Szivarkák reinkarnációja

Kezdetben vala a duhán avagy tobak. A külföldön e levelekből leszen a finom cigarro, magyarul a szipa. Utóbbi szóval azonban a szipirtyó vénasszonyokat is illették, és jelentése mellett hangzásra sem volt szép és méltó egy kellemesen barna dohányrúdhoz. 1837-ben ez sarkallta Vörösmarty Mihályt, hogy új, rendesebb szót találjon ehelyett, így képződött a szivar. Fogadtatása vegyes volt, de lassan beépült a köztudatba és a mindennapi használatba. Míg az 1848-as forradalom előtt még szipa készült a gyárakban, utána már a csomagokra is „szivar”-t írtak. Megnyugodtak a kedélyek, de mire rendeződött a helyzet, megjelent egy teljesen újfajta, addig ismeretlen gyártmány: a cigaretta.

Eleinte ugyan a legkevésbé sem volt népszerű a papírba csomagolt dohányvágat, de ettől még a probléma létrejött: hogy nevezzék ezt az új jövevényt? Szívni kell, mint a szivart, de papírban van, és kicsi is, legyen hát akkor kicsi szivar, becézve szivarka, sőt: papírszivarka.

A magyar papir-szivarka kínálat az 1875-ös árjegyzékben

A nyelvújítók hátradőltek, Fiuméban pedig 1865-ben megindult a papírszivarka gyártása. Rögtön többféle is készült, a megkülönböztethetőség érdekében eltérő színű dobozkákban, de nem bajlódtak holmi jól hangzó fantázianevekkel, az árjegyzékben így szerepeltek: Szivarka kék-vörös dobozban, Szivarka kénkősárga dobozban, vagy Szopókás I. minőség.

Ez a névtelen korszak nem tartott sokáig. Az emberek egyre többet szivarkáztak, így a termékkínálat is bővült, és tíz év elteltével már néven nevezték az egyes fajtákat. Legtöbbször a felhasznált dohányfajta után történt a keresztelés: Baffra, Stambul, Trapezunti.

A századforduló közeledtével felgyorsult az élet, így még többet szivarkázott az ország. A kezdeti elnevezés annyira rajtamaradt a terméken, hogy száz (!) évnek kellett eltelnie, míg ez a helyzet megváltozott. Természetesen ebben a száz évben sem szivarkáztak, nem használtak szivarkatárcát és Karády sem hamvadó szivarkavégről énekelt… az emberek csökönyösen csak cigarettáztak, annak ellenére, hogy a Dohányjövedék csak szivarkát gyártott. Legalábbis minden csomagon ez a szó szerepelt, de a hivatalos jelentésekben, gyártási kimutatásokban, újságcikkekben is.

Még akkor sem kérdőjelezték meg a szó helyességét, amikor megjelentek olyan termékek, amik sokkal inkább voltak szivarkák, mint a hagyományos cigaretták.

Ilyen volt az 1892-ben megjelenő, cigaretta méretű kis szivar, a Señoritas és az 1893 nyarán bevezetett Hunnia. Mivel a szegényebb rétegek már a legolcsóbb márkát sem engedhették meg maguknak, utóbbit szánta nekik a Jövedék, mert egy öt szálas doboz csupán 10 krajcárba került. Egyúttal biztosították a fogyasztókat, hogy nem selejtet árulnak, az olcsóság ellenére kiváló a minősége, ráadásul papír helyett dohánylevéllel van burkolva! Szemrebbenés nélkül ezt is szivarkának nevezték. Ember legyen a talpán, aki érti ezt…

Szivarka, szivarkadohány, szivarkapapír és szivarkahüvely

Szivarkázva teltek az évek, évtizedek, de az emberek nem akadtak fenn ezen a kis pontatlanságon. Márai Sándornak is csak sok átszivarkázott év után tűnt fel a dobozon a felirat, mely rögtön arra buzdította, hogy felháborodásának hangot adjon. Rövid, ám annál szórakoztatóbb írásában azt javasolja: „talán egyezzünk ki abban, hogy a Magy. Kir. Dohányjövedék ne akarjon magyarabbul beszélni, mint a magyar nép, s ha egyszer egy idegen szó átszívódott a mindennapi élet szövetébe, ne mázolja azt egy hivatal nagyképűen felül, hogy õ jobban tudja.” De bizony mázolta, még évtizedekig.

