Ki volt szopókás Mirjam?

Az egykori dohánytermékek változatos világában különösen érdekes terület a szopókás cigarettáké. Mielőtt bárki rosszra gondolna, tisztázni kell: a szopóka a cigaretta része, és orosz eredetű „találmány”. Egyes források szerint az orosz katonák már a krími háború (1853-56) idején is hosszú, szopókás cigarettát szívtak.

Hogy miért? Erre több magyarázat is van. Egyesek szerint a szopóka a füst megszűrésére szolgál, mások szerint a korabeli, még filter nélküli cigaretták ilyen fajta meghosszabbítása megakadályozza, hogy a dohányszálak szívás közben a szájba kerüljenek. A legelterjedtebb és legvalószínűbb elmélet szerint az oroszok azért találták ki a feltűnően hosszú szopókát, hogy a nagy hidegben ne kelljen levenniük vastag kesztyűiket, ha rá akarnak gyújtani.

No, de mi is az a szopóka, milyen egy szopókás cigaretta? A tipikus orosz márkáknál (Belamorkanal, Kazbek) a cigarettahüvelynek csak kis részét, 1/3-át, 1/4-ét tölti ki a dohányvágat, a fennmaradó részben egy kartonhenger kap helyet. Mint egy kis cső: teljes hosszában üres. Maga a dohányos rész elég rövid, csak pár szippantásra futja belőle, de mivel az ilyen orosz cigaretták jóval vastagabbak az általunk ismerteknél, és – talán mondani sem kell – dohányuk meglehetősen erős, elegendő az a pár centi is.

Minden egyéb funkciója mellett a szopóka azonban leginkább merevíti a cigarettavéget, ezért 1865-től, a magyar cigarettagyártás kezdete óta Magyarországon is a szopókás cigaretták voltak általánosak: a Baffra, Hölgy, Hercegovina, Jenidge, stb. mind így készült. Az árjegyzékek éppen a szopóka nélkülieket tüntették fel külön kategóriaként.

Gyártásuk eleinte főként kézzel, kis csoportokban történt, egyesített, avagy francia rendszer szerint. Ehhez kellett egy hüvelykészítőnő, egy szopókaillesztő-nő, egy bábkészítőnő, egy gépvezetőnő, egy kitolónő és egy levágónő. A szopóka nélküli szivarkák készítéséhez nem kellett illesztőnő. Az egyesített rendszerrel mindenféle szivarka-fajt elő lehetett állítani, úgy szopókával, mint anélkül.

A magyar cigaretták szívókájukat tekintve koránt sem voltak annyira elrugaszkodottak, mint orosz társaik. A ma ismert füstszűrős cigaretták arányaihoz hasonlóan, az akkor átlagosan 67-70 mm-es cigarettáknak csak kis részét, 1,5–2 cm-t foglalt el a kis kartoncső. Hazánkban igen népszerű szopókás cigaretta volt a századfordulón a La Fleur, a La Favorite és a Princesas.

A magyar Mirjam eltörpül orosz társai mellett

A szopóka kifejezés tehát már évtizedek óta ismert volt, ennek ellenére mindvégig szándékos félreértés és véget nem érő tréfálkozás célpontja volt. Különösen akkor indult be a dohányosok fantáziája, amikor 1914. április 6-án a Magyar Királyi Dohányjövedék forgalomba hozta a későbbi évtizedek egyik legnépszerűbb márkáját: a közepes árú, ám az árjegyzékben mégis a finom szivarkák közé sorolt szopókás Mirjamot.

Pénzügyi Közlöny, 1914.04.10.

Bevezetésekor népszerűek voltak a hangzatos nevű török és egyiptomi cigaretták, melyek a luxust képviselték, így meglehetősen drágák voltak. Az Mirjam névválasztása azon bevált reklámfogás miatt született, hogy egy termék sokkal jobban eladható, ha valamilyen egzotikus, misztikus, keleties elnevezést kap. Erre a célra tökéletes volt ez a héber eredetű, ószövetségi női név. Jelentését még mindig nem sikerült pontosan meghatározni, ezért sokféle jelentése ismert: a szép, Istent szerető, akit szeret az Isten, úrnő, ellenszegülő. A mirhából is származtatják, ennek alapján jelentése: keserű. Latin megfelelője pedig a Mária.

Mondani sem kell, hogy az új márkanév színre lépésével azonnal szárnyra kaptak a legkülönfélébb ötletek, egymás közt viccelődtek a bagósok ezen az elnevezésen és rögtön meg is született az ítélet: „Szopókás Mirjam a kairói bordély sárgafogú lotyója”.

Megjelenéséről így ír a Köztelek című újság 1914. április 8-i száma: „A Mirjam az első középáru szivarka nálunk, mely aranyvéggel van készítve; eddig aranyvéget csak a drágább belföldi különlegességi Coronas, Sphynx, Amneris szivarkák kaptak. A csomagolásnál a dohányjövedék a modern igényekhez iparkodott simulni s a 10-es papírdobozt művészi rajzzal látta el. A »Mirjam« forgalombahozatalának tulajdonképpeni célja az, hogy a külföldi (egyiptomi, török) cigaretták fogyasztását csökkentse s így az a könnyű illatos szivarka kedvelőinek igényeit kielégítse. Pompás könnyű íze után ítélve, ennek a feladatának meg is fog felelni.”

