Külföldi különlegességek II.

1945 előtt a magyar dohányosoknak nem lehetett panaszuk: a Jövedék bőséges hazai és külföldi termékpalettát biztosított a számukra. 1930-ban például egyidejűleg akár 450 féle dohányáru közül is választhattak. Ez az idilli helyzet azonban egy csapásra megszakadt a háború alatt és főleg utána.

A harcok okozta pusztítás természetesen a hétköznapi élet minden területén nyomot hagyott, így a dohányiparban is. Viszonylag rövid időn belül elvégezték a helyreállítást és a még mindig jövedéki formában működő gyáraink megkezdhették a termelést. Azonban a minőségi nyersanyag hiánya egészen 1946 végéig tartott, félig kezelt anyagokból dolgoztak a gyárak, melynek eredményeképp pocsék minőségű cigaretták készültek. Egyes katonai alakulatok hatalmas mennyiségben hoztak be külföldi dohányárut, melyeket feketén, horribilis összegért, csomagonként 20 Forintért árultak, mialatt a Munkás 2 Ft-ba került.

Részben amerikai segélyként került forgalomba a Philip Morris cigaretta, melynek keskenyebbik oldalán körbefutó papírszag hirdette: „Siess, Adj, Segíts! – A magyar nép összefog a hadifoglyok, kórházak, tüdőbetegek megsegítéséért”- cigarettával...

Az ENSZ segélyszervezete, a United Nations Relief and Rehabilitation Administration (UNRRA) raktárának felszámolásakor a közellátásügyi miniszter 110.000 darab amerikai cigarettát biztosított az akció javára, majd a pénzügyminiszter felhatalmazta a Magyar Dohányjövedék Központi Igazgatóságát amerikai cigaretta behozatalára és forgalomba hozására, valamint az eladási árból 10 %-ot a „Siess, adj, segíts” javára átengedett. Az ilyen gyártmányokat már hivatalosan, a trafikok útján, 8 Ft-ért árusították.

1947 elején hatalmas ribillió kerekedett, ami Chesterfield-botrány néven híresült el. A Haladás című lap kritizálja, hogy a koldusszegény Magyarország, melynek számtalan importszükséglete lett volna, és ezernyi sokkal fontosabb dologra sem tudott dollárt előteremteni, akkor elfüstölésre, cigaretta-behozatalra mégis miből futotta?

A korábban népszerű, luxus-kategóriájú egyiptomi és török cigarettáknak, kubai szivaroknak már nyomuk sem maradt, és a beköszöntő új kor még a dohányosok életébe is begyűrűzött…

1948. november 8-tól a Jövedék új, orosz, bolgár és kanadai cigarettákat hozott forgalomba, melyek kizárólag az IBUSZ-irodákban, eredeti, bontatlan csomagolásban voltak kaphatók. Szovjet gyártmányok voltak: Derbi, Fesztivál, Futbal, Kozák, Krasznaja Sztrela (Vörös Expressz), Ljuksz, Metró, Moszkva, Szever, Szovjetunió. A legtöbbe a 25-ös Szevernaja Palmira (17,50 Ft), a legkevesebbe a 10 darabos Dukát került (3 Ft).

A bolgár gyártmányok közül a 100 darabos, 70 Forintos Lux volt a legdrágább, a 20-as, 8 Ft-os Monopole a legolcsóbb. Ezek mellett még kapható volt 10-12 Forintért Arda, Lion, Orient, Pax és Rhodope márka is.

Négyféle, 10-es csomagolású, egységesen 5 Ft-ért árult kanadai cigarettát is választhattak a dohányosok: British Consols, Gold Standard, Player’s és Sweet Caporal fajtákat.

Még a jövedék idején a boltokba került a jugoszláv Morava márka is. Az ötvenes évek ilyen típusú termékeiről nem igazán találhatók pontos, írásos emlékek, de valószínű, hogy további szovjet gyártmányok is kaphatóak voltak, Príma és Astra biztosan, valamint alkalomszerűen egyes bolgár és lengyel cigaretták. 1961-ben ízlésesen csomagolt kínai cigarettával és pipadohánnyal is meglepték a fogyasztókat.

A Magyar Dohányipar kezdte összeszedni magát, és ha a minőségben nem is mindig, de a mennyiségben már voltak pozitív változások, de ebben is csak mértékkel és időszakosan. Az újonnan bevezetett és jobban sikerült márkák – melyeket a fogyasztók is hamar megkedveltek, - sokszor még mindig hiánycikkek voltak, a termelés nem győzött lépést tartani a fogyasztással, ez leginkább a Fecske, majd később a Savaria esetében mutatkozott meg.