Elmúltak a boldog békeidők, és a kevésbé békések is, de a dohányipar csak gyártotta tovább a szivarkák milliárdjait.

1967-ben az Országos Mezőgazdasági Kiállításon – melyen a dohányipar is mindig részt vett – új termékeket mutattak be: a Sanus és Novus szivarkákat. Előbbit akkoriban a legmodernebbnek számító, keménykartonból készült dobozba csomagolták, pont olyanba, mint a ma ismert cigarettákat. Azonban a cigarettapapírt mindkét márkánál dohányfólia helyettesítette, ezért különlegességként hirdették. A dohányfólia a hivatalos megfogalmazás szerint „kötő- és adalékanyagok felhasználásával, szárazanyagra számítva legalább 75%-ban dohányból készült, barnás színű, papírszerű lemez vagy szalag.” E két termék nem lett túl sikeres, viszonylag hamar el is tűntek.

Azonban 1968-ban megjelent a 10 forintos Corvina, ami kellemes ízesítésének köszönhetően hamar akkora népszerűségre tett szert, hogy mint ahogy akkoriban az ilyesmi rendszeresen megtörtént, jó ideig ezt sem lehetett kapni. Készült filteres és anélküli változatban is.

Ezek az új termékek már végképp nem hagyták nyugodni a társadalmat, és a Bácskiskunmegyei Népújság hasábjain megjelent egy Máraiéhoz hasonló kritika szivarka-ügyben. Erre az illetékesek válaszoltak is, és megnyugtatták a nagyérdemű vásárlóközönséget, hogy nekik is feltűnt már ez az ódivatú szó, melyet a hétköznapi beszédben senki sem használ, ezért hivatalosan már meg is szüntették. Azonban a készleten lévő csomagolóanyagokon még ez a kifejezés szerepel, de amint ezeket felhasználják, a továbbiakban már „cigaretta” lesz a dobozokra írva. Szivarkának innentől csak a Corvinát, és a hozzá hasonló fajtákat fogják hívni, melyek ízükben is, kinézetükben is szivarra hasonlítanak jobban. Ezzel sikerült lezárni egy 104 éve tartó félreértést.

A Harmoniát is elérte a változás szele: a szivarka 1968-tól cigaretta lett

A rendszerváltás után eltűnt a hazai szivarka a boltokból, csak néhány külföldi termék volt hasonló, de ezek kisméretű szivarok voltak, dohánylevéllel burkolva (Al Capone, Café Crème, Henri Wintermans, Moods).

Az akkor még viszonylag olcsó, de legalábbis nagyjából megfizethető cigaretta drasztikus drágulásnak indult, melytől az állam azt remélte, hogy ezzel sok embert sikerül leszoktatni erről a káros szenvedélyről. Tervük bevált: a dohányosok jó része egy pillanat alatt leszokott a cigarettáról, mármint a boltban kaphatóról. A felvetődött problémára a kereslet és a kínálat is a csempészáruban látta a megoldást. Tucatnyi márka árasztotta el a piacokat és aluljárókat, melyeket a bolti ár harmadáért lehetett kapni. Főleg Ukrajnából érkezett a Priluki, Otoman, Kozak és még megannyi fajta, így a lehetetlen helyzetbe sodort dohányosok jó része szívfájdalom nélkül füstölte tovább a jugoszláv Rodeót, vagy a bolgár Rodopit.

A hatóságok jórészt sikertelenül küzdöttek a feketekereskedelem ellen, mert bár rendszeresen voltak „nagy fogások” a határokon, a csempészek mindig egy lépéssel előrébb jártak, és megtalálták a módját a további csencselésnek, ami nem elég, hogy csúnya dolog, de az állami bevételeket is nagyban csökkentette. Emellett, mivel a cigaretták bolti árát nem a gyártók határozzák meg, hanem az állam, ők tehetetlenek voltak, mert így ők is elestek sok vevőtől és sok bevételtől.

