben a Kőbányai úti gyárat, majd 1950-ben az óbudai, pápai és szegedi üzem is ugyanerre a sorsra jutott. Az átszervezés után megalakuló Magyar Dohányipar már csupán öt gyárral (Lágymányos, Debrecen, Eger, Pécs, Sátoraljaújhely) indult meg a szocializmus útján, szemben a 35 évvel korábbi 22 üzemmel.