Az ilyen típusú hiányosságok pótlására jelentek meg újból külföldi termékek a boltok polcain. 1967 májusában három féle kubai cigarettát hoztak forgalomba: a Kim, Regalias és Visant nevűeket, 4; 4,20 és 4,60 Ft-os árakon.

1968 februárjában a Békésmegyei Népújság szerint fogyasztói igény mutatkozik mentolos, filteres cigaretta iránt. Volt ugyan a magyar Mentha márka, de az füstszűrő nélkül. A hiány pótlására a „66” nevezetű lengyel terméket ígérték forgalomba hozni 7 Ft-ért. Ez csak azért furcsa, mert ugyanazon év májusától már kapható volt a magyar Filtol márka, ugyanezekkel a tulajdonságokkal. Ennek terve és próbagyártása már nyilván folyamatban volt, amikor döntés született az import-áru bevezetéséről, így mire az forgalomba került, már a hazai variáns is elérhető lehetett.

Ugyanebben az évben, a Fecske-hiány enyhítésére jelent meg a bolgár Plovdiv és Balkan cigaretta és a magyar gyártásúak mellett már 12 féle eredeti kubai szivar is kapható volt.

Innentől kezdve gyakorlatilag követhetetlenné válik az import termékek sora. 1969-70 körül jelent meg az albán Porti és Durres Special, melyek hamar kedveltek lettek olcsóságuk miatt, így természetesen állandó hiánycikknek számítottak.

1970-ben került forgalomba a Mecsek, Tenkes és Gemenc cigaretta, melyek nevük ellenére külföldi gyártásúak voltak. A Baranya Megyei FÜSZÉRT megbízásából a Bulgartabac haszkovói üzemében készültek, így próbálva bővíteni itthon az alacsony árú filteres cigaretták kínálatát. 1974-ben ezeket követte a bolgár dohányból, a jugoszláv Dukons gyárban készített Rege cigaretta.

A feltűnően sok bolgár dohányáru megjelenése nem véletlen. A kedvező talaj és éghajlat miatt nagy hagyományai vannak ott a dohánytermesztésnek, főként a könnyű, illatos, keleti fajták voltak jellemzőek. A szocializmusban a KGST-országok legfőbb dohánytermelő országa volt Bulgária, a 80-as években átlagosan évi 145 ezer tonna termett és ennek kétharmad részét a szocialista országokba exportálták, de emellett jutott az NSZK-ba, az Egyesült Államokba, Japánba és Franciaországba is. Akkoriban a cigarettagyártásban az USA után a második helyen álltak és a világ 25 országába szállították gyártmányaikat. Az exportot a Bulgartabac nevű cég irányította, sikerük titka talán, hogy 4-5 év alatt több mint 90 fejlesztési javaslatot valósítottak meg.

1971 decemberében jelentős méretű cikkben foglalkozik az import-termékekkel a Somogyi Néplap. Az írásból megtudható, hogy az idősebb, megrögzött bagósok nem hajlandóak lemondani a torokkaparó Munkásról és Kossuthról, így a finom külföldi áruk fogyasztása csak a dohányosoknak egy újabb, fiatalabb generációja között terjed. Választék addigra már bőven akadt: tízféle bolgár, legalább tizenöt féle nyugati – angol, amerikai, osztrák és nyugatnémet, – és a már megszokott jugoszláv és albán cigarettákat is lehetett kapni. Ezek mellett visszatértek az egyiptomi márkák is, de már nem a háború előtti társaikkal megegyező fényűző kivitelben, hanem a kor elvárásainak megfelelően, legtöbbjük filteresen, 100 mm-es hosszal. (Cleopatra, Maspero Frères, Nefretiti, Simon Arzt, Soussa).

Hogy senki ne szenvedjen hiányt semmiben, megjelent a pakisztáni (!) Red & White, az indiai Regent, Simla, Wills és Windsor, az iraki Al-Jumhuriya és Baghdad, a román Bucureşti és Snagov is.

Emlékezetes különlegesség volt a bolgár Sport cigaretta, mely azonos nevű, 45 mm-es magyar társának szöges ellentéteként 140 mm hosszú volt! Gigantikus mérete ellenére filter nélkül, de arany szopókával készült, 10 darabos dobozban, 7 Ft-ért volt kapható.

Ha már a hosszúságnál tartunk, érdemes megemlíteni az elegáns, puha csomagolású, 120 mm-es St. Moritz cigarettákat, melyből a hagyományos (piros), és a mentolos (zöld) változatot is élvezhették a hazai fogyasztók. Ilyen méretű volt a jugoszláv Partner és San cigaretta is.