A cigaretták árát nagyon pontos és szigorú előírások szabják meg. Napjainkban egy 2000 forintért kapható cigaretta árából 1600 forintot (80 %) tesznek ki a különféle adók, 260 forint (13 %) a kiskereskedelmi árrés, és 7 % a gyártóé, ami magában foglal minden felhasznált anyagot, előállítási költséget és nyereséget!!! Kis fejszámolás után megtudhatjuk, hogy a trafikban 2000 fortintért megvásárolt cigit a gyár 140 forintért tudná nekünk adni...

Az egészségvédelem jegyében sikerült egy csodálatosan álszent megoldást találni a problémára, nehogy a feketekereskedelem miatt az állam elessen egy fillérnyi bevételeitől is. Áthidaló megoldásként a gyártók ismét elővették a szivarkát, melyre sokkal kedvezőbb adósáv vonatkozott.

2001-ben jelent meg az első ilyen típusú új termék, a Marshall, melyet a Sátoraljaújhelyi Dohánygyár készített és az átlagos cigarettaár felébe, 149 forintba került. Még ennél is olcsóbb volt a szintén abban az évben megjelenő Sláger márka, melyet már egyenesen úgy reklámoztak (akkor még lehetett), hogy: „csempész cigi helyett” ajánlják.

Konkurenciaként megjelent a Debreceni Dohánygyárból a Pakli és különlegesebb fajtaként az Újfehértói Szivargyár gyártani kezdte a Club márkát, mely 188 forintos árával a többinél drágább volt ugyan, de sokkal jobb ízű is, kellemesen aromásított. Sikeresnek bizonyultak az új termékek, a szivarka-kereslet 2000 és 2002 között 40 ezerről egymilliárd szálra ugrott! Tapsikolhatnánk, hogy micsoda remek üzleti eredmény, csaképpen az ok nem mindegy. Nem arról volt szó, hogy a cigarettás emberek ennyire ki voltak már éhezve egy jó kis szivarkára, hanem hogy ennyire csóró (volt) az ország!

Ahogy az már lenni szokott, a dohányipar jogos és ügyes reagálását a megállíthatatlan adóemelésre az állam nem nézte jó szemmel, így három minisztérium együttes rendeletével ellehetetlenítette az újfajta termékeket. Nagyjából mondvacsinált indokot találtak erre a célra, de találtak. Mivel ezeknél az „újkori” filteres szivarkáknál is a hatvanas években már bevált dohányfóliát alkalmazták, ami a cigarettapapírhoz hasonlóan hosszanti ragasztással vette körbe a dohánytörzset, ez lett a támadási pont.

Az új meghatározás ugyanis világos különbséget tett a szivarka és a cigaretta között: "a szivarka egy dohányrúd külső borítékkal, amely teljesen befedi a terméket, beleértve a filtert is. A burok és a boríték dohányfóliából készült, egy termék tömege nem lehet kevesebb 1,2 grammnál és a borítékot a dohányrúd hossztengelyével minimum 30 fokos hegyesszöget bezáróan, spirálisan tekerték fel."

Ennek a szabványnak az akkori szivarkák nem feleltek meg, sőt az akkor használt gyártósorokon ilyet készíteni sem lehetett. 2003 januárjától ez vetett véget egy csapásra az új slágertermékek karrierjének.

Ha nincs olcsó hazai szívnivaló, a fogyasztók visszatérnek a csempészáruhoz (nyilván ez egyik minisztériumot sem zavarta), viszont a gyárak nem nyelhették le újra ezt a kisesést. Az aggodalom érthető, hiszen négy év alatt 22,5 milliárdról 15 milliárd szálra esett vissza a legális cigarettaforgalom – naiv dolog lenne azt gondolni, hogy a dohányosok egyharmada felhagyott a füstölgéssel. Egyszer már sikerült visszacsábítani a fogyasztók egy részét a bolti termékekhez, és nem volt szabad újra elveszíteni őket. Így a Continental Tobacco 700 millió forintot költött arra a gyártósorra, amellyel az új előírásoknak megfelelő szivarka készíthető.