A Mirjam „nemzetközi” márka volt, legalábbis a Monarchia területén az Osztrák Dohányjövedék is gyártotta, de persze a helyi igényekhez alakítva. Ez amúgy nem volt ritka dolog, főleg amíg a dohányjövedék is közös igazgatás alatt állt. Sok akkori márkanév megtalálható volt itt is, ott is, viszont a Mirjam esetében a német „mit Mundstück” kifejezés ott legalább nem engedett teret a pajzán gondolatoknak.

Szegény, egyre idősödő Mirjamunk a rossznyelvek ellenére egészen a II. világháború végéig mégis kitartott. Sőt! Nemhogy kitartott, de egyenesen a legnagyobb mennyiségben gyártott cigaretta volt. 1928-ban három dohánygyár közel 442 millió, egy év múlva már négy gyár majdnem 500 millió szálat készített belőle.

1930-tól a márka népszerűségét csak tovább növelte, hogy ebből is készült Nikotex, azaz nikotincsökkentett változat, így az egészségükért aggódó dohányosoknak sem kellett elpártolniuk a márkától.

1935. augusztus 1-től a Mirjam új, modern vonalú csomagolást kapott, melyet akkoriban szebbnek tartottak a korábbinál, ma azért ezzel vitatkozhatnánk. Az Extra, Gerle, Memphis és Király márkák is ugyanilyen, egyszerű dobozban jelentek meg: koronás címer, márkanév, köztük átlós vonal, mindezek az egyes márkáknál különböző színekkel.

A Mirjam ezzel a grafikával készült egészen megszűnéséig, és egy ilyen, rózsaszín csíkos doboz lapult József Attila költő (1905–1937) zsebében is, amikor 1937. december 3-án Balatonszárszón meghalt.

A Mirjamnak rengeteg változata született az idők folyamán. Készült simán szopóka nélkül, eleinte arany, majd parafa véggel, emellett szimplán szopókásan, majd aranyborítású szopókával is.

Ide kapcsolódik egy kis kitérő. A mai cigaretták fehér, illetve barna filterrel készülnek, pontosabban ezek a filtert rögzítő és beborító mandzsettapapír színei. Általában a multifiltereseké a fehér, az acetátfiltereseké a barna. Valószínűleg senki nem gondolkodott el még azon, hogy utóbbi esetében miért pont ezt a barnássárga árnyalatot használják, amin ráadásul még kis pöttyök is vannak. Nos, ez a válasz is a múltban keresendő.

A régi, még filter nélküli cigaretták esetében szívás közben maga a leheletvékony cigarettapapír került a szájba, ami hamar átnedvesedett, az ajkakhoz tapadt, rosszabb esetben szétmállott, és így a dohányt már nem tartotta össze. Ennek kivédésére már a kezdetektől alkalmaztak különböző borításokat: kis darab szalaggal erősítették meg a cigarettavéget, ami lehetett szalmahasíték (pl. Sphinx), színes selyem (Ghiubek, Triumph), aranyfüst (Coronas, Coronitas) és parafa (Mirjam, Theba). Ezzel meg is kaptuk a választ: a parafaszalagnak van ilyen világosbarna árnyalata és apró pöttyei, amelyek a mai cigarettákon még mindig jelen vannak – igaz, már nyomtatott formában. Különös, hogy a sok lehetőség közül pont ez maradt fenn a mai napig.

A márka 1944 októberében még biztosan kapható volt, a későbbi időkről azonban nincsenek információk. Sikertörténetének végét, Mirjamunk halálát a II. világháború után beköszöntő új kor hozta meg. Az élet minden területére beszivárgó politika a Terv és a Munkás márkák aranykorát hozta, amibe már nem illett bele az ábrándos kelet világát sejtető Mirjam név.

Éppen ezért volt meglepő fordulat, amikor 1957-ben a Magyar Dohányipar nosztalgikus hangulatba került és újra gyártani kezdett több olyan márkát is, melyek eredetileg az előző kor termékei voltak. Ismét megjelent a trafikokban az 1921 óta létező Symphonia, az 1942-ben bevezetett Daru és a Mirjam is.

Két változatban készült: a háború előttivel szinte azonos rózsaszín csomagolásba került a parafás végű, kék csomagba pedig a szopókás fajta. Az akkori cigarettáknál sokkal vékonyabbak, kecsesebbek voltak, de jóval drágábbak is. 5,60 forintos árukért majdnem három csomag 25 darabos Munkást lehetett kapni. A Mirjamnál akkor csak a Budavár, a Budapest, a Luxus és a Tihany cigaretta volt drágább. 

Valószínűleg ez a kevéssé előnyös tulajdonsága tehetett arról, hogy az újjáéledt cigaretta nem lett népszerű, ezért 1960-ban először a parafásat, majd 1961-ben a szopókásat is megszűntették.

Ezzel végleg véget ért a Mirjam életútja, szegény, az újraélesztéssel együtt is mindössze 35 évet élt. Dohányból volt és hamuvá lett, béke poraira!

Macskássy János, 1957.

Budapesti Hírlap, 1927.09.07.

Dohányárusok Közlönye, 1938.