A hetvenes évektől, ahogy a politika is enyhülni kezdett, már egyre több külföldi áru érkezhetett az országba a Monimpex, a Délker és a Hungarocoop forgalmazásában. Ez a folyamat hamarosan úgy elhatalmasodott, hogy szinte lehetetlen feladat lenne felsorolni az egykoron kapható márkákat. A különlegesebbek és drágábbak csak az úgynevezett valutaboltokban voltak kaphatók dollárért vagy márkáért, a sima trafikok csak a közönségesebbeket árulták.

A teljesség igénye nélkül következzen egy kis száraz felsorolás, ugyanis az alábbi termékekről bővebb információk nem maradtak a forgalomba hozatal idejéről vagy körülményeiről, és sok márka amilyen hirtelen megjelent, olyan hamar el is tűnt, hogy átadja helyét újabbaknak.

Albániából érkezett az Arberia, Argir, Durres Special, Erind, Land, Nora, Riviera és Skenderbeu.

Eredeti amerikai vagy licenc alapján Svájcban készült gyártmány volt a Camel, Chesterfield, Kent, L&M, Marlboro, Pall Mall, Parliament, Winston és az egyedi megjelenésű, műanyag dobozban kapható Philip Morris és Multifilter.

Bolgár termékek a Bridge, BT, Femina, Juwel 72, Kom, Luna, Melník, Opal, Orpheus, Pliszka, Rodopi, Ropotamo, Stewardess, TU-134.

Jugoszláv szívni valók az Amor, Apollonia, Cigarillos, Colo, Dijamant, Drina, Rodon, Ronhill.

Német import-áru az Astor, Ernte23, HB, Hobby, Kim, Lord, Lux, Peer, Peter Stuyvesant.

Ezek mellett nem hiányozhatott az ikonikus, filter nélküli francia Gauloises és Gitanes, valamint a kevésbé ismert Française és Flash sem.

Az 1972-es év mérföldkő volt sok szempontból. Licenc alapján megkezdődött az egri gyárban az osztrák Golden Smart cigaretta gyártása. Ez egyrészt örömteli pillanat volt, elismerést jelentett, hogy egy európai hírű cég megfelelő színvonalúnak tartott egy hazai gyárat saját termékének gyártásához. Másrészt innentől kezdetét vette egy visszafordíthatatlan folyamat, amit tekinthetünk pozitív és negatív változásnak egyaránt. Egyre többféle licenc-termék készült már itthon, és ezzel párhuzamosan, akkor ugyan még lassú ütemben, de már kezdtek visszaszorulni a hazai gyártmányok. A tradicionális, erős, filter nélküli magyar márkákat kedvelő fogyasztók helyére fiatalabbak jöttek, akik az ízlésbeli változásokon kívül már a nyugati csillogásra is vágytak és nem elégedtek meg Kossuthtal. Egyre nagyobb igény mutatkozott nyugati termékekre, és mivel a gyártók sem ellenségük saját maguknak, eleget is tettek ezeknek az elvárásoknak.

Ugyan a dohányosok felé új alternatívát jelentett a filteres Symphonia 1972-es, a Sopianae ’73-as és a Helikon ’76-os bevezetése, ezek egy időre még stabil fogyasztói tábort tudtak meghódítani, de ez sem tartott örökké.

A privatizáció után az egyes gyárakat felvásárló multinacionális cégek hozták a saját nemzetközi márkáikat, és a termékkínálat lassan megfordult. Egyre kevesebb eredeti magyar elnevezésű gyártmány került forgalomba, és sorra bővült a külföldi márkák termékcsaládja.

Míg a háború előtt a külföldi termékek csak színesítették az amúgy hatalmas hazai kínálatot, megcélozva a tehetősebb, magasabb igényű fogyasztókat, öt évtized múltán már az import és külföldi licenc alapján gyártott márkák kerültek fölénybe.

Ma a pécsi Sopianae és Fecske szivarka, a sátoraljaújhelyi Hungária, Pannónia és Sláger szivarka és a külföldön készülő Főnix és Symphonia tekinthető magyar márkának. A ’90-es években még jelentős árbeli különbség volt ezek és a nemzetközi fajták között, mára ez is eltűnt. Kis túlzással ugyanannyiba kerül mindegyik, sőt az 1000 Ft-os Szofinál olcsóbban is lehet kapni nagynevű, nemzetközi márkákat. Valószínűleg ez sem használ a nagymúltú magyar termékeknek, és csak remélhetjük, hogy az 1921 óta forgalomban lévő Symphoniánk még megérheti a 100. születésnapját…

Az egykoron Magyarországon forgalmazott import-áruk galériája itt található.