2006-ban jelent meg a szintén sátoraljaújhelyi Enter és Silverado. Ezek már 100 mm hosszúságúak voltak (ugyanis csak így lehetett elérni az 1,2 grammos súly-előírást), és különféle – cherry, vanília és mentol – aromával készültek. 2011-ben megszűntek, pontosabban csak átalakultak, és már új csomagolásban, de aromák nélkül, erős, gyengébb, illetve mentolos változatban készültek a továbbiakban.

2009-ben ezeket követte kétféle új szivarka, a vaníliás és cseresznyés Momentos, mely később (rövid időre) kiegészűlt kékszőlő ízesítésű változattal is.

2011-ben a pécsi BAT is becsatlakozott a gyártásba és megalkotta a vezető Sopianae márka szivarka változatát eleinte a hagyományos barna és kék, majd két évvel később világoskék csomagolásban is. 2013-ban ezeket követte egy régi, már-már elfeledett márkanév: a Fecske.

2012-től a Hungária termékcsalád is kibővült dohányfóliás változattal, 395 forintos áron. Összehasonlításképpen: akkor ugyanennek cigarettaváltozata 620 Ft volt.

A Continental cég tovább fokozta a versenyhelyzetet és csökkentette az árat azáltal, hogy új, Pegasus XL nevet viselő termékei a hagyományosnál jóval hosszabb, 138 mm-es méretben készültek. Ez a hosszúság bőven elegendő ahhoz, hogy a fogyasztó a szivarkát félbevágja, így a 20 darabos csomagból egyetlen nyisszantással 40 szál nyerhető. Ráadásul még praktikai szempontok is szóba jöhetnek, hiszen amikor kevesebb idő van a füstölgésre, elég egy kisebb darab, máskor pedig egy nagyobb.

Lassan kialakulni és stabilizálódni látszott a magyar szivarkahelyzet, a fogyasztásuk is folyton nőtt, már túlságosan is szép volt minden, így természetesen megérkezett a következő hidegzuhany. Megvolt az előírt hossz és súly, a csigavonalas dohányfólia, minden, amit a pár évvel korábbi jogszabály megkövetelt. Ennek ellenére újabb jelentős változtatást kellett bevezetniük a gyáraknak a szivarka háza táján, mert az addigi módon készült termék már megint nem felelt meg az újabb előírásoknak. 2014. december 31. után már nem volt előállítható Magyarországon dohányfóliás szivarka, most a változatosság kedvéért EU-s előírásként.

Az új szabályozás értelmében 2015-től csak és kizárólag valódi dohánylevéllel lehet a szivarkát bevonni. Így a pár évvel korábban százmilliókért beszerzett géppark – mivel konkrétan dohányfóliával burkolt szivarkára lett kifejlesztve – leszerelésre került. Az átalakítható gépek átállítása, újak beszerzése, a gyártóhelyiségek bővítése újabb egymilliárdos beruházást tett szükségessé Sátoraljaújhelyen. Ráadásul az új rendszerű gyártás sokkal bonyolultabb, és ezáltal időigényesebb is lett. A korábbi gépek 1500 szivarkát tudtak gyártani percenként, mert a dohányfólia egy nagy tekercsről folyamatosan áramlott. Az új előírásnál viszont a megfelelő alakúra kivágott dohányleveleket darabonként kell a gépre helyezni, amely egyesével borítja be a szivarkákat, percenként már csak 150-et. Ráadásul a természetes dohánylevél törékeny és sérülékeny, ami sok hibalehetőség forrása egy nagy precizitású gépnél, és a töredezés folyamatos takarítást tesz szükségessé.

Felülről lefelé: Corvina (1968) és Marshall (2001) hagyományos filterrel, dohányfóliába burkolva. Megújított 100 mm-es Sláger (2006), melyet már teljesen befed a dohányfólia, és a legújabb szabályok szerinti Silverado (2015) valódi dohánylevélbe burkolva.

Fájó probléma, ha rosszul kerül felragasztásra a dohánylevél, és emiatt selejtes szivarka készül, mert a burkoló dohány tízszer annyiba kerül, mint amivel a szivarkák töltve vannak. Egyrészt borzasztó messziről, Jáváról, Sri Lankáról érkezik az alapanyag, másrészt minden egyes márkához eltérő méretű és formájú kivágás szükséges a tökéletes fedéshez. A kivágást a termelési helyen végzik, és levéldarabokat bobinákra feltekercselve, lefagyasztva, hajón juttatják el Belgiumba, ahonnét hűtőkonténeres kamionok szállítják Magyarországra.

Az új előírások hatásai vegyesek, a gyártókra nézve előnytelenek, mert rengeteg átszervezéssel és plusz kiadással jártak, és a gyártási költség is jóval magasabb. Viszont a fogyasztók részére kedvezőek, mert az újfajta szivarkák sokkal jobb minőségűek a korábbiaknál. A jogszabály hatására hosszuk 100-ról ismét 84 mm-re csökkent, mert már nincs megszabva az 1,2 grammos súly, ezért kevesebb dohányt tartalmaznak, amitől sokkal könnyebben szívhatóak. Kevésbé erős ízűek, mert a korábbi 15 helyett már 21 mm-es, perforált filterrel készülnek, ami a rajta beáramló levegővel a füstöt hígítja. Nem mellékes szempont, hogy a dohánylevél mindenképpen tetszetősebb megjelenésű, mint a korábbi dohányfólia, ami leginkább ázott csomagolópapírra emlékeztetett, ráadásul a természetes levél karakteres szivar-ízt kölcsönöz a dohányrúdnak.

A Continental gyár korábbi termékei továbbra is forgalomban maradtak, de már az új előírásoknak megfelelően. Így akik a bolti cigarettát már nem engedhetik meg maguknak, 2015 óta sokkal jobb minőségű szivarkák közül válogathatnak, mint régebben. Bár sokan továbbra is idegenkednek az apró barna szivarkáktól, mert ízük valóban szivarra emlékeztet, és ez a legtöbb dohányos ízlésétől távol áll. Másrészt a szivarka nem kifejezetten letüdőzésre lett kitalálva, így valószínűleg a magasztosan hangzó "egészségvédelem" már mégsem olyan fontos szempont... A kispénzűek jelentős része a szivarkák helyett az ismert márkák vágottdohány változatát választja, és maga tölti cigarettáját.

Visszakanyarodva a feketekereskedelemhez: az EU-s csatlakozás utáni még szigorúbb határellenőrzések valóban eredményesek voltak. Vagy mégsem? Mivel már nemigen sikerült olyan országok termékeit behozni, ahol nálunk jóval olcsóbb a cigaretta, az üzérkedők új megoldás után néztek és találtak is ilyet. A ma kapható "csempészcigaretták" már nem külföldi gyárak termékei, nagyrészüket az országban működő illegális dohánygyárak állítják elő, ki tudja miből, és csomagolják ismert, vagy kevésbé ismert márkák dobozaiba. Tehát megint csak az egészségvédelem kapta a dobogós helyet...

Újabb pofon-sorozatot kaptak a dohányosok és a gyártók, amikor 2017 májusától betiltották az ízesítő kapszulával rendelkező cigaretták gyártását és forgalmazását, melyek rövid idő alatt meglehetősen népszerűek lettek. 2020 májusától ugyanígy jártak az ízesített cigaretták és cigarettadohányok is. A már sokszor bevált, gyakorlatilag állandó menekülési útvonalnak tekinthető szivarkákat vették elő ismét a probléma orvosolására, ugyanis ezekre nem vonatkoznak a fenti előírások. Tehát, aki korábban szerette a kapszulás termékeket, kis kompromisszummal továbbra is élvezheti a mentolos és gyümölcsös ízeket, csak már nem cigarettában. Ez a változás talán tovább népszerűsítheti a szivarkákat, melyeknek - sokak által nem kedvelt - erőteljesebb aromája a plusz ízesítéssel háttérbe szorul.

Csak remélhető, hogy nem következnek újabb előírás-változások vagy szigorítások, és kialakulhat végre egy stabil hazai szivarka-piac, amire az uniós szintű cigarettaárak és harmadik világbeli fizetések mellett igencsak szükség van.

Egy pozitív hozadéka van a legújabb előírásoknak, legalábbis ezen összefoglaló, az amatőr nyelvtudósok és Márai Sándor szemszögéből mindenképp: a szivarka kerek 150 év után végre az lett, aminek mindig is lennie kellett volna: dohánylevélbe burkolt kisméretű szivar!